Lassan ötven éve a pályán vannak, és nem unják a rock ’n’ rollt. Ezt manapság nem olyan sok bandára lehet rámondani, de a ZZ Topra mindenképpen. A szakállas texasiak nem lassítanak, és 2019-ben több nagy dobással is készülnek a rajongók számára.

ZZ Top – Új album és jubileum a tervek között

A Guns N’ Roses egykori dobosa is játszik Billy Gibbons új szólóalbumán

Koncertek terén sosem állt rosszul a ZZ Top, pár éve mi is megtekintettük őket élőben, és megleshettük, hogyan nyomja a poros rock ’n’ rollt a világ három legismertebb szakállas fazonja. Azt már megszokhattuk, hogy a trióból Billy Gibbons gitáros-énekes a legaktívabb, így már meg sem lepődtünk azon, hogy 2018-ban újabb szólólemezzel rukkolt elő. A kubai hangulattól roskadozó 2015-ös Perfectamudo albuma után ezúttal váltott Billy, és sokkal bluesosabb vizekre evezett.

„Sikeresen megtettük az utunkat a feltérképezetlen vizeken keresztül a Perfectamudo kubai ízvilágával, és teljesítettük az utazást. A blueshoz való visszatérés természetes. Ez egy olyan dolog, amit a rajongóink a tradíció felfedezésének az elégedettségével élvezhetnek, ugyanakkor érezhetik a művészi forma kitágításának gazdagságát is.”

A lemezt – melyen az ex-Gunner Matt Sorum is püföli a bőrt – meg is turnéztatta az örökmozgó zenész, és mint utólag kiderült, az új anyag és a turné elég hátszelet adott ahhoz, hogy a ZZ Top története is tovább gördüljön.

„Nagyon ritka olyat találni, hogy ugyanaz a három arc ugyanazt a három akkordot játssza 50 éven keresztül”

2019 ugyanis mérföldkő a csapat történetében, mivel 50 éves jubileumukat ülik, amit Billy szerint mindenképpen megünnepelnek. Eddig elhintett gondolataiból pedig egyértelműen kitűnik, hogy sok helyen fellépnek majd, valamint előkapnak olyan dalokat is, amiket élőben ritkán vagy talán sosem hallhattak a rajongók.

„Nagyon ritka olyat találni, hogy ugyanaz a három arc ugyanazt a három akkordot játssza 50 éven keresztül. Ez elég vad, úgyhogy ez megér egy ünneplést. Biztos, hogy megejtjük mindegyik megállóhelyet, továbbá ez egy jó indokot ad arra, hogy újra megtanuljunk néhány dolgot, amit már tudnunk kellene.”

Ha ez nem volna elég, akkor úgy néz ki, hogy új albumot is készít a csapat. Miközben Billy szólóanyagával foglalatoskodott, addig majdnem ugyanazon a helyen a ZZ Top másik két tagja, – az utóbbi időben sokat betegeskedő – Dusty Hill és Frank Beard a 2012-es La Futura folytatásán agyalt. „Azt mondták, hogy csak csináljam a dolgom, ők pedig elkezdenek dolgozni egy ZZ Top kezdő szetten.” – mondta Gibbons, aki egyelőre még nem tudja, hogy kizárólag új dalok, vagy az eddigi utolsó stúdiólemezükről lemaradt számok átdolgozott változatai kapnak majd helyet az új anyagon.

Bárhogy is lesz, érdemes figyelni, mert a következő időszak meglehetősen izgalmasnak ígérkezik a banda háza táján!

*

Forrás: udiscovermusic.com, loudersound.com, wror.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: