Új albumra készül David Hasselhoff. Igen, a Knight Rider és a Baywatch sztárja ugyanis ha nem tudtad volna, énekesi karriert is egyenget. Új lemezén pedig igen merészet vállalt, ugyanis rock- és metaldalok is hallhatóak rajta.

David Hasselhoff – Metalban utazik a Knight Rider és a Baywatch sztárja

„Európában tudják, hogy énekelek”

Ha David Hasselhoffról ejtünk szót, akkor elsősorban nem énekesi pályafutása jut eszünkbe, hanem a tengerpart vagy egy fekete sportautó. Pedig színészi karrierjével párhuzamosan folyamatosan adott ki lemezeket, legutóbb 2012-ben This Time Around címmel. Azóta viszonylagos csend honol körülötte, azonban 2015-ben igen nagyot villantott, amikor felénekelte a Michael Fassbender fémjelezte Kung Fury főcímdalát, a True Survivort. Arról, hogyan jött össze a dolog, The Hoff a következőket mondta:

„Az igazság az, hogy David Sanberg, a film írója (amit egyébként nagymamájának a házában készített bluebox technikával) és producere 600 ezer dollárt gyűjtött Kickstarteren, és megkérdezte a támogatókat, hogy felkérheti-e David Hasselhoffot, hogy elénekelje a film betétdalát, mivel tudta, hogy énekes is vagyok. Ő Svédországban lakik és Európában tudják, hogy énekelek. Tíz másodpercig gondolkodtam és aztán azt mondtam, hogy benne vagyok.”

Mindennek tetejébe 2018-ban Európában turnézott, ráadásul a Nova Rockon láthattuk-hallhattuk is a kellemes orgánumú Davidet.

Whitesnake-et is énekel új albumán

A sztár azonban itt nem áll meg, sőt, ugyanis hét év után jön új lemeze. Ez pedig nem akármilyen album lesz, ugyanis rock- és metaldalok is hallhatóak lesznek rajta. „Felvettem néhány heavy metal dalt az új lemezemhez. Miért ne? Megtehetem és ezt akarom.” – foglalta össze röviden a dolgokat Hasselhoff. Az album szeptember 27-én jelenik meg a Cleopatra Recordsnál és olyan neves zenészek szerepelnek rajta, mint Steve Stevens, Tracii Guns, Al Jourgensen, valamint a The Stooges gitárosa, James Williamson. A Ministry főembere el sem hitte, hogy mire kérte fel Hoff.

„Ez volt a legszürreálisabb projekt, aminek valaha is részese voltam. David Hasselhoff új albumot ad ki és valamilyen okból úgy gondolta, hogy én lennék a tökéletes személy arra, hogy keverjem az albumot. Szóval úgy voltam vele, hogy beszállok a meccsbe és elfogadom a kihívást.”

A korongon túlnyomórészt feldolgozások lesznek hallhatóak, melyek közé például olyan rock alapvetések is felkerültek, mint a Whitesnake Here I Go Againje. Kíváncsian várjuk a megjelenést!

*

Forrás: planetrock.com, consequenceofsound.net, insidehook.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: