Az év második felének egyik slágertémája, hogy új albumra készül a Rammstein. A banda már az utolsó simításokat végzi régóta várt lemezén, közben pedig 2019-es turnédátumaikat is bejelentették. Mivel a zenekar hatalmas helyszíneken játszik, ezt mindenképpen el kell gondolkodniuk, hogyan rakjanak egy csavart műsorukba.

Rammstein – Új szintre emelik művészetüket

„Senki sem beszélt a zenéről, ami egy arconcsapással ért fel”

Egyre inkább fokozódik a helyzet a Rammstein körül, mivel közeledik új lemezük, a 2009-es Liebe Ist Für Alle Da folytatásának megjelenése. Az albumról nemrég már írtunk egy adagot, azonban folyamatosan újabb és újabb kis részletek kerülnek napvilágra. Ami biztos, hogy a banda jelenleg már a keveréssel foglalatoskodik, pontosabban Rich Contey amerikai producer. Contey korábban olyan előadókkal dolgozott együtt, mint a Muse, a Rage Against The Machine vagy Franz Ferdinand. Zeneileg pedig mindenképpen gondosan megkomponált dalokat hallhatunk majd Richard Kruspe szerint.

„Úgy gondolom, hogy harmóniák és dallamok terén gazdagabb. Ez szintén egy olyan dolog, amit próbáltam így alakítani, ugyanis a múltban, amikor a Rammsteinről esett szó, akkor minden alkalommal a show-ra és a tűzre helyeződött a súly. Senki sem beszélt a zenéről, ami számomra, zeneszerzőnek, egy arconcsapással ért fel. Szóval fontos volt számomra, hogy zeneileg visszatérjünk az ösvényre.”

A banda időközben pedig 2019-es európai turnéját is beharangozta, és egy nap alatt majdnem egymillió jegyet adtak el, több helyszínen két estét is lenyomnak, akkora az érdeklődés irántuk.

„Ha a zenekar ennyi jegyet tudott eladni ilyen rövid idő alatt, az kivételes művészi státuszt, és az élőzene folyamatos vonzerejét jelenti.”

Prágába és Bécsbe is jönnek, így mi is megyünk

A zenekar természetesen már készülődik a turnéra, mely 2019 májusában indul Németországban és augusztusban végződik Ausztriában. Az biztos, hogy lesznek új dalok, akár megjelenik addigra az új lemez akár nem, látvány terén viszont komoly változások lesznek, köszönhetően a helyszíneknek. Az ügyeletes „szóvivő”, Richard Kruspe ezzel kapcsolatban sem titkolja érzéseit.

„Vegyes érzéseim vannak a turnéval kapcsolatban. Nyilvánvalóan várom, hogy valami ilyesmit csináljuk, hiszen korábban sosem tettünk ilyet. Ez a következő lépcsőfok számunkra. Ugyanakkor ez egy hatalmas felelősség, mivel a legmagasabb szinten játszunk, és most realizálódott bennünk, hogy egy stadionban minden más. Amikor a napfénnyel is foglalkoznod kell, akkor máshogy kell gondolkodnod, és mindent megfontolnod, ez pedig nem olyan egyszerű. A gondolataim fel-alá szaladgálnak, hogy mit lehet és mit nem ilyen környezetben. Remélhetőleg valami jó dologgal rukkolunk elő. Érdekes lesz. Jelenleg nagyon boldog vagyok, hogy van rajtam kívül öt másik srác, akikkel közösen cipeljük ezt a terhet.”

Ahogy ismerjük a csapatot, ez sem fog majd ki rajtuk, úgyhogy alig várjuk, hogy eljussunk a koncertjükre. Mi a 2019-es prágai és bécsi koncerteket szemeltük ki, úgyhogy ha még nem tudod, kivel menj a bulira, akkor kattints IDE és segítünk!

*

Forrás: blabbermouth.com, blabbermouth.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: