Valami mindenképpen történik a Pearl Jam háza táján, és ez már egyáltalán nem titok, ugyanis a csapat tagjai megerősítették, hogy dolgoznak új lemezükön. Rá is fér a rajongókra, mivel legutóbbi lemezük 2013-ban jelent meg Eddie-éknek, vagyis az mindenképpen elmondható, hogy nem tegnap hallhattunk tőlük új dalokat.

Pearl Jam – 2019 a meglepetések éve lesz?

Egy új dalt már kiadtak

Az utóbbi években többször is írtunk a Pearl Jamről, sőt 2018 júliusában élőben is meglestük őket, mivel egészen Krakkóig utaztunk a grunge fenegyerekeinek koncertjéért. A banda viszont azóta sem virított új lemezt, melynek legfőbb okát nem tudni, de Jeff Ament basszer szerint annak is köze volt a dologhoz, hogy Chris Cornell váratlanul elhunyt 2017-ben.

„Szórakoztató lenne stúdiózni vagy csak egy új dalt írni közösen. Amikor Chris elhunyt, akkor nagyon nehéz volt felfogni az egész helyzetet, majd pedig ott voltak a mindennapi problémák is.”

Ugyan Cornell nem volt a Pearl Jam tagja, azonban ezer szállal kapcsolódott a gárdához, hiszen Matt Cameron együtt zenélt vele a Soundgardenben, és ugye ott volt a Temple Of The Dog, ami gyakorlatilag a teljes Pearl Jam és Chris összefogása volt. Eddie-ék 2018-at azonban megnyomták, és igen aktívak voltak turnézás terén, tavasszal pedig egy új dalt is kiadtak Can’t Deny Me címmel, melyet Seattle-ben rögzített a csapat Brendan O’ Brian producerrel. A zenét Mike McCready írta, a szöveget pedig természetesen Eddie Vedder. Stone Gossard gitáros szerint jól tették, hogy kiadták a dalt, és azt is elárulta, hogy van még a tarsolyban más is.

„Készítünk egy lemezt, melynek még benne vagyunk a közepében. Folytatjuk a kemény munkát, amíg el nem készülünk vele.”

Nyáron új lemez, ősszel pedig turné?

Jeff Ament is megerősítette, hogy dolgoznak, de még egyelőre nincs kőbe vésve semmilyen megjelenési dátum. Ha pedig a saját ötletei nem Pearl Jam-dalokká válnak, akkor szólóban adja ki azokat, ahogy eddig is tette. Mi persze örülnénk, ha minél több új Pearl Jam-dalt kapnánk, ha már ennyit kell várni rá.

„Az elmúlt néhány évben már foglalkoztunk vele nagyjából négy-öt alkalommal, úgyhogy tonnányi befejezetlen anyagunk van. Most csak egy kicsit tétlenek vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van egy csomó riffje, és tudom, hogy Eddie Veddernek is van egy maroknyi szövege.”

Fogalmunk sincs, hogy mikor lesz ebből valami, de a zenekar újévi üzenetében kiemelte, hogy 2019 nagyszerű esztendő lesz, amiből a rajongók arra következtetnek, hogy egy nyárra időzített új album és egy hozzá kapcsolódó turné van a pakliban, mely ősszel indulna útjára. Ezzel mi is kiegyeznénk, hiszen legutóbbi lemezük 2013-ban jelent meg Lightning Bolt címmel, úgyhogy szívesen hallanánk tőlük új dalokat, és persze egy koncertet is elviselnénk.

Bárhogy is lesz, ha követsz minket, nem maradsz le semmiről, úgyhogy légy résen!

*

Forrás: rollingstone.com, alternativenation.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: