Végre megérkezett az, amire már hosszú ideje vártunk, vagyis a 2020-as Nova Rock fesztivál napi bontása. Elsőként értelemszerűen a nyitónapot toljuk nagyító alá és megnézzük, hogy mire lehet nagyokat zúzni a szomszédos Nickelsdorfban.

Nova Rock – Már az első nap ellövik az összes puskaport?

Nem csak akkor élvezheted a nap elejét, ha tudsz németül

Talán erős lett a cikk címe, de nem véletlenül, ugyanis páratlanul vaskos programot sikerült összehoznia a Nova Rock szervezőgárdájának a 2020-as feszt nyitónapjára. Pár alkalommal már felvezettük azt, hogy nagyjából mi várható a szomszédos Nickelsdorfban, de most nézzük, hogy az első napon kiket hallgathatunk meg!

Már bevett szokás, hogy német nyelvterületről lévén szó, azoknak is kedveznek a fesztivál szervezői, akik képben vannak és szeretik a helyi bandákat és előadókat. Ezúttal is lesznek ilyen formációk, elég csak az akusztikus popban nyomuló Liedfettre vagy a hamburgi hip-hop bandára, a Deichkindre gondolni, de ott lesz Dame, Mal Élevé, valamint az osztrák metalbanda, a Black Inhale is az első napon. Ha viszont inkább valami nemzetközire vágysz, akkor tudjuk ajánlani az alternatív rockot játszó svéd Mando Diaót, akik egészen különleges hangulatot tudnak teremteni zenéjükkel. Ha pedig ez sem volna elég, akkor fellép az újra aktív The Distillers is, akik egyenesen Kaliforniából jönnek a sógorokhoz és akik egyébként új lemezen dolgoznak.

Nagyobb név és talán számodra is jobban ismerős lehet az egykori Battle Beast főnök, Anton Kabanen vezette Beast In Black. A zenekarnak ráadásul magyar vonatkozása is van, ugyanis basszusgitárosuk nem más, mint Molnár Máté (ex-Wisdom). A csapat járt idehaza is néhány alkalommal, azonban legutóbbi lemezük, a From Hell With Love annyira jó lett, hogy a Nován is tuti megnézzük őket.

Sztárparádé a finisben

Az igazán nagy dobás azonban a nap végére marad. A Black Veil Brides a messzi Hollywoodból hoz egy kis tökös rockzenét, méghozzá új basszusgitárossal, ugyanis pár hónapja Ashley Purdy helyett Lonny Eagleton felel a mély frekvenciákért a zenekarban. Andy Biersackék ráadásul új dalokat is megosztottak a rajongókkal, amiket tutira beépítenek műsorukba.

A Babymetalról egy korábbi novás cikkben szót ejtettünk, azóta egy dolog változott, méghozzá az, hogy láttuk őket Bécsben headliner turnéjukon. Őrületes koncertet adnak a japán csajokra épülő formáció, azonban nagyon reméljük, hogy a Novára sokkal látványosabb pakkal érkeznek, és akkor tényleg teli torokból fogjuk küldeni a PA PA YA!!-t.

Hogy a legnagyobb sztárok se maradjanak el már az első napon, arról is gondoskodtak a szervezők, ugyanis jön a Korn és a System Of A Down, mint hab a tortára. A Korn egy igen súlyos és sötét anyaggal jelentkezett The Nothing címmel tavaly ősszel, melynek katalizátora az a szomorú esemény volt, hogy Jonathan Davis felesége, Deven elhunyt. A lemez dalain kívül persze nagy kedvenceid sem fognak kimaradni.

A System Of A Down már ezer éve nem adott ki albumot és ahogy mi is írtuk korábban, erre nem is sok esély van. Ennek ellenére a koncertezést nem hagyják abba és továbbra is rendületlenül haladnak előre. Reméljük, hogy ebből egyszer merítenek erőt legalább néhány új dalhoz.

Komoly felhozatal, mi? Nos, ha nem akarsz lemaradni a nyár első igazán nagy fesztjéről, akkor kattints IDE és gyere velünk a 2020-as Nova Rockra!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: