Ismét eltelt egy év, úgyhogy hozzuk menetrendszerinti Nova Rock beharangozó sorozatunkat, amivel alaposan befűtünk az egyik legforróbb nyári fesztiválra. Ezúttal az első napot elemezzük, mely egyáltalán nem szűkölködik sztárokban.

Már a nap felvezetése sem lesz piskóta!

Ha június, akkor Nova Rock, és ha Nova Rock, akkor Miklóshalma, vagy aki jobban szereti, annak Nickelsdorf. A sógoroknál már megszokhattuk, hogy nem kell egy helyben topogni, hiszen mindig gondoskodnak a megfelelő hangulatról, köszönhetően a remek műsornak, mely idén sem marad el. A Red Bull Music Stage általában a kisebb zenekarok felségterülete, de persze ott is találni jó bulikat, első napon azonban igazán a főbb színpadokra terelődik a reflektor fénye.

Lesz metalcore amolyan bevezetésnek az I Prevailnek köszönhetően, de ha mondjuk nem a keményebb zenékért vagy oda, akkor németajkú hip-hop is vár a Waving The Gunsnak köszönhetően. Nagyobb halként fellép az Amaranthe, akik valószínűleg ismerősek lehetnek a számodra, hiszen gyakran megfordulnak kishazánkban is. Jelenleg is tavaly megjelent Helix című albumukat népszerűsítik világszerte a svédek, mely jó pár húzós dalt sorakoztat fel.

„A Helix album egy kijelentés, egy nyilatkozat és egy állítás, hogy tartósan itt vagyunk, és a dalszerzés, valamint a zenészi teljesítmények csiszoltak, maximalizáltak és már a legmagasabb szintre emelkedtek egy Amaranthe-lemezen”

Mindez elegendő bemelegítés lesz a Lamb Of God koncertjére, hol természetesen még nagyobb fordulatszámon pörög tovább a buli. A csapat 2015 óta csak egy feldolgozásalbumot szállított le, de egyébként is elég elfoglaltak, hiszen a most búcsúzó thrash legenda, a Slayer előtt játszanak világszerte, úgyhogy érthető, hogy jelenleg a koncertek elsőbbséget élveznek.

A Godsmack is lendületben van, hiszen alig pár hónapja adtak ki új albumot When Legends Rise címmel, mely bátran állíthatjuk, hogy egyik legjobb albumuk, zseniális dalokkal felvértezve. A Bulltproof című dalukhoz készült klip meg egyszerűen fergeteges, ha nem láttad, akkor mindenképpen pótold!

Csatametal, vikingek, punk-rockerek és őrült metalosok a hajrában

A legnagyobb nevek azonban még hátravannak, melyeknek sorát a Three Days Grace nyitja. Úgy gondoljuk, hogy a világ egyik leghallgatottabb zenekarát nem kell bemutatni, hiszen voltunk is együtt bulizni koncertjükön nemrég, valamint ha kíváncsi vagy jobban rájuk, akkor hallgasd meg a lenti klipet, esetleg kattints IDE!

Az Amon Amarth is szereti Európát, így nem meglepő, hogy most nyáron is itt lazulnak a svéd vikingek. Persze a koncerteken nem hátradőlve söröznek majd a színpadon, hanem odacsapnak a húrok közé, ráadásul a Nova Rockig vélhetően elkészül új lemezük is, a 2016-os Jomsviking folytatása!

Régóta nem hallottunk a Sabatonról, és ez bizony fontos hír, hiszen egy időben nem múlt el úgy fél év, hogy ne találkoztunk volna velük valahol. Nos, Joakim Brodén és csapata is új albumra készül, ezt újévkor osztották meg a rajongókkal. Hogy addig megjelenik-e szóban forgó dalcsokor, az kérdéses, de lehet, hogy elcsattan egy-két új szerzemény koncertjükön, úgyhogy ezért, sőt a régi nagy csatahimnuszok miatt is érdemes elcsípned őket!

Bár úgy tűnik, hogy már minden puskaport előtt a Nova szervezőgárdája, de igazából nem, hiszen az első nap egyik fő látványossága a Sum 41 lesz, akiket szintén nem olyan régen láttunk élőben, 2016-os 13 Voices lemezüket pedig mi is alaposan felvezettük anno, amiért kattints IDE! Az pedig biztos, hogy Deryck Whibley-ék nem cipőbámulós opuszokkal altatnak majd főműsoridőben.

A végére hagytuk a nagy durranást, hiszen nemcsak a VOLT Fesztiválra, hanem a Nova Rockra is ellátogat a Slipknot, úgyhogy ha nem elég egyszer őket megnézni, akkor a sógoroknál is zúzhatsz egyet koncertjükön, amin új dalok is elhangzanak. Fura egybeesés, de ők is most szállítanak le új dalcsomagot, szóval izgalmas lesz a Nova első napja!

Ha kellően felcsigáztunk, akkor kattints IDE és gyere velünk, ha nem, akkor viszont várd meg következő novás beharangozóinkat. Ha meglátod többi fellépőt, akkor bánni fogod, hogy nem váltottál hamarabb beugrót nyugati szomszédjainkhoz!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: