Már két éve annak, hogy a Sabaton és Thobbe Englund gitáros útjai elváltak; a 2016-os The Last Stand volt az utolsó közös anyaguk, azóta viszont mindenki megy a maga újtán. Szerencsére egyiküket sem kell félteni: Englund most hozta ki legújabb szólóalbumát, a Sabaton pedig a folyamatos koncertezés mellett egy új albumon dolgozik.

Sabaton - Új lemezt ígér a banda

Vihar előtti csend

A Sabaton az utóbbi időben hatalmas erőbedobással nyomta a koncerteket: a 2017-es The Last Tour névre keresztelt turné óta – ami természetesen nem azt jelenti, hogy ez volt az utolsó turné – sem álltak meg egy pillanatra sem, és éppen most, 2018 márciusában fejezték be a Kreatorral közös észak-amerikai turnéjukat is. Masszív heteket tudhat maga mögött a banda, hiszen február 8. és március 11. között 24 koncertet nyomtak le az államokban. Most azonban egy kicsit háttérbe vonulnak, hogy minél előbb a kezünkben lehessen a legújabb Sabaton album.

A basszusgitáros, Pär Sundström egy, a Double Kicknek adott interjúban megerősítette, hogy a banda valóban elkezdett dolgozni a legújabb stúdióalbumán, de arra is figyelmeztetett, hogy egy kicsit azért várni kell majd rá.

„El fog tartani egy darabig, mert nyilván nagyon, nagyon, nagyon elfoglaltak vagyunk, szóval nem tudjuk tartani a megszokott iramot, ha ilyen sokat turnézunk” – mondta a basszusgitáros. – „Amikor a világ még kisebb volt turné-ügyileg a Sabatonnal, még tudtunk haladni, mert nem volt annyi koncertünk, szóval nagyobb lépésben tudtunk haladni. De most, hogy nagyobb területet fedünk le, természetes, hogy egy kicsit tovább tart megírni egy albumot. De dolgozunk rajta és lesz új lemez. Ezért lassítunk most egy darabig.”

Sabaton - Új lemezt ígér a banda

A Stick For Stonesnak adott interjújában arra is kitért Sundström, hogy az anyag megírása miatt egy kisebb szünetet kell beiktatniuk.

„Nagyon sokat turnéztunk az elmúlt években, és sok mindent is csináltunk 2017-ben és 2016-ban. 2018-ban az új albumra kell koncentrálnunk. Be kell iktatnunk egy kis szünetet a turnézásba, hogy az új albumra fókuszálhassunk. Nehéz fenntartani azt a dalszerzési ritmust, amihez hozzászoktunk, amikor többet turnézunk, mint valaha, szóval szünetet kell tartanunk, hogy megírhassuk az új albumot.”

Sabaton - Új lemezt ígér a banda

Az albumok megírása mindig trükkös

A Sabaton énekese, Joakim Brodén a dalszerzésről mesélt a Metal Waninak. Elmondta, hogy van egy rakat olyan híres vagy hírhedt háború és csata, amit szeretne a dalaikban feldolgozni, vagy legalábbis írni róla a jövőben.

„Valószínűleg van elég ötletünk, hogy pár albumot összerakjunk és vannak ötleteink több album témájának is. Végül viszont mindig a zenével kezdjük és meglátjuk, az merre visz minket. Mindig a fejünkben vannak ezek az ötletek, amikor zenét írunk, de később meglátjuk. Szóval bizonyos értelemben a zene választja ki a témáját nekünk. Mintha azt gondolnád, hogy ’Ó, csinálnunk kéne egy dalt Napóleonról’ és amikor elkezdesz utánanézni Napóleonnak, akkor ébredsz rá, hogy ’Nos, ez a pali nem egy dal. Egy konceptalbum, de minimum három dal.’ Szóval egy kicsit trükkös. Néha van egy nagyszerű történeted, amit el akarsz mondani, de nincs meg hozzá a megfelelő dalod. Néha van egy jó dalod, de nincs meg hozzá a megfelelő alany, aki passzol hozzá.”

Sabaton - Új lemezt ígér a banda

Mi a helyzet Englunddal?

Közben Thobbe Englund sem lazsál, 2016-os kilépése óta már a második szólólemezét (összesen az ötödiket) adta ki The Draining of Vergelmer címmel. Hogy miért lépett ki a bandából, arról ezt nyilatkozta a gitáros:

„Az elmúlt években egyre inkább tudatosult bennem, hogy mi az, ami igazán boldoggá és elégedetté tenne, és ez az, hogy kiterjesszem a saját kreativitásomat és nyugodtabb életet éljek, ahol nem kell egész évben fénysebességgel turnéznom.”

Sabaton - Új lemezt ígér a banda

Thobbe szerint ez a legerőteljesebb album, amit valaha készített.

„Ezen az albumon arra törekedtem, hogy egy nagyon erős, dallamos, mégis agresszív kijelentést tegyek, szóval amit a The Draining Of Vergelmeren hallasz, az minden, teljes erővel. Nem hiszem, hogy játszottam valaha ennyire tisztán és gyorsan. Én és a gitárom tökéletes szinkronban vagyunk és a legerőteljesebb album, amit valaha írtam, itt van, hogy támogasson minket.”

Az album alapja az északi mitológia; az olyan dalok mint a Viking, az Odins Hall vagy a The Land Where You Belong az ősök harcairól és bátorságáról szólnak.

 „A Viking című dal svéd nyelven íródott, hogy még erőteljesebbé és hitelesebbé tegye a dalt” – tette hozzá a gitáros.

A The Draining Of Vergelmer című számban vendégelőadók is szerepelnek, például Joakim Brodén, a Sabaton énekese, Patrik J. Selleby (Bloodbound) és Hulkoff (Raubtier). Az albumon gyorsabbak a gitárok, gyorsabbak a dobok, hangosabb az ének és szimplán mindenből több van.

„Ez az album teljes erőbedobással tör át a falon, a legrobbanékonyabb album, amit valaha készítettem! Rengeteg gitárszóló, mindenből több! Hangosítsd fel!

Sabaton - Új lemezt ígér a banda

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: