Komoly európai turnéra indul nyáron a Green Day. Billie Joe Armstrongék a Weezer és a Fall Out Boy társaságában veszik nyakukba az öreg kontinenst, azonban ez nem jelenti azt, hogy a három csapat vérre menő harcot vív majd egymással a siker érdekében.

Green Day – Nem rivalizálnak turnétársaikkal

Bármit eljátszhatnak a koncerteken

Bár meglehetősen gyorsan telik az idő, a Green Day új albumáig még mindig kell néhányat aludni, ugyanis a Father Of All Mother Fuckers egészen pontosan 2020. február 7-én farol be a lemezboltokba. Az albumról már többször is írtunk, úgyhogy ezúttal annak néztünk utána, hogyan állnak a srácok a Hella Mega Tourhoz, vagyis a Weezerrel és a Fall Out Boy-jal közös koncertsorozathoz.

Billie Joe Armstrong szerint móka és kacagás lesz a közös portya, mivel felnőttek már annyira, hogy ne holmi rivalizálásról szóljon a turné a három hatalmas kaliberű banda között.

„Nem rivalizálunk, már rég befejeztük ezt a dolgot. Úgy gondolom, hogy csak szeretnénk jól érezni magunkat. Rengeteget fogunk bowlingozni és piálós játékokat játszani, úgyhogy nagy móka lesz a turné.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen műsorral állnak majd színpadra, de Tré Cool dobos szerint nincs olyan albumuk vagy daluk, amit ne játszanának szívesen a koncerteken. A rajongók tehát készülhetnek, mert lehetnek meglepetések a bulikon.

Nagyon pörög a turné másik két résztvevője is

A két turnétárs tehát a Weezer és a Fall Out Boy, akik hatalmasat mentek az utóbbi időszakban. A legnagyobb pörgés a Weezer körül volt, akik az elmúlt hónapokban több lemezt is kiadtak. 2019 elején jött a Teal Album, melyen olyan nagy halak feldolgozásaival szakítottak nagyot, mint a Toto, aztán jött egy saját anyag pár hónap múlva Black Album néven. A srácok ráadásul olyan gyorsan dolgoznak, hogy 2020. május 15-én megjelenik legújabb lemezük, a Van Weezer.

Az anyagon a banda visszatér a hard rockos hangzáshoz és vastag gitárokkal támogatják meg a dalokat, amiket olyan legendák inspiráltak, mint a KISS, a Black Sabbath, a Metallica és a Van Halen.

Ezzel szemben a Fall Out Boy csak most kezd igazán felpörögni, legutóbb egy válogatásanyaggal jelentkeztek, de azt nem tudják, hogy mi lesz a következő lépés számukra. Az viszont Patrick Stump frontember szerint biztos, hogy nem fognak kapkodni.

„Nem igazán tudom, hogy mi lesz, de azt tudom, hogy a következő lemez, amit kiadunk, vagy bármi, amit legközelebb csinálunk, az olyasmi lesz, amire nagyon odafigyelünk. És ez egy olyan dolog, amivel rengeteg időt töltünk majd el.”

Ha szeretnéd a három kiváló bandát élőben is lecsekkolni, akkor van egy jó hírünk: 2020. június 21-én a bécsi Ernst-Happel-Stadionban lépnek fel, ahol mi is ott leszünk! Ha csatlakoznál hozzánk, akkor kattints IDE és foglald le a jegyed most!

*

Forrás: kerrang.com, billboard.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: