Viszonylag fiatal banda az Of Mice & Men, mégis ötödik albumukat adták ki nemrég a metalcore egyik legígéretesebb fiatal tehetségei. A csapat ugyan kicsit meggyengült Austin Carlile elvesztése után, azonban ez sem állította meg őket a siker felé vezető úton.

Of Mice & Men – Austin Carlile nélkül is tarolnak

„Valósággá vált a legnagyobb félelmem”

2009 óta van együtt az Of Mice & Men, és az azóta eltelt 9 év elegendő volt arra, hogy öt lemezt jelentessenek meg, mely mindenképpen megsüvegelendő teljesítmény. A csapat 2014-es Restoring Force és 2016-os Cold World című lemezei remek fogadtatásra leltek, így olyan bandák és előadók előtt játszhattak a srácok, mint a Slipknot vagy Marilyn Manson.

Az öttagú gárda azonban kényszerűségből négytagúra zsugorodott, köszönhetően Austin Carlile súlyos betegségének, a Marfan-szindrómának, mely régóta gyötörte az énekest. Sajnos 2016 végén orvosi utasításra kénytelen volt abbahagyni az intenzív turnézást és extrém éneklést, hiszen egészségében visszafordíthatatlan károkat okozhatott volna, ha minden ugyanabban a mederben halad tovább, mint addig.

„Mindig azt gondoltam, hogy a fájdalom egyszer majd enyhül fog, vagy jobban leszek, de nem így történt, még ma is várom ezt a napot. Számos műtétem volt, melyet a sokéves turnézás okozott, és miután a felénél törölnünk kellett októberben az európai turnénkat, térdre kényszerültem. Valósággá vált a legnagyobb félelmem. Három szakadás van a gerincvelőmet körülvevő idegi buroknál, az orvosok pedig megállapították, hogy minden alkalommal, amikor kiabálok, a gerincfolyadék áthalad ezeken. Ez pedig borzalmas fájdalmat okoz, amit minden egyes fellépés alkalmával éreztem. Ettől az izmaim is begörcsöltek, és egész nap fáradtan, kellemetlenül éreztem magam.”

Agresszív és élő lemezt hoznak Bécsbe

A srácok azonban nem adták fel, és folytatták az együtt elkezdett munkát, immáron négytagú felállással. Hamar össze is hozták új lemezüket, a Defy-t, mely 2018. január 19-én jelent meg a Rise Recordsnál. Az albumot a Grammy-díjas Howard Benson producerrel kalapálta össze a gárda, Austin részeit pedig egymás között osztotta el Alan Ashby gitáros és Aaron Pauley basszer.

„Az egyetlen különbség az volt, hogy korábban Austin és én dolgoztunk az éneken és az ilyen dolgokon közösen. Zeneírás szempontjából minden más ugyanolyan volt, mint korábban, ami nagyon jó érzéssel töltött el bennünket, amikor visszamentünk a stúdióba. Szóval az, hogy miben volt más ezt az albumot elkészíteni, az egy nagyon jó kérdés, melyet sokszor feltesznek. Számunkra nem igazán tűnt olyan különbözőnek.”

A banda jobban visszakanyarodott a keményebb oldalához, amit nem is rejtettek véka alá.

„Ez az album tartalmazza és mutatja meg azt a vágyunkat, hogy visszatérjünk egy agresszív és élő hangzáshoz. A Warzone pedig az egyik legsúlyosabb dal a lemezen.”

Ha a súlyos tételek lemezen sem lennének elegendőek, akkor van egy jó hírünk: az Of Mice & Men november 2-án Bécsben zúz a Bullet For My Valentine előzenekaraként, úgyhogy most itt az alkalom, hogy lecsekkold a kaliforniai srácokat élőben. Kattints IDE és gyere velünk!

*

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net, rocksound.tv


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: