Sodródtam a zenei műfajokban 1991-ig, a jó zenét szeretem. Az igazi rockerségemet megtartottam magamnak. Koncertekre nem jutottam el előbb, csak ahogy felnőttek a srácaim. Nagylányommal kezdtük el 2017-ben a Metallica budapesti koncertjét pedzegetni. Én még facebook posztot is csináltam, hogy Metallica koncertjegyre gyűjtök. Fókuszt nem váltottunk. Hogy az Univerzum ennyire humoros és kegyes tud lenni… Csak hálát mondhatok és adhatok minden nap érte.

James Hetfield gitártechnikusa Chad Zaemish Budapesten lett kedves ismerősöm a koncert előtt 3 nappal.
Neki köszönhetem, a lányommal egyetemben, azt a rengeteg meglepetést, amit 2018-ban és 2019-ben a két koncert alkalmával kaptunk, amelyikekre eljutottunk.

Több külföldi megtalál a neten, akik csak egy vagy pár napra érkeznek Budapestre, segítek nekik látványos, nem rohanós programokat összerakni.
Chad is megtalált. Mondjuk, ő csak a szakmámon keresztül kezdett el trollkodni velem, ritka hajjal rendelkezik. 2018. Április 1-én, vasárnap, nem vettem komolyan a megjegyzéseit, szinte leráztam. Nem nagyon akart bemutatkozni, nem tudtam, kicsoda. Aztán 2-án megint írt, küldött fotókat a várról, hogy merre járt a városban. Kiderült, hogy hát ő James Hetfield gitártechnikusa.


A lányommal rajta voltunk, hogy az 5.-ére, a Metallica koncertre jegyet varázsoljunk, aznap még nem volt. Hm, persze az volt a kérdésem azonnal:
-Van 2 db jegyed?!
-Azt nekik tilos.
Nos, akkor ez most nem jött össze. Utána még ment az eszmecsere, merre menjen, én spéci nem érek rá írni- telt házam van stb.
4-én szerdán sikeres jegyvásárlást bonyolított a leányom a neten, azonnal megírtam Chad-nek, hogy ez a téma kilőve. Meglepetésemre javasolta fussunk össze egy italra. Mivel hozzáedződtem a trollkodásaihoz, beneveztem egy találkozóra este, munka után.
Rengeteget beszélgettünk. Hogy került a bandába, milyen a cirkuszos élet. Tényleg kezdtem megtiszteltetve érezni magamat.
Étteremzárásig ment az eszmecsere. Amikor elköszöntünk a villamosnál, annyit mondott:
⁃ Este 7-kor találkozunk a backstage kordon bejáratánál. – Persze azt hittem, álmodom.
Brigi, a lányom kiugrott az ágyából, amikor csak Chad mondatát elismételtem.
Csütörtökön nagyon fura érzésekkel vonultunk be az Arénába. Igazi rocker cuccaink sem voltak a ruhatárunkban. Nekem csak a motoros élet szeretetéből akadt némi rongy. Pontban este 7-kor ott várt bennünket Chad a kordonnál. Karba tett kézzel, cinikus vigyorral. Parancsra nyílt a rács, mi Robert placcánál landoltunk. Zach Harmon a technikusa. Azonnal egy maroknyi pengetőt tömött Brigi markába. Ránk akasztotta Robert két hangszerét, és fotózkodtunk.
Rengeteg beszólás közepette, a “kedvesnek” nem mondható rajongók előtt mondtam a lányomnak: “Egy szót se magyarul!”
Zach elmagyarázta a trükköket: a fiúk a körbejárható színpadnál elhelyezett fémládákba majd beülnek, ott fognak átöltözni. Tiszta luxus… De hát az igazi rockerek mindent megoldanak, a buli a lényeg!
Elmagyarázták, hogyan fognak a kellékek mozogni, fények, ki melyik laptopról mit irányít.
Áthaladtunk James pultjához. Ott Brigi DNS-t cserélt James gitárján keresztül James-szel. Mire rám került volna a sor, bumm a fejbe, előzenekar kezd. Kibotorkáltunk a hirtelen sötétben színpad elé, a kordonon kívülre, befúrtuk magunkat érdekes sörpárában úszó és vicces alakok közé.
A koncert fergeteges volt, sokan tudjátok ti is, első hatalmas élő Metallica élményünk. És valahogy nekünk Brigivel ehhez már másként termelődött az adrenalin. Belefonódtunk a backstage-ben a Metallica család hálójába.
Amikor vége lett a show-nak, nem rohantunk el azonnal. Megvártuk míg a vérző sebekkel, friss monoklikat szerzett, négykézlábról felegyenesedett ereklye-gyűjtők is eloszolnak. Chad szokásos guard pózban várta, hogy színe elé lépkedjünk.

⁃ Van még pár pengetőd, drága barim?
⁃ Hm, aha, ja, van még a zsebemben. Tessék!
⁃ És most mi a következő lépés?
⁃ Három óránk van összehajtogatni a színpadot, becuccolni a kamionokba, és rongyolni tovább. – Mondta Chad play back.
⁃ Akkor… Viszlát másfél év múlva?
⁃ Barátok vagyunk. Írunk, és 2019 Bécsig elverjük az időt.
⁃ Ez a beszéd! – Hatalmas ölelések, mintha már ezt sokszor megtettük volna előző életeinkben. Hihetetlen nehéz volt eljönni…
Látták páran ezt a jelenetet. Nem éreztük biztonságban magunkat Brigivel, amikor rockeres gyors léptekkel igyekeztünk elhagyni az Arénát. Rohantak utánunk, pengetőkért kiáltva.
A taxit nehezen kaptuk meg, a sofőr nem koncertet látogató egyed. Az autóban rendes techno aláfestéssel próbálta a sors elrontani a fémes szájízünket.
Tudtad, hogy a metál ragályos lehet? Metallica a belépési kód!

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: