Továbbra sem lassít az Aerosmith. Bár Steven Tylerék nemrég búcsúturnéra indultak, nem eszik annyira forrón a kását, sőt 2019-ben nagyszabású koncertkörutat terveznek, ugyanis a banda belép 50. életévébe.

Aerosmith – 2019 a jubileum éve lesz

„Olyan, mintha azt mondanánk, ‘Viszlát’, pedig nem”

Nem is olyan régen még azt boncolgattuk, hogy vajon meddig tart az Aerosmith Aero-Vederci Baby Farewell Tourja, aminek egyik állomásán mi is ott voltunk. Nos, a banda már az elején kijelentette, hogy nem fogják vissza magukat és megadják a módját a búcsúnak, azonban Steven Tyler szerint még több év van mögöttük, hiszen az egész elnevezés csak egy szójáték volt.

„Sok banda mondja, hogy ez lesz az utolsó turné, csak hogy több jegyet adjanak el. Arra gondoltunk, ha megyünk Európába, bármit csinálhatunk, hiszen az emberek nem láttak minket már jó ideje. Szóval mi lenne, ha bedobnánk egyfajta miszticizmust? És az ‘Aero-Vederci’ mondja is meg nem is, hogy búcsúzunk. Olyan, mintha azt mondanánk, ‘Viszlát’, pedig nem. Ez csak egy szójáték ezen a gyönyörű olasz nyelven, ahonnan Joe és én is származunk.”

Ennek ellenére a csapat mindenképpen karrierjének utolsó szakaszába lépett, hiszen összegeznek és az új album írása helyett elővettek korábban kiadatlan dalokat is. Joe Perry szerint az új albumot nem sürgetik, ahogy esik, úgy puffan módon majd lesz velük valami. Még az egyébként nem sokat nyilatkozó Brad Withford is megerősítette, hogy folytatni akarják a dolgot.

„Igazából nem érzem úgy, hogy le kellene zárnunk ezt a dolgot. Azt hiszem, még sokkal több élet van a zenekarban, de el kell indulni valamerre. Szóval indulunk, és ‘búcsú’ címkéket kezdünk ragasztani a dolgokra.”

Semmi sem állítja meg őket

Az Aerosmith számára 2018 jeles év volt, ugyanis 25 éves lett Get A Grip című lemezük, melyen olyan klasszikusok sorakoznak, mint a Cryin’, az Amazing, a Livin’ On The Edge, vagy a Crazy. 2019 pedig azért lesz kiemelkedő jelentőségű, ugyanis a csapat 50 éves lesz. Ezt mindenképpen meg akarják ünnepelni, melynek első felvonása egy tizennyolc állomásos Las Vegas-i hadjárat lesz.

„Azt hiszem, a dolgok mennek a maguk útján, nyugiban vagyunk. Bevállalunk még néhány fesztivált az elkövetkező hat-nyolc hónapban, aztán 2019-ben belépünk a zenekar ötvenedik évébe, így azt tervezzük, hogy egy turnéval ünnepeljük meg azt.”

Steven Tyler a nyáron szólókarrierjével foglalkozott, ahogy 2018 végén Joe Perry is év elején kiadott Sweetzerland Manifestóját turnéztatja meg. A srácoknak azonban vigyázniuk kell, ugyanis már nem huszonévesek, ezt pedig szervezetük is folyton jelzik számukra. 2017 őszén Stevennek kellett idő előtt befejeznie turnéját, 2018. november 10-én pedig újból koncert után / közben lett rosszul Joe Perry. Ezúttal légzési nehézségekkel került kórházba, ennek ellenére hajthatatlan, és mindenképpen lenyomja szólókörét. Reméljük, az égiek vigyáznak rájuk, és még sok kellemes percet, órát okoznak nekünk, rajongóknak.

*

Forrás: ultimateclassicrock.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: