Eric Clapton – Semmi sem állíthatja meg

Már bőven a hetedik X-et tapossa a Lassúkezű, és hiába van rengeteg siker, temérdek album és koncert a háta mögött, nem rántja vissza a gyeplőt. Sőt, még igencsak megrozzant egészsége sem állítja meg Eric Claptont.

KISS – Elérkezett az út vége

Ízlelgethetjük a tényt: 2019-ben utolsó turnéjára indul a világ egyik legnagyobb rockbandája. Paul Stanley-ék azonban nem adják fel olyan könnyen, ugyanis évekig húzódhat a búcsú.

The Wombats – Lazábbra vették a figurát

Nemrég negyedik albumát is leszállította a brit The Wombats. Új lemezükön azonban az előző eresztéshez képest kicsit lazábbra vették a figurát, viszont nem kell mellőznünk a gitárokat.

Architects – A gyászból táplálkozik új albumuk

Szomorú katalizátora van a brit Architects új lemezének, ugyanis a friss dalcsokrot a banda gitárosának halála formálta véglegesre. Tom Searle zenésztársai azonban viszik tovább a fáklyát, ahogy azt Tom is szerette volna.

HIM – Mi a helyzet a srácokkal?

Hihetetlen, de lassan egy éve, hogy befejezte működését HIM. A finn banda tagjai ennek ellenére nem gubbasztanak, hanem tehetségüket tovább kamatoztatják.

Kövess minket a Facebookon!

Rólunk írták

Mihály

Teljes mértékben elégedett vagyok mindennel, legközelebb is veletek megyek! Tök jó volt a buszon a társaság (nem volt piálás), őszinte, igaz embereket ismertem meg! Az utaskísérő mindenben segített, kedves hölgy volt. Időben indultunk és érkeztünk.

Toto
2018

Tünde

Köszönöm a szervezést, máshogy nem tudom, hogy el tudtam volna-e menni a kedvenc együttesem koncertjére! :)

Avenged Sevenfold
2018

Nándor

Nagyon jól èreztem magam. Mimó, az utaskísérőnk előtt le a kalappal a segitőkészségéért, a sofőrök előtt a profi tudásukèrt. Érdemes a todival utazni. Figyelnek az emberre, emberekre. Én biztos, ha lesz rá lehetőség koncertre utazni, őket választom. Köszönöm, hogy életem kedvenc bandáját láthattam újra élőben, ez a GUNS N’ ROSES.

Guns N' Roses
2018

József

Nagyon szuper volt minden, a tájékoztatás az utaskísérő, nagy élmény volt, köszönjük. A következő külföldi koncertre biztos, hogy veletek megyünk.

Five Finger Death Punch
2017

Lilla

Első Todi koncertutazás élményem volt, Kiss koncertre tartottam velük. Essszméletlen jó volt! A társaság nagyon édes volt, mindenki közvetlen. És a szervezők is szépen összehozták a dolgokat. Ha jön Bon Jovi a környékre, 100% hogy újra velük tartok!

KISS koncertutazás
2017

Ferenc

Veletek voltunk Bécsben, METALLICÁN!!!!!!!!!!!! Ezúton szeretném megköszönni nektek a profi szervezést,a hozzáállást és kedvességet amit mi egyszerű rajongók kaptunk. Hogy legközelebb is veletek utazunk,az egész biztos. Életem legjobb Metallica koncertje volt,de ehhez nagyban hozzájárult a ti profizmusotok! Szóval még egyszer köszönöm és további jó munkát kívánok nektek, a mielőbbi viszont látásra.

Metallica koncertutazás
2015

Éva

Köszönjük a profi szervezést a Guns N’ Roses bécsi koncertjére. Külön kiemelném a segítőkészséget, a rugalmasságot, a kedvességet. A buli fergeteges volt, a hangulat fenomenális  Máskor is megyünk Veletek!

Guns N' Roses
2017

Bernadett

Már háromszor utaztunk Todival. Mindenkinek mások a preferenciái és az elvárásai is, nekünk fontos a pontosság, a biztonság és a megbízhatóság.

Az Iron Maiden koncertre Alexandrával utaztunk, a jegy mellé elsőbbségi felszállást és catering csomagot választottunk. Elégedett utasként tértünk haza.

Másodszorra a krakkói Aerosmith koncertre vettünk jegyet, és újra elégedett utasként érkeztünk haza.

Legutóbb ma hajnalban érkeztünk haza a GNR bécsi koncertjéről. Az utaskísérőnk, Berni, folyamatosan jelezte, hogy mikorra érkezünk, milyen messze a pihenő és a busz is korrekt volt. Hazafelé is időben indultunk, és miután a társaság nagy resze aludt, így a zene is elhalkult, majd elnémult. Félálomban hallottam, hogy Berni csivitel a sofőrrel és ezzel együtt megnyugodtam: így biztosan nem alszik el a buszvezető a volánnál. Olcsóbb lett volna minden esetben, ha saját magam viszem le kis csapatunkat autóval Bécsbe, viszont a hazaút biztonsága megfizethetetlen. Mi köszönettel tartozunk és hálával a biztonságos hazatérésért.

Guns N' Roses koncertutazás
2017

Ágnes

Nekem ez volt az első Todis utam. Fenntartásaim is voltak, nem miattatok, hanem magam miatt, de az utaskísérők kedvessége, türelme, rugalmassága az nagyon szuper volt. Ilyen munkatársakkal érdemes dolgozni, nekünk meg veletek menni. :)

Iron Maiden
2018

Bálint

10/10!
Második Todis utazáson volt a mostani Guns buli. (Tavaly AC/DC után, ami szintén 10/10 volt.) Én az 1-és busszal 9.30-kor indultam a Népligetből. Légkondi, utastájékoztatás, utaskísérő (másodjára is!), nem csak kedvesek, segítő készek még gyönyörűek is!  Máskor is Todit választom!

Guns N' Roses
2017

Róbert

Az egész nap a koncerttel az utazással meg mindennel együtt életem egyik legjobb napja volt.

Avenged Sevenfold koncertutazás
2017

Nelli

Szenzációs volt a bécsi kirándulás a MUSE koncertre! Mivel korán indultunk, így még egy kis városnézés is belefért, és ehhez programajánlót, térképet, Szandrától részletes útbaigazítást kaptunk! A MUSE pedig hozta a szokott formáját: szuperjó zene, hihetetlen látványvilág! Imádtam az egész napot! Köszi nektek,Todi!
M.Nelli

Muse koncertutazás
2016

Veronika

Számomra abszolút pozitív élmény volt, egyedűl indultam, mire odaértünk egy 6 fős csapaban találtam magam! Imádtam!

Stone Sour
2017

Bora

Nagyon élveztem az utazást! :) Csak szeretném megköszönni a lehetőséget, és azt, hogy életem eddigi legszebb napját nektek köszönhetem :) Szuper volt!

Green Day koncertutazás
2017

Attila

A 3 napos verzió nagyon jó! A szállodai elhelyezés pozitív meglepi volt! (TopHotel) Az idegenvezetéses városnézés profi volt (fülecs, infó, úthossz). Rebekával utaztunk, nagyon talpraesett utaskísérő! Még találkozunk az tuti!!! Köszönöm Todi!

The Rolling Stones
2018

Gábor

“2016-ban voltam veletek Rock in Vienna fesztiválon, RAMMSTEIN koncerten. Hatalmas buli volt busszal kimenni. Nem kellet semmivel törődni, minden igényt kielégitő bulihangulat volt a buszon. Nem kellet azzon parázni, hogy érünk oda kocsival. Főleg az, hogy olcsóbb volt mint bármivel kijutni. Bízom benne, 2018-ban újra eljutok veletek egy RAMMSTEINRE, vagy  esetleg (ami sajnos idén kimaradt nekem) egy SYSTEM OF A DOWN koncertre. További jó buliutazást.” Totó
Rammstein
2016

Ágnes

Első alkalommal utaztunk a Todival, Alexandra volt az utaskísérőnk. Kedves és barátságos fogadtatás, a kérdésekre rövid időn belül válaszokat kaptunk. Szuper szervezés, mindenre kiterjedő a figyelem. Az utazást kvízjátékkal színesítették, ami nagyon feldobta a buszon a hangulatot. A koncertre hangolódás is megtörtént a Rolling Stones számok hallgatása közben! Bármikor, bárhova újra elmennénk, és el is megyünk Veletek, ahová csak lehetőségünk lesz! :)
További sok sikert! Jó, hogy vagytok! :)

The Rolling Stones
2017

Peggie

Jófej sofőrök, jófej utaskísérő, tökéletes és részletes tájékoztatás. Maximálisan elégedett voltam, és egy életen át hálás leszek, hogy hozzájárultak a legnagyobb álmom valóra váltásában!

Guns N' Roses
2018

Magdi

A facebookon olvasott információk alapján döntöttünk úgy, hogy a todival utazunk a Rolling koncertre Prágába és az ülőjegyet is Todira bíztam. Arra kértem, jó helyünk legyen. Minden az elképzelésünknek megfelelt, azt kaptuk, amit ígért: jó társaság, jó busz, jó hangulat és Noémi, az utaskísérőnk. :) Most már csak megint valami jó koncert kell és újra a todival utazunk.

The Rolling Stones
2018

Judit

Maximálisan meg voltam elégedve a Todi szolgáltatásával! Az utazás zökkenőmentes volt, kedvesek voltak az utaskísérők, az indulás időben történt oda-vissza. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

Linkin Park koncertutazás
2017

Norbert

Manowar koncerten voltunk veletek, minden az elvárásoknak megfelelően alakult. Noémi kedves volt, értette a dolgát, ahogyan a sofőrök is. Utazunk még együtt, az biztos. Köszönöm szépen!

Manowar
2017

Peti

Negyedik Todis utamon vagyok túl. Két Maiden, egy Stones, egy GNR. Mit mondhatnék? Ennél profibb hozzáállás nem hiszem, hogy van. Mindent leszervez Todi, ha kell, 700 embernek… Jegyet megveszi, nem tesz rá, az út meg annyi, amennyi. A kényelemért, biztonságért fizetni kell! Ő nem mondja le a meghirdetett utat, mint néhány másik cég. Mindent az utasokért tesz, igyekszik maximálisan segíteni, rugalmasan kezelni a “dolgokat”. A tájokoztatás kiváló! Szóval per pillanat hazánkban nincs valós konkurencia ár-érték arányban. Thx. See U later!
Guns N' Roses
2018

Mónika

“Köszönjük a kellemes utat! A Todi csapat maximálisan utasbarát! Válasszátok őket bizalommal!”

Facebook vélemény
2016

Soma

Jó hangulat, kedves utaskísérő, hatalmas élmény.

Muse koncertutazás
2015

Bence

Először utaztam a csapattal koncertre! Eleinte nagyon féltem befizetni. Sok kérdés felmerült bennem. Tényleg elvisznek? Vajon lelépnek a pénzel? Jó lesz a hangulat?
Teljesen elégedett vagyok. Amit ígértek teljesítették! Jó szórakozás volt a buszozás is. Az idegenvezető igyekezett minél jobb hangulatot teremteni. És még szemtelenül csinos is volt… Mindent összevetve egészen biztosan ezt az utazási irodát választom a következő koncerthez is!! Köszönöm a lehetőséget!!

Ozzy Osbourne
2018

Titanilla

Jó VOLT az utazás fantasztikus volt a koncert. Nagy nehezen előre pogóztam magam az 5.sorba. Chestertől még egy karnyújtásnyira voltam… Viszont Mike megfogta a kezem a kedvenc számomnál az In the End-nél. Egy idegen fiú felvett a nyakába, ott is tomboltam mutattam nekik a kezemmel a ❤et h imádom őket. Fantasztikus VOLT, láttam a srácokon, hogy a koncert elején kicsit meg voltak lepődve, azután élvezték és boldogok voltak, ezáltal énis nagyon boldog voltam. NÁLAM VAN A GITÁR PENGETŐJE!!!!! Annyira boldog vagyok,hogy nem hiszem el!!!! Még egyszer köszönöm!
Linkin Park koncertutazás
2017

Krisztina

2 Todis utazáson vagyok túl és biztos, hogy fogok még utazni veletek! [MarilynManson novemberben Bécsben, és a 2018-as Novarock első napja]
Gyors és egyszerű jegyvásárlás, mindenről megkaptuk időben az információkat [sms, email], szuper jófej utaskísérők, buszvezetők & tiszta, kultúrált a busz állapota! Jó, hogy vagytok!

Nova Rock
2018

Julianna

Nagyon tetszett minden!Klassz volt az út: profi sofőrrel,fini vacsi, városnézés, profi idegenvezetővel, klassz szálláshely, remek koncertszervezés.Rebeka kísérőnk fáradhatatlanul tájékoztatta, terelgette a népet. Köszönjük Todi, köszönjük Rebeka. Szívesen megyünk legközelebb is!

The Rolling Stones
2018

Zsuzsanna

Első todis utam volt a Marilyn Manson koncert Bécsben, de egész biztosan nem az utolsó! Szuper volt a szervezés, Rebeka nagyon aranyos és segítőkész volt, tetszett a kvíz útközben, a meglepi matrica, a toll, a sok minden 
Alig várom, hogy a Rammstein bejelentse a turnéját… Köszi, hogy vagytok! 

Marilyn Manson
2017

Zsófi

Szuper út, időpontok betartása, kellemetlen felmerülő helyzetek kezelése, jó hangulat, udvarias személyzet, rugalmas hozzáállás. Csak ajánlani tudom 

HIM
2017

Csaba

Korrekt szolgáltarás profi sofőrrel. Köszönjük!

Rammstein koncertutazás
2016

Zsuzsanna

Nekem is első utam volt a Todival. TOTO koncert Bécsben (2018.03.02.). Nagyon jó volt, hogy rendszeresen jött az “emlékeztető” (ha esetleg nem lettem volna még totál transzban a koncert miatt), a busz időben indult, nem volt csúszás. A hideg, fagyos-havas március ellenére a buszban jó meleg volt, közel álltunk meg a koncert helyszínéhez, az utaskísérő (Noémi) nagyon kedves volt és megmutatta az épületet is. Jó kis ismeretségeket kötöttem a buszon (megint kiderült, hogy kicsi a világ). Csak ajánlani tudom mindenkinek. Tuti megyek még veletek!

Toto
2018

Panna

Életem eddigi legkirályabb élménye volt! Köszönöm, hogy a segítségetekkel eljuthattam erre a koncertre. Nagyon jó volt egész úton a hangulat és sok jófej embert ismertem meg. Ha legközelebb koncertre akarok utazni akkor veletek utazok ha van rá lehetőség.

Avenged Sevenfold
2018

Attila

Rendkívül profi szervezés. Pontos, kényelmes utazás, kedves utaskisérő.

Manowar
2017

Tamás

Nagyon jó a csapat! Az apró meglepetések profizmusra és maximális figyelemre vallanak. Szuper volt veletek utazni. Köszönjük az élményt!

Toto
2018

Dia

Aranyapám!!!!! Életem legjobb bulija volt… Tök [email protected] szervezés, nagyon klafa banda! Soha jobbat! Csak ajánlani tudom mindenkinek… És fogom is  Csók mindenkinek 
Guns N' Roses
2018

Magdi

Remek ötlet ez a koncertbuszos dolog. A hangulat fantasztikus volt, a busz tiszta, az utaskísérő nagyon kedves és megértő. Minden elismerésem az szervezésükért, nagyon jól oldották meg az egészet. Kellemes élmény volt velük utazni és már alig várom a legközelebbi lehetőséget. 

HIM
2017

István

Köszönöm életem élményét! ;) Első todis utam volt, de nem az utolsó, ez már biztos! Remek szervezés, kedves, segítőkész utaskísérő, király busz, és minden ami ahhoz kell hogy elrepüljön az a 6-7 órás utazás! A koncert pedig mint írtam ÉLETEM ÉLMÉNYE volt! Örülök, hogy vagytok! 

HIM
2017

István

Hatalmas volt a pénteki Rock in Vienna! Életem egyik legjobb koncert élménye volt! Ha a jövőben ismét külföldi fesztiválra vagy koncertre megyek, csakis veletek! ;-)

Rammstein koncertutazás
2016

Rozi

Kedves Todi! Köszönjük a biztonságos utazást. A sofőrünk készséges, és aranyos fiú volt, a csapat is jól összejött. Ha még lesz lehetőségem külföldön koncertezni, tuti veletek megyek. :)

System of a Down koncertutazás
2017

Annamária

Nagyon jó dolog lelkes embereket látni munka közben, csak így tovább! :))

AC/DC koncertutazás
2016

Eszter

Én a szeptember 16-ai Rolling Stones koncertre mentem veletek. Még nem utaztam a Todi-val, de a jövőben a legközelebbi Stones koncertre már tudom, hol nézzek körbe.  A szolgáltatással elégedett vagyok. Minden információt időben megkaptam. Az utaskísérőnk (Brigi) nagyon rendes volt, odafigyelt mindenkire. Mivel még nem utaztam veletek, nem tudtam mire számítsak, de kellemesen csalódtam.

The Rolling Stones
2017

Ivett

Jól szervezett, remek hangulatú utazás volt, még sok koncertre megyek a Todi csapattal!

Avenged Sevenfold koncertutazás
2017

Krisztina

Nekem ez volt az elso alkalom a todival es biztos ha legkozelebb talalok koncertet amire mennek veletek fogok utazni. ;-) Egyedul vagtam bele az utba (meg egy busznyi emberrel) igy picit izgultam hogy milyen lesz. De mar a buszhoz etkezesnel nagyon pozitiv volt a fogadtatas. Az ut kenyelmes volt, Adam, az utaskisero tobbszor is megkerdezte hogy minden ok-e. Nekem nagyon szimpik voltak az utazas elotti “emlekezteto” emailek es sms. Igy ereztem hogy nektek is fontos az ut nem csak az utazoitoknak ;-) Koszonom es egy hatalmas elmeny volt!

Nickelback
2018

Anna

Nagyon nagy élmény volt veletek utazni, az utaskísérőnk rugalmas, precíz, kedves volt, mindent elmondott, így azok sem tévedtek akik először utaztak Todiékkal.  Csak ajánlani tudom!

Guns N' Roses
2018

Andi

Szia Todi! Szerintem nagyon klassz dolgot csináltok, az ember így eljuthat olyan koncertekre is, ahová egyedül esetleg nem tudna. Nekem régi álmom, hogy láthassam a Guns-t. Két pici gyerkőccel vagyok itthon, így amikor kiderült, hogy Bécsben koncerteznek, egyből azon kezdtem kattogni, hogyan is jutok ki oda. Ismerősöket hiába kérdeztem, nem jön senki. És akkor találtam rátok a Face-n… nagyon örülök ennek a lehetőségnek!!! A rendelés nagyon könnyen ment, biztos vagyok benne, hogy az utazás is szuper lesz! Köszönöm nektek,
üdv, Andi

e-mail üzenet
2017

Attila

Alapvetően nem szeretek buszozni, de Veletek bármikor. Remek volt a szervezés és az utaskísérő (Dóri). Nektek köszönhetően egy baromi jó koncerten lehettünk.

Linkin Park koncertutazás
2017

Andrea

A bécsi Guns bulira utaztam veletek. Az induláshoz az összes infót időben megkaptam, tudtam előre tervezni, még térképet is küldtetek, amiért hatalmas pacsi jár nektek!! Így a falusi jány sem tévedt el Pesten  
Az utazás is jól zajlott az utaskísérő rendkívül figyelmes és segítőkész volt végig (köszi, Gréta). 
Mindenkinek csak ajánlani tudom, remélem, még találkozunk!!

Guns N' Roses
2017

Erika

Profi szervezés, mindenre kiterjedő, alapos kivitelezés, kedves, rugalmas utaskísérő, a korona pedig a végén az ásványvíz! Erre is gondoltatok, megemelem a kalapom (khhmmm cilinderem )!
Ezúton is köszönöm!

Guns N' Roses
2018

János

Minden szupi volt. Vacsora, a hotel és városnézés príma volt. Az idegenvezető igazán profi, körültekintő, mindenben pont megfelelő volt. Az utaskísérő körültekintő, figyelmes, kedves, gondoskodó. A pilóta igazi profi, tájékozott, pontos, megbízható. Információ e-mailban, szóban, sms-ben mindig pontos. Gratula a szervezéshez!!!

The Rolling Stones
2018

Nóra

Köszönet a várakozáson felüli színvonalú szolgáltatásért: a busz a lehető legközelebb állt meg a koncerthelyszínhez, hazainduláskor a koncert után már várt minket, éjszaka gyorsan hazaértünk. Az utaskísérő által érezhető volt, hogy az utastársak egyéni preferenciáit is igyekeztek figyelembe venni (pl. ki hol szállna le), és ezeket az igényeket sikerült is a csoportéhoz igazítani. Így nem kellett hajnali 3-kor éjszakaival átutaznom a fél várost. A gyakori mosdószüneteket szintén fontosnak tartottam, ez meg is volt, mégsem ment nagyon a menetidő rovására. (Más busztársaságok sajnos 3-4 órás utakon sem hajlandóak megállni…) Szintén pirospont, hogy profi módon annyival korábban elindultunk, hogy még a dugó miatt sem késtük le az elsősoros sorbanállást a bejáratnál. :) Az üveg ásványvízzel, amit a buszon kaptunk a koncert után, tényleg vendégnek éreztem magam. Ilyen gesztust még nem kaptam utazási irodától, az ilyeneket és hasonlókat versenyelőnynek látom a piacon. Kis dolgok, de nagyon sokat dobnak a hangulaton. Összeszedett, profi szervezés. Csak így tovább! :)

The Rasmus
2017

Edmond

Jó móka volt veletek, örülök és egyben nagyon pozitív benyomást is keltett, hogy nagyon gyorsan válaszoltok a kérdésekre (illetve reagáltok kommentekre amelyek nem direkt kérdések). Kellemes-barátságos-segítőkész csapat.

Rammstein koncertutazás
2016

Krisztina

A legjobbak és a legmegbízhatóbbak ebben a “műfajban”.

Myles Kennedy
2018

János

Todiék! Nem véletlenül írtam a többes számot!
Én és a párom mindent nagyon köszönünk Nektek! Az utaskísérőnk, Gábor közvetlen és segítőkész volt. Pont annyira volt elvarázsolt figura, ami egy ilyen koncertutazáshoz kell. Mindent jól megszerveztetetek, a Guns-koncert fantasztikus volt. Életünk nagy élménye!
Igaz, hogy a koncert első fél órájában a hangtechnikus nem volt a szakma magaslatán, de ez később valahogy megoldódott, minden remekül szólt! Axlék 200 perces koncertet adtak, amiben nem volt egy másodpercnyi üresjárat sem. Igaz, hallottam negatív hangokat, de ezeket alaptalannak gondolom. Ő sem 27 éves már, más a kor, más a testalkat, talán kicsit öblösebb a hang, de még mindig fantasztikus. A hosszú gitárszólók pedig fergetesek voltak és egyben szükségesek is. Ezek alatt történt meg a színpad átrendezése, az új hangszerek (zongora) felhozatala, átöltözés stb. Slash játéka pedig katartikus és improvizatív. Megvan természetesen, hogy honnan és hova akar eljutni, de a dallamívek, átkötések talán egyszer sem teljesen ugyanazok, ettől tökéletes a történet, ez a zene egyébként mindig is erősen “gitáralapú” volt! Elnézést, ha hosszú voltam, de tényleg köszönünk mindent! Gratulálunk!

Guns N' Roses
2018

Dóra

Teljesen rendben volt minden a bécsi Queens of the Stone Age koncertre való kijutást illetően.  Pontosan indultunk, érkeztünk, mindenki mindenhova eljutott. Minden információt megtudtunk, még kérdezés előtt.

Queens Of The Stone Age
2017

Zsuzsa

Jó volt Veletek utazni! Biztonság, kényelem és a koncertélmény…! Csodálatos napokat adtatok nekünk! Gratulálunk, további sok sikert az egész csapatnak!

The Rolling Stones
2018

Eszter

Nagyon szépen köszönöm nektek a profi szervezést, szuper élmény volt a Stones koncert, és az is, hogy veletek végig biztonságban éreztem magam (remek buszok, nagyon jó sofőr, kedves utaskísérő /Rebeka/, és nagyon jó kis csapat a buszon). Hála, see you soon. :) 
Az apróbb figyelmességek külön csodaszép gesztusok, így tovább!
The Rolling Stones
2017

Zsófia

Köszönöm szépen az élményt, amivel az egyik legnagyobb álmomat sikerült megvalósítani. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen egyszerűen (és nagyszerűen) eljutok egy Avenged Sevenfold koncertre, de azt, hogy a második sorból élvezhetem végig a kedvenc zenekaromat azt már tényleg csak fantázia volt… eddig. Hála Nektek!
Rendkívül jó volt maga az út, a szervezés, az utaskísérő (mégegyszer köszönet érte Noéminek :) ) és a buli meg óriási volt! Szavakba sem tudom önteni, mekkora örömet és élményt okoztatok azzal, hogy Veletek el tudtam utazni erre a koncertre! Még most is a hatása alatt vagyok! Remélem sok közös útra fogunk még menni! :)

Avenged Sevenfold koncertutazás
2017

László

Az életem egyik legmeghatározóbb rockzenészének koncertjét köszönhetem nekik. Óriási köszönet.

Ozzy Osbourne
2018

Brigi

Azon túl, hogy a segítsétségemre voltak abban hogy valóra váltsam az álmom hogy eljussunk az öcsémmel egy Avenged Sevenfold koncertre, abszolút pozitív volt az utazás is. A busz kényelmes volt, volt légkondi, útközben elegendő tájékoztatást és tippeket kaptunk hogy a fesztivál területén is minden jól menjen. A társaság és az utaskísérőnk, Reni is nagyon kedves volt, szívesen utaznék veletek legközelebb is :) 

Avenged Sevenfold
2018

Virág

A 2018.07.09-i lengyelországi Guns N’ Roses koncertutazás nagyon remek hangulatban telt. Az utaskísérő, a sofőrök és az útitársak is nagyon jó fejek voltak. Az utazás előtt és alatt is mindenről időben megkaptuk a megfelelő tájékoztatást. A busz nagyon kényelmes volt, ami egy ilyen hosszú úton mint ez is volt, nagyon fontos. Mindennel meg voltam elégedve. Biztos, hogy fogok még veletek utazni!

Guns N' Roses
2018

András

Remek volt az út, Rebeka, az utaskísérő végig tájékoztatott mindenről. Találkozunk még, engem teljesen meggyőztetek.

Alice Cooper
2017

Hajni

Sziasztok!
Nagyon köszönöm Todinak a szervezést! Picit félve indultam, mert nem szoktam buszos utazásokon részt venni. Nem is a mai generációkhoz tartozom, ezért rugalmatlan, nyafkás, öntörvényű, alkalmazkodni nehezen tudó vagyok.  Mégis nagyon jól éreztem magam az utazás alatt is, nem csak a koncerten. Precízen, pontosan indultunk. Nagyon kedves volt a vezetőnk és a sofőr is. Igyekeztek mindenben a kedvünkre lenni. Le a kalappal a szervezés előtt! 
Itthon nagy űrt töltöttetek ki a koncertekre való eljutás megszervezésével! 
Köszönöm szépen mégegyszer!

Guns N' Roses
2017

Nikolett

Szuper kezdeményezés, Budapestről Sopronba a VOLT-ra egyszerűbben és gyorsabban nem is lehetett volna eljutni, szinte háztól házig vittek. Pontos, precíz, kedves utaskísérők. Köszönöm a lehetőséget, egy élmény volt! 

Linkin Park koncertutazás
2017

Edina

Nagyon örülök, hogy rátok találtam. Profin megszerveztétek az egészet, sokkal egyszerűbb volt így el- és hazajutni. Életem koncertjén voltam, a nap csodás volt és ezt nektek is köszönhetem. Szóval köszönöm :)

Avenged Sevenfold koncertutazás
2017

Ili

Háromszor utaztam Todival “világ eleje” koncertre, mindig mindenben megbízható korrekt partnerként élvezhettük az utat, koncerteket. Figyelmes, kedves utaskísérőkkel, minden óhajra odafigyelve. Ha megengedhetném magamnak, minimum minden 2. útra beneveznék. Náluk mindig lehet tudni mire számítsunk, még a szűkebb baráti kör azonos buszban helyfoglalása is belefér személyes kérésre. Így tovább! 

e-mail üzenet
2018

Zsolt

Volt szerencsém Todiékkal utazni a hétvégén. Le a kalappal előttük, pontos, kényelmes udvarias kiszolgálás és az ár is korrekt!!!

Facebook vélemény
2016

Robi

Csak pozitív. Minden úgy volt, ahogy meg volt hirdetve. Berni – az utaskísérő – tette a dolgát, a sofőr szintén. Sőt, többet is sokkal, le a kalappal előttük. Kb.: 50 piás rockert simán irányítottak úgy, hogy minden okés volt. A busz is rendben volt. Szóval legközelebb is Todi, és viszem a párom is bátran  csak intézzen neki valaki Bon Jovit! 

Guns N' Roses
2017

Kata

Mi elégedetten tértünkhaza a U2 koncertről, Berlinből! Todi, figyelmes, korrekt szervező volt, remélem, utazunk még együtt! :)

U2
2017

Fruzsina

Nem egyszer utaztunk már a Todival, minden alkalommal kifogástalan volt a szervezés. A foglalástól az indulásig nagyon sok hasznos információt kaptunk. Folyamatos volt a tájékoztatás, minden kérdésünkre választ kaptunk. Magára az utazásra sem lehet rosszat mondani. Pontos indulás, rugalmas megállás. Köszönjük.

Guns N' Roses koncertutazás
2017

Erika

Jobbak, mint amire számítottam. Legközelebb is Benneteket választalak.

Iron Maiden
2018

Anita

Először utaztam ma Veletek és nagyon örülök, hogy vagytok Nekünk!!! Szuper volt az út, máskor is igénybe fogom venni a szolgáltatást!!! :) ilyen remek utazást vétek kihagyni :)

e-mail üzenet
2016

Hajnalka

Teljes mértékig elégedett voltam a szolgáltatással. Noémi kedves volt és barátságos, minden fontos dologról időben tájékoztatást kaptam. Az időt szerencsére tudtuk tartani. Úgy gondolom találkozunk még *-*

Manowar
2017

Krisztina

Szuper utunk volt, extra kedves volt az utaskísérőnk, mindig leste minden kívánságunkat :) A busz teljesen korrekt. Remek szolgáltatás, legközelebb is Todival megyünk!

Rammstein koncertutazás
2016

Szilvi

Nagyon örülök, hogy összehozott a sors Veletek! Nélkületek nem jutottam volna el idén a Metallica koncertjére!!! (Nekem csak a Metallica volt lényeg a 3 napos fesztiválból :) ) Nagyon köszönöm Nektek, hogy kényelmesen utazhattam Veletek, koncertjegyet is rajtatok keresztül vehettem, és szuperül éreztem magam az indulástól a hazaérkezésig, és új barátokat is szereztem! :)

Metallica koncertutazás
2015

Máté

Nagyon szépen köszönjük, hogy másodjára is lehetőségünk volt eljutni a Nova Rock Fesztiválra, az általatok kínált kedvező csomaggal. A fesztivál ismét eszméletlen, hihetetlen és óriási volt. Az első fesztiválra ketten, most már hárman mentünk és nagyon reméljük, hogy jövőre is lesz lehetőségünk eljutni, akár többen is. Mi már garantáltan szerelmesek vagyunk a fesztiválba, és már alig várjuk, hogy jövőre is Veletek utazhassunk és minél hamarább megvásárolhassuk a bérleteket. Elnézést a csúnya kifejezésért, de ki.aszott jók vagytok és köszönünk mindent!!! Nélkületek nem élhetnénk át ezeket az élményeket. Éljen a Todi és sok-sok Nova Rock Fesztivált a népnek, de legalábbis nekünk kötelezően!!! Az utazás és a szervezés ismételten tökéletes és príma volt.

Nova Rock
2018

Szabina

Életem egyik legnagyobb élményét köszönhetem Todiéknak! Álmomban nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen közelről fogom látni a Guns N’ Roses tagjait! Jó volt a szervezés is, a tájékoztatás, a buszsofőrök profik, időben ott voltunk a stadionnál!

Guns N' Roses
2018

Anikó

Ha jól emlékszem ez volt a hatodik utunk veletek, még ennyire jó társasággal nem utaztunk! A buszsofőrök elképesztő jófejek voltak és profik! Gond nélkül haladtunk! Az utas kísérőnk kedves volt vicces (ez mindegyikre elmondható!) mindenki időben visszatalált a buszhoz senkire nem kellett várni! Nagyon fasza kis utazás volt! Csak így tovább! Jó munkát nektek! Találkozunk Guns-on! 

Ozzy Osbourne
2018

Ildikó

Én nemigen szeretem a buszos társasutazásokat, de miután olvastam egy cikket rólatok, és mivel a választott koncert messze volt, gondoltam, adok egy esélyt. A Rolling Stones koncertre utaztam veletek, csak pozitív dolgokat tudok mondani. Alexandra, Todi és a sofőrök is kedvesek, profik voltak, zökkenőmentes volt az egész út. A társaság és a busz is rendben volt nagyon. Mindenkinek ajánlom!

The Rolling Stones
2017

Brigitta

Először utaztunk a Todival, de biztos nem utoljára :) Útközben minden rendben volt, az utaskísérőnk kedves volt. Hasznos infókat kaptunk tőle, a buszunk kényelmes volt, abszolút pozitív élmény volt velük az utazás 

Pearl Jam
2018

Ádám

Várakozásaimon felül teljesített a cég. Korrekt tájékoztatás, pontos indulás, tiszta busz. Oda-vissza úton megálltunk 1-1-szer mosdóhasználatra. Az utaskísérő jó tippeket adott a fesztiválról. 

Avenged Sevenfold
2018

Ágnes

Jó ötlet és jó kivitelezés. A busz és a sofőrök is rendben voltak, a kísérő nagyon kedves volt és ügyesen intézte a dolgokat. Csak ajánlani tudom, ha valaki egyszerűsíteni szeretné a kijutást egy külföldi koncertre (meg persze a hazajutást!). Az utastársak is aranyosak voltak. Minden flottul ment. 

Marilyn Manson
2017

Dénes

Gyerekek, kösz a kiváló szolgáltatást! Emelem kalapom a business előtt! Remélem rövidesen újra összefutunk, addig is soká éljen a Rock ‘n’ Roll!

Slash koncertutazás
2015

Zsófi

Mindennel meg voltam elégedve, örülök, hogy az egyik legjobban kívánt álmomat valóra tudtam váltani Veletek! :)

Avenged Sevenfold koncertutazás
2017

Flóra

Flóra

Justin Timberlake
2018

Emese

Én még mindig nem tudom elhinni, hogy ott lehettem a System Of A Down Nova Rockos koncertjén, annyi élmény van, hogy ezeket még fel kell dolgozni!
Nagyon köszönöm nektek a szervezést, meg azt, hogy vagytok, tudom, hogy magánúton se jöttem volna ki olcsóbban és akkor nem is ismerhettem volna meg ilyen jó fej embereket! Alexandra nagyon kedves, szerintem ilyen egy tökéletes utaskísérő, neki is köszönök mindent! Izgatottan várom Berlint, a U2-t, nagyon örülök, hogy oda is veletek megyek! Ha több busszal megyünk és lehetséges, akkor szeretnék Alexandrához kerülni! :)
Köszönöm!

System of a Down koncertutazás
2017

Mercédesz

Akár ma is újra elindulnék Veletek Aerosmith-re  Ez volt az első utazásunk Veletek, de nem az utolsó  Köszi mindent!

Aerosmith koncertutazás
2017

Csaba

Le a kalappal a Todi előtt!!! Köszönök mindent, és külön Noéminek a korrekt tájékoztatást! Ha legközelebb olyan buli lesz ami engem is érdekel, a Todival utazunk!

The Rolling Stones
2018

Viktória

Nagyszerű utazás volt, köszi Todi!
A buszon a hangulat remek volt, Alexandra nagyon kedves és segítőkész volt. Életem koncertje volt. Egy maradandó és meg nem ismételhető élmény. Köszi a munkátokat, ha ti nem vagytok, bajlódhattam volna a repjeggyel, vonattal, dupla ennyiért…
Pacsiiii!!

Guns N' Roses
2017

Anita

Minden szuperül ment, pontosan mentünk-jöttünk, kedvesek voltak, jó volt a hangulat és a koncert…. A Coldplay koncert életem legjobb koncertje volt!!

Coldplay koncertutazás
2017

Attila

Tisztelt Todi!

Először is: köszönet a gyors és korrekt ügymenetért.

Másodszor: azért majdnem nem vásároltam…, mert én azt hittem, hogy túl késő és nincs az a jótét lélek aki felvenne az utaslistájára (no és a buszára – 3 nappal az utazás előtt).

Harmadszor: nem az a korosztály vagyok aki… ők az unokáim. És mégis érthető volt a feladvány, a rávezetés és a hangvétel. Ez eloszlatott hozzáértésbéli hiányosságot és BIZALMATLANSÁGOT! Mindent saját Kútfőből tudtam végig vinni. Ez nagy szó ám! Nem kellett a fiatalokat a géphez trombitálnom, hogy segítsenek és deriváljanak az öreg helyett.

Üdv a stábnak: R. Attila

e-mail üzenet
2017

Endre

Szeretném még egyszer megköszönni az utazást az Aerosmith koncertre. Túlzás nélkül ez nekem egy életre szóló élmény volt. Nemcsak maga a koncert, hanem az utazás is. Nagyon örültem, hogy ilyen jó hangulatú és zeneértő volt a társaság. Több új barátot is szereztem.

Erre a pillanatra, hogy újra lássam az Aerosmith zenekart 1994-óta várok. Hiszen ekkor léptek fel utoljára Budapesten az MTK pályán. Azóta természetesen gyűjtővé váltam, és beszereztem az összes Aerosmith kiadványt. De álmodni sem mertem, hogy egyszer még láthatom őket élőben. 

Köszönöm az élményt!

Aerosmith koncertutazás
2017

Zoltán

Először utaztam veletek, de nagyon örülök, hogy létezik ez a szolgáltatás – kiváltképpen, hogy az utolsó utáni pillanatban sikerült felkerülnöm hozzátok. Nagyon sokat tesztek hozzá a koncerthangulathoz azzal, hogy nem kell szállást vadászni, meg a visszaút miatt húzni a koncerthangulatból.

Avenged Sevenfold
2018

Kitti

Abszolút pozitív, korrekt ügyintézés, minden kérdésemre (meglepően) gyors választ kaptam, a busz időben indult és szép, tiszta volt jó sofőrrel, a kapcsolattartó pedig készséges. Szívesen utazok velük máskor is.

e-mail üzenet
2016

Zsolt

Szuper volt minden a három napos Rollingon: a szállás, a sör vacsora, az idegenvezetés, a koncert, a póló, na és persze az utaskisérő is szuper volt, köszi Rebeka!
Todi csak így tovább, még találkozunk!

The Rolling Stones
2018

Ágnes

Kényelmes, jól felszerelt buszok, kedves, segítőkész kísérők, remek hangulatú utazás! Mindekinek ajánlom, aki gyorsan, problémamentesen szeretne eljutni egy koncertre.

Linkin Park koncertutazás
2017

Mása

Ez a második utazásom veletek, és teljesen bízom a csapatban. Sőt, azért megyek el végül Iron Maiden koncertre, mert megszervezitek az utat, és nem kell nekem vesződnöm a szervezéssel. Olvasom rendszeresen a leveleidet, és megnézem, mások hova utaznak a Todival. Látszik rajtatok, hogy megbízható, jó csapat vagytok. Tehát jó a promó, emberközeli, hiteles, mégis profi. Továbbra is örülök, hogy van ilyen vállalkozás kis országunkban. Legyetek ugyanilyen emberközeliek, jó, hogy mindenféle csatornán eljuttok a zeneszerető közönséghez. Jó, hogy láthatjuk mások visszajelzéseit, hogy jól érezték magukat, és boldogak voltak az útjukkal. Amikor másokról, hétköznapi emberekről olvasok, és látom, hogy tényleg az kapták, amire vágytak, nyilván erősödik bennem is a bizalom.

e-mail üzenet
2018

Zsuzsanna

Ez volt az első utazásom veletek. Noémi volt a kísérőnk, aki csudi kedves és felkészült. Kiemelném, hogy a busz nagyon kényelmes és tiszta (sok egyéb buszos kirándulás alapján van már tapasztalat bőven..)  Egyedül indultam, de egy véletlen kavarodás miatt sikerült egy nagyon szuper lányt megismernem, ráadásul mindketten ülőjegyesek voltunk. 9. sor 9 és 11-es szék. Egy magyar srác ült köztünk, úgyhogy még helyet is cserélt velünk. Eszméletlen élmény volt! Koncert után pedig kaptunk életmentő vizet. A legjobb ötlet a világon srácok! A LEGJOBB! :D Mindent köszönök nektek és remélem a mosoly kártyám eljut hozzátok, aztán Novarockra együtt megyünk :)

Stone Sour koncertutazás
2017

Kriszti

Ezt már azóta meg akartam írni Nektek, amióta tudok Rólatok:
megéltem 40 évet, és nem hittem, hogy találhatok még magamhoz hasonló zene-, és főleg koncertrajongó embereket, de a jó szerencse összehozott Veletek, amiért nem lehetek elég hálás. Olyanok vagytok számomra, mint a Blind Melon No Rain klipjében a kislány számára a többi méhecske. Szóval köszi mindent még egyszer, köszi, h vagytok, h ezt csináljátok, h ilyen jók vagytok ebben, meg minden mást is, ami még nem jut most eszembe. Maradok továbbra is hű rajongótok, jó egészséget, jó koncerteket és jó munkát, ha ezt lehet munkának nevezni. :)

Facebook üzenet
2017

Rozália

Hangulatos, megbízható, nagyon nagyon figyelmes!! Az élmény nem lett volna ekkor élmény, ha nem Todival megyünk! A családom többi tagja most jött először, de mint ahogyan én sem: NEM UTOLJÁRA!! Megyünk, megyünk, megyünk! és KÖSZÖNJÜK!!! Szuperek vagytok!!!

Guns N' Roses
2018

Felícia

Készségesek, mindenről időben kaptam infót, a busz nagyon kényelmes volt, az idegenvezető nagyon kedves. Ajánlom mindenkinek imádtuk a koncertet és az odaút is nagyon hangulatosan telt. Jó zenék, jófej társaság, és még egy kedves kis játékkal is szórakoztatóvá tették az utat. Ajánlom mindenkinek. a koncert pedig feledhetetlen élmény. Köszi Todi, legközelebb is titeket választalak, ha lesz Manson koncert utazásotok.

Marilyn Manson
2017

Ancsa és Zalán

Köszönjük a szervezést. Mi a férjemmel most utaztuk veletek először, de nem utoljára. Nagyon jóóóóóóó volt a szervezés, a koncert pedig fantasztikus!

Avenged Sevenfold koncertutazás
2017

Erika

Szuperül voltam tájékoztatva mindenről, szórakoztató volt az utazás, megbízható és rugalmas volt a sofőr és az utaskísérő! Mindenképpen veletek utazom legközelebb is!

Marilyn Manson
2017

András

Első Todis utam volt, de szinte biztos vagyok benne, hogy semmiképp sem az utolsó! Köszönök mindent, életem koncertélményét hoztátok el nekem! (Tényleg. FFPD a kedvencem, és nélkületek nem igazán tudtam volna megoldani, hogy eljussak rá.)  Köszi szépen!

Five Finger Death Punch
2017

Gabriella

Szuper szervezés volt, köszönjük! Máskor is titeket választunk majd! Berni kíváló utaskísérő, Isten is erre a munkára teremtette! Szerencsés, hogy ilyen kollégákkal dolgozik együtt! A sofőr is kedves, segítőkész volt! Csak azt sajnálom, hogy mikor a RUSH Németországig jött, még nem volt Todi koncertutazások. Akkor minden szálat megmozgattam, de nem sikerült kijutnom.

Toto
2018

Peti

Ár/érték arányban kitűnő amit csináltok. Klassz légkondis busz, megfelelő tájékoztatás, jó ügyintézés! Találkozunk még! Ez nem fenyegetés :)

Iron Maiden koncertutazás
2016

András

Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a szervezett koncertlátogatást, ha tudom korábban, hogy Önök ilyennel foglalkoznak, néhány száz levezetett kilométertől megkíméltem volna magam :)

David Gilmour koncertutazás
2016

Bonita

Minden kifogástalan volt. A szervezés, a busz, az utaskísérő, az utasok… teljes mértékben meg vagyok elégedve. Életem egyik legszebb napja volt. Köszönöm!

Stone Sour
2017

Andrea

Szuper volt a szervezés, gondoskodtatok a jó hangulatról az úton. Köszönöm, máskor is szívesen utazóm veletek :) Még találkozunk! Csak így tovább :)

Myles Kennedy
2018

Zsolt

Mindig azt hozzátok ami el várható, vagy azon felett. Ti olyanok vagytok, rátok szokni könnyű de leszokni nehéz ezét nem is próbálkozom. Csak így tovább és még sokat találkozunk.

Ozzy Osbourne
2018

Krisztina

Köszönöm Todi, hogy 25 év után újból láthattam a Guns-t július 10-én. Én az 5-ös számú buszon utaztam. Időben értünk oda, így időben be is jutottam a színpadhoz közel. Zsuzska sürgött-forgott az utazás során, hozta a büfés tatyót és nagyon kedves, jókedélyű volt. A sofőr is jófej volt és rutinosan vezetett Bécsbe. Az utastársaimnak is köszönöm a sima, zökkenőmentes utazást, mivel hogy mindig időben indultunk a pihenőknél és vissza Budapestre, ez az utasok együttműködésének is köszönhető.

Guns N' Roses
2017

Attila

Nagyon fergeteges volt a tegnapi AC/DC koncert Bécsben. Köszönöm Todi, remélem lesz még alkalom veletek utazni.

AC/DC koncertutazás
2016

Dávid

Szerintem nagyon praktikus veletek menni, megkíméltek a vezetéstől és a parkolási mizériától. 

e-mail üzenet
2017

Andrea

Felkészült, jófej vezetőnk volt, Noémi, és normális, biztonságos busz és sofőr. Kalandos volt az utazás, pozitív értelemben. És örülök, hogy nem kocsival vágtam bele. A bécsi tumultusban megőrültem volna. Így sikerült a stadiontól 10 perc gyaloglás után a buszban lehuppanni, inni egy hideg kólát, nasiztunk. És hazafelé még aludni is tudtam. Minden jó, ha jó a vége. Ez az utazás az elejétől a végéig jó volt.

Guns N' Roses koncertutazás
2017