Végre elkészült új lemezével az orlandói Alter Bridge. A banda hatodik stúdiólemezére ezúttal is három évet kellett várni, de Myles Kennedyék szerint megérte, ugyanis ismét megpróbálják új oldalukat mutatni.

Alter Bridge – Ismét megújulva térnek vissza

Nem unatkoztak az elmúlt három évben

Szinte hihetetlen, de már három év eltelt az Alter Bridge 2016-os The Last Hero lemeze óta, mely sokak szívét elnyerte. Az elmúlt években azonban nem tétlenkedett a banda, ugyanis kiadtak két koncertlemezt is, melyek közül a 2018. szeptember 7-én megjelent Alter Bridge: Live At The Royal Albert Hall igazi unikum a csapat karrierjében. Myles Kennedyék ugyanis két estét töltöttek korábban a legendás koncerthelyszínen az 52 fős Parallax Orchestra társaságában, melyet Simon Dobson vezényelt.

„Örülök, hogy felvettük, ugyanis mindannyiunk számára ez volt a valaha volt legnagyszerűbb este a színpadon. Elsősorban a második estéről beszélek. Az első is fantasztikus volt, azonban a műsor első 45 percében nagyon idegesek voltunk, mivel azt akartuk, hogy minden rendben menjen, szóval nem tudtuk igazán élvezni.”

Mindezek mellett Myles Kennedy, a csapat frontembere Slashsel zenélt, de Mark Tremonti gitáros sem a babérjai ült, ugyanis összehozott egy új szólóanyagot, mely 2018 nyarán jelent meg. A húzós album nem véletlenül olyan, amilyen, mivel Mark nem mást, mint a Metallicát és a Celtic Frostot nevezte meg korai hatásainak, így érthető, honnan jönnek azok a kegyetlen riffek, amiket a Dying Machine dalaiba is beszuszakolt.

„Minden egyes album között megpróbálok annyi új dolgot megtanulni, amennyit csak tudok. Különböző trükköket és dolgokat a gitáron, úgyhogy nem ugyanazokat a lickeket ismételgetem a karrierem során.”

Ősszel jön az új lemez

A legfontosabb infó azonban mindenképpen az a rajongók számára, hogy elkészült a zenekar hatodik stúdiólemeze, mely a Napalm Records gondozásában jelenik meg október 18-án Walk The Sky címmel. Az albumot ezúttal is Michael ‘Elvis’ Baskette producerrel kalapálták össze, és ismét megpróbáltak csavarni egyet a dolgokon. Mark azonban a megjelenés előtt még nem volt olyan bőbeszédű.

„Megpróbálunk másfelől közelíteni, de nagyon nehéz elmagyarázni egyelőre. Igyekszünk nem ugyanazt a lemezt elkészíteni, ezért megpróbáljuk minden alkalommal megújítani magunkat. Meglátjuk, hogyan sül el a dolog.”

Alter Bridge – Ismét megújulva térnek vissza

A banda az albumhoz kapcsolódó turnéval Európába is eljut, ahol nem mással, mint a Shinedownnal és a Sevendusttal róják a köröket. Utóbbi zenekarral Mark Tremonti jó barátságban van, úgyhogy biztos, hogy minden este jó hangulatban lép majd színpadra.

„Már évek óta turnézunk velük, olyanok, mint a családom. Én és a Sevendust gitárosa, John Conolly a legjobb haverok vagyunk, a gyermekeink együtt nőttek fel, feleségeink is a legjobb barátok, tíz percre lakunk egymástól. Szóval az egész olyan, mint haverokkal együtt turnézni.”

Az Alter Bridge november 29-én a bécsi Gasometerben játszik, úgyhogy nem érdemes kihagyni az alkalmat, ha szereted a srácok zenéjét! Katt IDE és gyere velünk!

*

Forrás: loudersound.com, loudwire.com, livemetalblog.wordpress.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: