A siker még 26 év távlatából sem illant el, hiszen a legfrissebb hír a Pearl Jam háza tájáról az, hogy jelölték a Rock And Roll Hall Of Fame-be. Vagyis, ha a rajongók és a zsűri is úgy akarja, akkor illusztris társaságba keveredhetnek hamarosan Eddie Vedderék.

Pearl Jam – Ők is a rock and roll halhatatlanjai lesznek?

Temple Of The Dog reunionnal zárják az évet

Igaz 2016-ra már nem maradt több koncertje a Pearl Jamnek, ennek ellenére még mindig tudnak villantani valamit, hiszen hamarosan a grunge szupergroup, a Temple Of The Dog zászlaja alatt adnak öt reunion koncertet Észak-Amerikában.

A bulikra 2016 júliusában szinte másodpercek alatt elkapkodták a jegyeket, így nem csoda, hogy rengeteg rajongó berágott a különböző netes jegyeladó portálokra.

A Temple Of The Dog – ha valaki nem tudná – 2016-ban ünnepli az első és egyetlen stúdiólemezének a 25 éves évfordulóját, ennek apropójából jön össze újra a Soundgarden hangja, Chris Cornell és gyakorlatilag a teljes Pearl Jam, vagyis Stone Gossard, Jeff Ament, Mike McCready, Matt Cameron és Eddie Vedder a jubileumi bulikra, melyek szintén gazdagítják a 2016-os év rocktörténelmi pillanatokkal teli listáját.

A 8 fellépésre 2016 novemberében kerül sor, ráadásul az első lemez kibővített újrakiadása is elérhetővé válik ugyanebben az évben.

Pearl Jam – Ők is a rock and roll halhatatlanjai lesznek?

Szerények, és szeretik a rajongókat

A Pearl Jamet tehát így vagy úgy, folyamatosan kergeti a siker, és néha még ők is meglepődnek azon, hogy ennyire rajonganak a csapatért. Jeff Ament például így látja néha maga körül a világot:

„Egy idő után teljesen elfelejtem, hogy ebben a nagy zenekarban játszom, szóval alázatos vagyok és megdöbbent, amikor megtöltünk egy arénát. Turnézni még mindig nagyon izgalmas. Szép szállodában laksz, aztán elmész játszani, az erősítők pedig nagyszerűen szólnak. Ilyenkor villan be újból, hogy valójában ez az, amit csinálok.”

A sikerek ellenére a rajongókra is nagyon odafigyelnek a srácok, legutóbb például Eddie állította meg a bulit, mert kiakadt az egyik durva fickóra, aki koncert közben szállt rá egy hölgyre:

Persze nem mindig morcos a seattle-i banda hangja, ilyenkor például olyan performanszokba megy bele, mint a közös fellépések Bruce Springsteennel, vagy például a 2016 őszén megrendezett Global Citizen Festivalon előadott négy dal Chris Martinnal, a Coldplay emblematikus alakjával.

https://www.youtube.com/watch?v=872mmKFw2Pk

Ők is halhatatlanok lesznek?

A korábban említett sikereknek köszönhetően szinte azonnal jelölést is kapott a Rock And Roll Hall Of Fame beiktatásra a csapat, ugyanis 2016-ban is az volt a feltétel, hogy az adott zenekarelső albumának legalább 25 évvel ezelőtt kellett megjelennie, ami jelen esetben 1991-et jelent.

A csapat a dobosai közül Matt Cameron és az alapító tagnak számító Dave Krusen kapott jelölést, tehát az 1994-ben kirúgott Dave Abbruzzese kimarad a beiktatásból, ha lesz. Ennek hangot is adott nemrég egy nyilatkozatban:

„A Pearl Jam tagjainak tudniuk kell, hogy mi a helyes dolog, egyszerűen nem hagyhatják figyelmen kívül a csapathoz való hozzájárulásomat. Ha szeretnek, ha nem. Az még mindig része a zenekarnak, hogy emlékezzünk milyen keményen dolgoztunk és mennyi vért izzadtunk.”

Pearl Jam – Ők is a rock and roll halhatatlanjai lesznek?

A 2017-es Rock And Roll Hall Of Fame jelöltjei közé tartozik még az Electric Light Orchestra, a Jane’s Addiction, a Journey, a Yes, Tupac Shakur, a Depeche Mode, a The Cars és a The Zombies is.

Eddie Vederék jelenleg az ötödik helyen állnak a közönségszavazásban, ami sokat nyom a latban, de a végső döntés a több mint 800 fős zsűri kezében van. Ha te is szeretnél beleszólni a szavazásba, akkor nincs más dolgod, mint IDE kattintani, és a srácokra szavazni.

*

Forrás: http://teamrock.com/news/2016-08-01/temple-of-the-dog-tour-sells-out-in-seconds, http://teamrock.com/news/2016-08-25/see-eddie-vedder-kick-pearl-jam-fan-out-of-show, http://teamrock.com/news/2016-03-03/pearl-jam-still-surprised-by-success, http://teamrock.com/news/2016-10-20/pearl-jam-dave-abbruzzese-rock-roll-hall-of-fame-snub

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: