Két szakállas gitáros és egy dobos, akinek csak a neve utal a szakállra. Igen, ők a ZZ Top. A banda már 50 éve koptatja a színpadokat, úgyhogy ennek örömére egy jubileumi turnét rittyentettek össze, mely szerencsére hozzánk közel is beköszön.

ZZ Top – Fél évszázada nyomják a rock and rollt

„50 éve csináljuk, és úgy gondolom, hogy kezdünk egész jók lenni”

Néhány hónapja megszellőztette a texasi gárda, hogy egy új lemez is a képben van, azonban ennek még se híre se hamva, viszont ünnepi turnéjuk már erősen körvonalazódik, Európában különösen. A szakállas rockerek – beleértve Frank Beard dobost is, akinek csak a neve utal a szakállra – már fél évszázada nem tágítanak kedvenc zenéjük mellől, továbbra is ugyanabban a felállásban tolják a rock ’n’ rollt.

„Már maga az a kijelentés egy ébresztő, hogy ZZ Top 50. évforduló. Ugyanazok a bandatagok. Ez rendkívüli. Valaki egyszer megkérdezte, hogyan tudtunk így hárman együtt maradni hosszabb ideig, mint a házasságok többsége. Rögtön két dolog jutott eszembe: külön buszok. Ez mindent megoldott, ez egy jó csapat így.”

A banda őrületes tempóban kezdte karrierjét és a siker mindig is ott volt velük, legsikeresebb albumuk azonban mégis majdnem 15 évvel megalakulásuk után, 1983-ban jelent meg Eliminator címmel. Az album dalai nagyobb tömegekhez is eljutott, köszönhetően az MTV-nek, ahol rendszerint megfordultak klipjeik. Hiába tudják már oda vissza dalaikat Billy Gibbonsék, ennek ellenére minden koncert ugyanolyan izgalmas számukra.

„50 éve csináljuk, és úgy gondolom, hogy kezdünk egész jók lenni. Ugyanolyan izgatottak vagyunk egy nyári barcelonai koncert miatt, mint amikor 1969-ben Beaumontban, Texasban játszottunk. A szakállak talán kicsit hosszabbak, de más nem igazán változott, és ez reméljük, így is marad.”

Még egy várkastély falait is megdöngetik dalaikkal

A ZZ Top gőzerővel készül jubileumi koncertjeire, melyen akár olyan dalok is előkerülhetnek, amiket régen nem hallottunk. Ami biztos, hogy a szakálmukik már nem szenvednek lámpaláztól, annyira vérükben van a rock ’n’ roll.

„Úgy gondolom, hogy az ismeretlenre való várakozás kicsit zavaró lehet, ha hagyod. De ha a pályán maradsz, és egyszerűen csak kimenetelsz oda, majd csinálod, amit csinálnod kell és amit szeretsz, akkor minden rendben lesz. B.B. King azt mondta, hogy tanuld meg azt játszani, amit hallani akarsz. Ha ilyen messzire jutsz, akkor az egyik lábad követni fogja a másikat.”

A májusban induló turné első állomásai hazai pályáján lesznek Texasban, majd egy erős kanyar után Finnországban indítják európai körüket. Hozzánk közel is fellépnek nem egyszer, mi azonban egy különleges helyszínen, a Klam várkastélyban nézzük meg őket. A koncert szokás szerint nem lesz unalmas, hiszen még fél évszázad után is tudnak nekünk újat mutatni a veterán rockerek.

„A kihívás, hogy frissnek és élőnek tartsuk a dalokat, lehetőséget nyit a nagyszerű improvizációknak. Nem hinném, hogy ugyanazokat a dalokat játszanánk minden este. Mindig van bennük valami csavar, ami frissnek tartja őket.”

Ha nem szeretnél lemaradni életed egyik legkülönlegesebb koncertjéről, akkor kattints IDE és gyere velünk!

*

Forrás: texasmonthly.com, loudersound.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: