Megint egy listával készültünk neked, ezúttal Avril Lavigne hat stúdióalbumát szedjük sorba, természetesen saját ízlésünk szerint. Olvasd el cikkünket és írd meg nekünk kommentben, hogy neked melyik a kedvenc lemezed Avriltől!

Avril Lavigne – Az összes album a jótól a legjobbig

Néhány hete megosztottunk veled tíz olyan Avril Lavigne-dalt, amit nagyon kedvelünk, szóval úgy gondoltuk, hogy ezúttal miért ne rendeznénk sorba a stúdiólemezeit? Persze a lista szubjektív (ahogy mindig), tehát nem kell vele egyetérteni, azonban kezdőlökést adhat ahhoz, hogy te is csinálj egyet, ha még nem tetted volna.

6. Goodbye Lullaby (2011)

Bár a rajongók egy idő után minden lemezt jóra tudnak hallgatni, ennek ellenére be kell látni, hogy Avril Lavigne eddigi életművéből a Goodbye Lullaby kissé kilóg. Saját maga is beismerte, hogy az album megjelenése több alkalommal is későbbre tolódott, mivel lemezkiadója rádióbarát dalokat várt tőle. Ennek köszönhetően beszuszakoltak olyan dalszerzőóriásokat a lemezre, mint Max Martin és Shellback, akik jó pár sablon popdalt rántottak össze neki. Persze így is vannak jó pillanatai az albumnak, de a Goodbye Lullaby mégsem az a dalcsokor, amit a legszívesebben előveszünk Avriltől.

5. Head Above Water (2019)

A Head Above Water talán még nem kapott elég időt, mivel alig egy éve jelent meg, ennek ellenére már most tisztán látszik, hogy nálunk a dobogóra nem férhet fel. Leginkább azért hallgatjuk olyan sokat, mert elképesztő érzelmi töltet van egyes dalok mögött, melyek abból a kemény időszakból táplálkoznak, amit nehezen, de maga mögött hagyott Avril. Persze van olyan dal erről az albumról is, amit alig várunk, hogy élőben hallhassunk.

4. Avril Lavigne (2013)

Tízes dallistánkban került elő legutóbb a Here’s To Never Growing Up, amit most megint felemlegetünk, mert tulajdonképpen ez a dal a legjobb összefoglalása Avril 2013-as, saját néven kiadott lemezének. Korábbi férje, a nickelbackes Chad Kroeger több dalba is belenyúlt, persze nem ennek köszönhető, hogy az anyag nem túl előremutató zeneileg. Igazából hét éve pont annak örültünk, hogy valamilyen szinten visszautal ezzel Avril a kezdetekre és az örök fiatalság mellet teszi le a voksát. A Hello Kittyt viszont lehagyhatta volna, ezt a nótát azóta sem tudjuk hova tenni…

3. The Best Damn Thing (2007)

És akkor elérkeztünk a dobogóhoz, aminek harmadik fokán büszkén feszít a The Best Damn Thing 2007-ből. A lemez ikonikus tétele mindenképpen a Girlfriend, Avril Lavigne első number one dala a Billboard 100-as listáján, mely – ahogy korábban is írtuk – elképesztő sikereket zsebelt be. A lemez egyébként duzzad az energiától, alig lehet leállítani, a dalokban pedig vagy magát ünnepli Avril, vagy elküld mindenkit a búsba. Na, pont ezért szeretjük annyira!

2. Let Go (2002)

Kevés olyan előadó van, akinek igazán izmosra sikerül bemutatkozó lemeze, Avrilnek viszont ez összejött. Nem kérdés, hogy a Let Go kiállta az idő próbáját, és még most, 18 év után is jó szívvel vesszük elő. Az albumon egyik sláger követi a másikat, szinte egy töltelékdal sem furakodik be ezek közé. Nagy respekt a The Matrix nevű produkciós csapatnak, akik megértették, hogy mit szeretne Avril, és munkájukkal hozzásegítették ehhez a remek lemezhez.

1. Under My Skin (2004)

Mindezek ellenére nekünk a dobogó legtetején így is az Under My Skin áll 2004-ből. Avril Lavigne második lemeze az Államokban „csak” háromszoros, míg Kanadában szintén „csak” ötszörös platinalemez lett, vagyis elmaradt az első album eladási sikereitől, azonban zeneileg nagyon jó arányban keverednek rajta a Let Go és a The Best Damn Thing elemei. Továbbá azt is mondhatjuk, hogy ez az a lemez, aminek köszönhetően még ma is beszélhetünk Avrilről.

Ha szeretnél a fent felsorolt albumokról élőben is hallani néhány dalt, akkor kattints IDE és gyere velünk 2020. március 22-én a Wiener Stadthalléba Avril Lavigne koncertjére!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: