Furcsa ezt így olvasni több mint két évvel Chris Cornell halála után, azonban a Soundgarden az ikonikus frontemberrel jó pár dalt összehozott 2017 előtt, melyekből egy egész albumra elegendő akad a zenekar tarsolyában.

Soundgarden – Van még lemez a tarsolyukban

Új koncertanyagot adtak ki

Már több mint két éve, hogy elhunyt a grunge egyik ikonikus figurája, Chris Cornell, aki nem kis űrt hagyott maga után a színtéren. Zenekara, a Soundgarden gyakorlatilag földbe is állt, azonban a csapat három ma is élő tagja korábban is kifejtette, hogy mindenképpen szeretnének tovább dolgozni.

„Sok olyan mozzanat villan be, amikor Chris hatott a zenei fejlődésemre, először mint zenésztárs, később mint barát. Jól emlékszem, amikor 1986-ban csatlakoztam a bandához. A hangzás még formálódott, de nem tartott sokáig, amíg kialakult az a megszólalás, ami maradandó lett. Időt adunk magunknak, és hagyunk elég teret a dolgoknak, hogy kibontakozzanak. Szeretnénk valamit együtt csinálni a jövőben.”

Ennek gyakorlatilag az első mozzanata az a koncertfilm, mely 2019. július 26-án került boltokba Live From The Artists Den címmel. A kiadvány anyagát 2013-ban, a Los Angeles-i The Wiltern színházban rögzítették, ahol a csapat feledhetetlen teljesítményt nyújtott. Chris Cornelll özvegye, Vicky Cornell nagyon örült annak, hogy a rajongókkal megoszthatták et a felvételt.

„Ez az este igazán különleges volt és tudom, hogy Chris is remekül érezte magát. Nagyszerű dolognak tartom, hogy teljes egészében megosztjuk a rajongókkal az aznapi koncertet.”

„Nem rendelkezünk azokkal a demókkal, amiken Chris dolgozott”

Ez azonban elképzelhető, hogy még csak a kezdet, ugyanis a csapat rendelkezik egy rakás olyan felvétellel, amit még Chrisszel készítettek. Már 2016-ban úgy nyilatkoztak, hogy vastagon benne vannak egy ú album készítésében, nemrég pedig Kim Thayil megerősítette, hogy ezekből ki lehetne valamit hozni.

„Ezek demók voltak, azonban a minőségük elég jó, mivel Chris és Matt Cameron is nagyon érdeklődött az otthoni felvételi technikák iránt, úgyhogy amikor feldemóztak valamit, akkor Ben Shepherd és én hozzáadtuk a gitárt és basszusgitárt. Talán lehet, hogy Matt dobolhatna valamit egy riffhez, amit Chris rögzített és ezt pedig az egyik hangmérnökünk felvenné.”

A probléma viszont az, hogy az általa megnevezett másik fél vagy felek, nem hajlanak arra, hogy ebből valami legyen egyelőre. Pedig tényleg ígéretes az, amit Kim nyilatkozik az anyagról…

„Jelenleg itt akadtunk el. Két éve ezt próbáltuk megcsinálni, de nem rendelkezünk azokkal a demókkal, amiken Chris dolgozott. Vannak másolataink, de szükségünk van azokra a fájlokra, hogy bejezzük a lemezt. Azonban nem vagyunk ezek birtokában. Szépen kértük és azt mondtuk, hogy ez mindkét félnek előnyös lenne, ha a zenekarnak is megvolnának ezek a fájlok és befejezhetnénk azokat a dalokat, melyeken dolgoztunk. De úgy tűnik, hogy van egyfajta zavar a felek között azzal kapcsolatban, hogy ki volna benne, hogyan működne és kinek lenne ez előnyös.”

Bárhogy is lesz, ha a banda elkezd dolgozni a szóban forgó anyagon, akkor mindenképpen szólunk neked, hiszen lazán mondhatjuk, hogy ez rocktörténelmi pillanat lenne.

*

Forrás: loudwire.com, loudwire.com, blabbermouth.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: