Egy ideje már kizárólag az foglalkoztatja a Scorpions rajongóit, hogy mikor jön a csapat új lemeze. Nos, úgy tűnik, arra még várni kell egy keveset, de ha minden igaz, megéri egy kicsit böjtölni az új dalcsokorig.

Scorpions – Lassan készül a banda történelmi új albuma

Ötletek és producer már van az új anyaghoz

Nagy a csend a német rockerek háza táján, pedig nem is olyan rég még arról szólt a fáma, hogy ezerrel nekiesnek egy új lemeznek. Úgy tűnik, ez a szándéka azért még megvan a Scorpionsnak, de kicsit érlelik a dalokat. Klaus Meine azért bízik zenekarában.

„A generációnkból a Judas Priest vagy éppen a Deep Purple nemrég nagyon erős anyaggal jelentkezett, szóval miért ne sikerülhetne nekünk is? Meglátjuk, mit hoz az élet.”

Ahogy azt korábban is megírtuk, a bandában új dobos ténykedik Mikkey Dee személyében, aki nagyon fontos energiákat hozott a Motörheadből a Scorpionsba, így nem csoda, hogy az új lemez ötlete is pont az ő érkezésének köszönhető.

„Onnan jött az új lemez ötlete, hogy Mikkey lett a Scorpions vezető ereje. Amikor hiába harcoltunk a változásért és azért, hogy újból visszaálljunk a régi kerékvágásba a zenekarral, akkor rátaláltunk Mikkey-re. Tökéletesen beleillik a Scorpions kémiájába, ráadásul egy kreatív egyéniség.”

Rudolf Schenker, a zenekar gitárosa azt is elárulta korábban, hogy a producer is megvan a lemezhez, úgyhogy mindenképpen vannak tervek a Scorpionson belül arra, hogyan szeretnék összerakni a 2015-ös Return To Forever folytatását.

„Már találtunk is egy producert, akivel együtt dolgozhatunk, egy híres és jól ismert személyt. De nem mondom el, hogy ki az. Azonban nagyon izgatottak vagyunk, hogy összehozzunk egy új, történelmi rock and roll lemezt.”

Novemberben Budapesten is fellépnek

A nagy lelkesedés ellenére ellentétes nyilatkozatok jöttek az utóbbi időben a gitáros és a frontember irányából, hiszen míg Klaus szerint nagy az esély egy új albumra, addig Rudolf szerint egy új anyagot nem lehet csak úgy összerántani, az egész folyamatra rá kell érezni. De a stúdióban legalább már történt valami.

„A stúdióban vagyunk, ötleteket rakunk össze, azonban nem tudjuk megmondani, hogy lesz-e új album vagy sem. Az inspirációra várunk. Ha jön, akkor dolgozunk. Jelenleg nem készül az új album, mivel az inspirációt keressük, és az a kérdés, készen állunk-e az új albumra. Várjuk a megfelelő pillanatot. Nem úgy van az, hogy majd feljátsszuk, aztán lesz valahogy. Libabőrősnek kell lenned a saját zenédtől.”

És hogy erre mikor kerülhet sor? Az szinte biztos, hogy csak 2020-ban, ugyanis a banda hamarosan útnak indul, ráadásul hozzánk is eljutnak, méghozzá 2019. november 18-án a Budapest Arénába.

„Ha valaki most megkérdezné, hogy van-e esély egy új lemezre, akkor azt mondanám, hogy az esély most még több, mint például pár héttel ezelőtt. Azonban hamarosan újra útnak indulunk, szóval úgy hiszem, nem lesz lehetőségünk dolgozni az új dalokon év vége előtt vagy következő év elején. Azonban minden rendben a Scorpionson belül és talán jön egy új album 2020-ban.”

Nem árt tehát résen lenned, mert annyira gyorsan változnak a dolgok a banda körül, hogy lehet, rövidesen megtudhatunk valami konkrétumot a szóban forgó lehetséges új stúdiólemezről.

*

Forrás: loudwire.com, blabbermouth.net, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: