Három év elteltével végre új albumot adott ki a walesi Bullet For My Valentine. A srácok ezúttal kicsit lazábbra vették a figurát, és a thrashes zúzást minimalizálták, ugyanakkor rengeteg igen modern megoldással fűszerezték zenéjüket. A rajongók azonban ezúttal sem csalódhatnak a srácokban, mivel arra azért ügyeltek, hogy a dalok kellően fogósak legyenek.

Bullet For My Valentine – Kortárs albumot készítettek

„Nem akarjuk visszaöklendezni azokat a dolgokat, amiket a múltban csináltunk”

A 2015-ös Venom igazán jól feküdt a Bullet For My Valentine vérmesebb rajongóinál, mivel Matt Tuckék rendesen a lovak közé csaptak. Annak ellenére, hogy akadt azért lágyabb dal is a lemezen (mondjuk a címadó Venom) elárasztották a lemezt súlyos témákkal a srácok, így nem csoda, hogy ezúttal kicsit más irányba szerettek volna mozdulni.

„Egy másféle hangzású lemezt próbáltunk készíteni, igyekeztünk másképp megközelíteni a dalszerzést és más dolgokat is. Nem akarjuk visszaöklendezni azokat a dolgokat, amiket a múltban csináltunk, mivel az a múlt, és a jövőbe akarunk tekinteni. Megpróbáltuk a dolgokat még nagyobbá tenni úgy, hogy technikai oldalról lenyugtattuk a dolgokat. Szóval még mindig vannak hatalmas és masszív groove-os dalaink, de ahelyett szuper thrashes és technikás lenne a gitár, sokkal egyszerűbb és emészthetőbb, mégis öblösebb hangzást kapsz.”

A walesi metalarcok alaposan meg akartak lepni mindenkit új lemezükkel, ennek érdekében pedig sokkal jobban elmerültek olyan dolgokban, amiket korábban nem hallhattunk tőlük.

„Az elmúlt 12 hónap alatt rengeteget gondolkodtam a kortárs jelzőn, és arra jutottam, hogy ez egy kortárs album. Nem egy old-school, érzelemgazdag dolog. Ilyet már csináltunk, úgyhogy csak előre tekintettünk, hogy még érdekesebbé tegyük a zenekart.”

Bécsben is lesz extrém gravitáció

A Gravity című hatodik BFMV-album június 29-én jelent meg a Spinefarm Recordsnál, és ez jelenti Jason Bowld dobos első lemezét a zenekarral, aki az alapító Michael Thomast váltotta a cájg mögött 2016-ban. A kiadványt négy kislemezzel vezette fel a banda, melyek közül leginkább a Letting You Go a legérdekesebb, hiszen a srácok nem spóroltak az elektronikával.

„Nagy valószínűséggel zeneileg ez a legkísérletezőbb dal, amit eddig készítettünk. Rengeteg elektronikus megoldást olvaszt magába, amibe korábban nem igazán merültünk bele, ennek ellenére nagyon gyilkos. Egy olyan dal, melybe bele van foglalva 2018. nagyon kortárs, nagyon modern, nagyon fogós és nagyon aktuális.”

A lemezt persze nem csak otthon lehet hallgatni, hiszen a csapat turnéra is elviszi jó szokásához híven új gyermekét, a turné pedig Bécsig is elér. Az osztrák fővárosba a szintén szenzációs Of Mice & Mennel jönnek Matték, úgyhogy ha nem akarsz lemaradni a fergeteges buliról, akkor kattints IDE és gyere velünk!

*

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: