2016-os For All Kings lemeze óta folyamatosan pörög az Anthrax, és nem úgy tűnik, hogy Scott Ianék leállnak a közeljövőben. Bár részt vesznek a Slayer búcsúturnéjában, őket nem csapta meg a visszavonulás szele, sőt már tervezik új albumukat, melyhez egy maroknyi ötlet is van a csapat tarsolyában.

Anthrax – 2018 a turné és az elmélyült munka éve lesz

Európa helyett Amerikában zúznak a Slayerrel

2016-ban egy remek albummal, a For All Kingsszel örvendeztette meg rajongóit az Anthrax, majd a thrash nagyágyúi az Among The Living lemezt ünnepelték 2017-ben, mellyel hozzánk is eljutottak, ráadásul kétszer is. Sőt, a glasgow-i Barrowland Ballroomban a turné egyik állomását is rögzítették, mely koncert felvétele nemrég landolt a boltok polcain Kings Among Scotland címmel.

„Ez egy nagyon intenzív koncert volt, különösen akkor, amikor a tömeg teljesen megőrült és a padló elkezdett fel-le mozogni.”

A buli könnyen vált teltházassá, nem csoda, hogy Scott Ian lelkesen nyilatkozott a kiadványról, amivel gyakorlatilag megágyaztak nyári turnéjuknak. Annak a körútnak, mely mintha ismételné önmagát, és ezúttal sem jut el a székesfehérvári FEZEN fesztiválra, annak ellenére, hogy már szinte tuti fellépő volt az amerikai thrash metal alakulat.

A 2016-os buli törlése után ezúttal igen nyomós indoka volt a csapatnak, hogy egy tollvonással kihúzza európai terveit nyárra, ugyanis nem más, mint a Slayer kérte meg Joey Belladonnáékat, hogy csatlakozzanak búcsúturnéjuk amerikai köréhez.

„Amikor először hallottam erről az ügynökünkről, akkor sejtelmem sem volt, hogy ez egyfajta búcsúturné lesz, csak megkérdeztek, hogy benne akarunk-e lenni egy beteg metalcsomagban a Slayerrel, a Lamb Of Goddal, a Behemoth-tal és a Testamenttel. Én pedig azt mondtam, hogy igen, izgatott lettem. Mindig izgatott vagyok a turnézás miatt, de amikor ez az e-mail befutott, akkor olyan voltam, mint egy gyerek.”

Az új album is készül

Az Anthrax tehát nem az öreg kontinensen, hanem az Újvilágban készül nagy bulikra, ettől függetlenül folyamatosan dolgoznak új ötleteken, ezt Frank Bello basszer hintette el először, aki szerint nincs nyomás rajtuk, ettől függetlenül dolgoznak.

„Nincs rajtunk nyomás, de fogunk új albumot kiadni. A legnagyszerűbb dolog ebben pedig az, hogy tudjuk, hogy készítünk valami újat. Nem tart soká, de turnéznunk is kell.”

A banda fő dalszerzője és dobosa, Charlie Benante ennél azért sokkal bőbeszédűbb volt.

„Boldogan mondhatom, hogy rengeteg dalt demóztam már fel, és közel vagyunk ahhoz, hogy elkezdjünk egy új albumon dolgozni. Csak egy kis időt vesz igénybe, hogy mindent összerakjunk és rendszerezzünk, hogy tényleg dolgozhassunk a dalokon. Viszont elkezdtem dalokat írni, és nagyon jól szólnak. Nagyjából hét-nyolc ötletem van feldemózva, de a következő cél valószínűleg az lesz, hogy legyen húsz dal, amiből választhatunk, ahogy az előző albumnál is.”

Az akarat tehát megvan az új albumra, sőt az első lépéseket is megtette a zenekar, azonban addig élvezhetjük új koncertkiadványukat, valamint reménykedhetünk, hogy a Slayerrel esetleg befordulnak hozzánk is. Az azért nem lenne egy utolsó buli!

*

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: