Ez a titulus ugyan nem hivatalos, de kétség kívül van benne valami, hiszen az első két lemez után csak arra futotta a Joe Satriani, Sammy Hagar, Michael Anthony és Chad Smith felállású csapatnak, hogy pár koncertet összehozzon, valamint egy új dalt leszállítson. Azonban a munka kétségkívül elkezdődött, és hamarosan talán új albumot is kaphatunk, feltéve, ha a csillagok állása is kedvező.

Chickenfoot

Szinte esélytelen volt az újraegyesülés

A Chickenfoot egy kis mexikói jammelésből jött össze Sammy Hagar, Michael Anthony és Chad Smith révén. A trióhoz csak később csatlakozott a híres gitárnyűvő, Joe Satriani, akit maga Hagar kért meg, hogy szegődjön melléjük.

A banda igen nagy rössel indult, hiszen a koncertek mellett 2009-ben és 2011-ben két albumot is kiadtak, ami igen pozitív fogadtatást kapott. Aztán mindenki ment a saját útjára (Satriani ugye elgitározgat szerte a világban, míg Chad Smith a Red Hot Chili Peppersszel nyomul, és akkor még nem is említettük a másik két szintén nem munkanélküli tagot), és nagyon esélytelenné vált a folytatás.

Chickenfoot – Lendületben a rocktörténelem leglassabb zenekara

Satriani például 2015-ben elég lemondóan vélekedett a csapatról:

„Nem fogunk újra összejönni. Sok okot felsorolhatnék, miért unom, hogy én vagyok az, aki állandóan szorgalmazza az új albumot.”

Nem sokkal később azonban már úgy nyilatkozott, hogy valami megindult és két dal is készül a háttérben.

„Írtam néhány dolgot, és elküldtem ebből párat Samnek. Meglepett, hogy gyorsan reagált, ráadásul kreatív ötletekkel, úgyhogy boldogan jelenthetem be, hogy van egy dal, mely folyamatosan köröz a zenekaron belül.”

Chickenfoot – Lendületben a rocktörténelem leglassabb zenekara

Ismét megmozdult valami, de nem biztos, hogy lesz új lemez

A dolgok aztán komolyan felpezsdültek a csapat körül, 2016 májusára két koncertet is bejelentettek, melyen a korábban említett új dalt, a Divine Terminationt is eljátszották.

„Mi vagyunk a leglassabban dolgozó banda a történelemben, iszonyúan lassan mennek a dolgok. De most valami történik, nevetünk, kommunikálunk.”

2017. március 10-én pedig megjelent a Best + Live című dupla album, melyen a legjobb Chickenfoot-dalokon kívül egy 2009-es phoenixi buli felvételei találhatóak meg, valamint az egy szem új dal, melyhez később egy klipet is rittyentettek Sammyék.

A kollekció dalait hallgatva visszatért pár régi emlék, a legszórakoztatóbbak, melyeket valaha átéltem egy bandában. Köztünk nagyon különleges a kémia. Ez majdnem olyan, mint egy vizuális zene: láthatsz minket szórakozni, miközben hallgatod a dalokat.”

A csapat tehát ismét beindult a maga módján, és csak reménykedhetünk, hogy a szupersztárokkal teletűzdelt Chickenfoot leszállít legalább még egy lemezt a rajongóknak. Bár, ha Sammy Hagaron múlik, akkor sajnos rossz hírünk van: szerinte nem éri meg félmillió dollárt költeni arra, hogy aztán maximum 100 ezer lemezt eladjanak.

„Ez nem más, mint fizetni azért, hogy játszhassunk, mivel bukunk rajta. Aztán turnézni indulunk, ahol bármelyik helyszínen eladunk 2-3 ezer jegyet, de magángéppel repkedünk, a Four Seasonsben szállunk meg és hasonló dolgok. Tehetős emberek vagyunk, ezért úgy tűnik, mintha nem számítana a pénz, azonban lenyomni 60-70 show-t, majd egy év elteltével hazatérve úgy tenni, mintha csak egy este lett volna az egész, na az nem egyszerű.”

*

Forrás: teamrock.com, teamrock.com, teamrock.com

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: