Új albummal jelentkezik nyáron Carlos Santana. A varázslatos dallamairól és lüktető ritmusú latinos rockzenéjéről ismert gitáros ezúttal afrikai zenét varázsolt albumára, mely alaposan megihlette, így rengeteg dalból volt lehetősége válogatni.

Carlos Santana – Mona Lisától Afrikáig kalauzol

„Nagyon élénk fantáziám van”

Nem is telt el olyan sok idő és máris új albummal jelentkezik Carlos Santana. Legutóbbi dobása különlegesség volt, hiszen az 1971-es Santana III album után újra összehívta egykori társait a kalapos gitáros és elkészítették a Santana IV-et, ami ugyan nem lett akkora siker (a mai zeneipari viszonyok miatt), mint elődje, de igazi unikum volt hallani Gregg Rolie, Neal Schon, Michael Carabello és Michael Shrieve játékát Carlos mellett.

„Varázslatos volt, nem kellett a vibrálást erőltetni, anélkül is ment. Utána csak annyit kellett tennünk, hogy megteremtsük az egyensúlyt a dalok és a jammelés közt, méghozzá úgy, hogy az emberek azonnal felismerjék, hogy ez bizony Santana.”

A turné után kis szünet következett, ugyanis Carlos először egy Mona Lisa ihlette ötszámos EP-vel jelentkezett, mely igazán különleges, hiszen a Louvre-ban tett látogatása ihlette meg. 2016-ban járt először a múzeumban és annyira megfogta a Mona Lisa, hogy pár hónappal a látogatás után még álmában is a festmény beszélt hozzá.

„Azon az estén volt egy álmom, majd felébredtem és a Mona Lisa szólt hozzám. Spanyolul hallottam a szöveget: Mujer, eres mi diosa, ami annyit tesz, hogy emlékszel még rám? Tudom, hogy egy rakás ember elutasít engem, miszerint nagyon élénk fantáziám van, de ahogy mindegyik interjúmban elmondom, a képzelőerőm rendben van. Neked hogy szolgál a valóságod?”

49 dal közül válogathatott új lemezéhez

Mindezt persze tudja még fokozni a latin gitárvirtuóz, ugyanis húszéves lett ikonikus Supernatural című lemeze, melynek apropójából nyáron az Államokban turnézik, de a Woodstocki fesztivál 50 éves jubileumára is emlékezik ebben az évben.

„Mind a két dolog életem hatalmas pillanatai közé tartoznak. Woodstock és a Supernatural lemez olyan helyekre vittek el, melyekről álmodni sem mertem. Szívembe zártam mindkét hihetetlen pillanatot.”

A hab a tortán pedig új albuma, mely Africa Speaks címmel kerül boltokba 2019. június 7-én a Concord Records gondozásában. A lemez producere Rick Rubin volt, aki rengeteg neves bandával és előadóval dolgozott együtt, elég csak a Metallica és a Red Hot Chili Peppers nevét említeni. De abba is belement, hogy afrikai zenét csináljon Santanával. Ihlethiányban pedig ezúttal sem szenvedett főhősünk.

„49 dalt rögzítettünk 10 nap alatt. Nagyon kegyes volt, mivel olyan volt, mint a hurrikán napi hat-hét dalt felvenni. Clive Davisszel együtt volt egy rakás vendégünk, szóval Rick megkérdezte, ezúttal kikre gondoltam. Azt mondtam neki, hogy csak két hölgyet szeretnék, az egyik Laura Mvula, a másik pedig Buika. Ő beleegyezett, felhívtuk őket és igent mondtak”

Sem a Mona Lisa, sem az Africa Speaks lemez nem Neal Schon és Gregg Rolie közreműködésével készült, ennek ellenére vérbeli Santana-anyag lesz, úgyhogy érdemes lesz meghallgatni. Azt meg nagyon reméljük, hogy turnéjával hozzánk is eljut a latin gitáros. Ha igen, mindenképpen szólunk!

*

Forrás: rollingstone.com, rollingstone.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: