Elérkeztünk a Nova Rock fesztivált átfésülő sorozatunk utolsó részéhez. Annyira nem fáradt meg a program az utolsó napra, hogy olyan kiválóságok maradtak a fináléra, mint például Slash vagy éppen a Within Temptation.

Nova Rock 2019 – Grandiózus finálé

Burgenlandi dallamok, thrash és ipari metal

Nem panaszkodhatunk idén sem, ugyanis a Nova Rock fesztivál a lehető legjobb műsort rakta össze, amit azokból a zenekarokból lehetett kihozni, akik ezen a nyáron Európában köröznek. Az utolsó, negyedik nap is igen jó bulikkal kecsegtet, melyekhez a felvezetőt – ahogy tavaly is – a Wendi’s Böhmische Blasmusik szolgáltatja. A burgenlandi nótákkal operáló együttes ezúttal is különleges színfolt lesz a feszten, úgyhogy jó pár korsó sör lecsúszik majd a vidám dallamok hatására.

Nagy buli lesz a Bad Wolves koncertjén, akik tavaly igen nagyot mentek az Államokban (is) első lemezükkel, melyen a The Cranberries énekesnője, a tragikusan hirtelen elhunyt Dolores O’Riordan is énekelt volna a Zombie feldolgozásában. A csapat az emlékére bemutatta a dalt, de a teljes lemez is hengerel, úgyhogy Tommy Vexték várhatóan nem okoznak csalódást.

Hasonlóan nagy bulit ígér a kaliforniai Atreyu, akik 2018 őszén adták ki In Our Waves című hetedik stúdióalbumukat. A metalcore-ban utazó srácok jó kis dalcsokrot kalapáltak össze, úgyhogy érdemes lesz elcsípned koncertjüket. Kötelező a megjelenés a Testament koncertjén is, akik a thrash egyik meghatározó alakjai. Chuck Billyék még mindig a 2016-os The Brotherhood Of The Sanke lemezzel járják a világot, azonban a háttérben készül az új album is, ami ha legalább olyan erős lesz, mint az eddigi legutolsó, akkor még sokáig nem kell aggódnunk jövőjük miatt.

2019 nyarán Európában köröz a Ministry. Az indusztriális metal legendái Al Jourgensen vezetésével rendületlenül haladnak előre a sok viszontagság ellenére, a Nova Rockra is legjobb formájukban érkeznek minden bizonnyal.

Slash ide is benéz

Ha ez nem volna elég, akkor van egy jó hírünk: most jön még csak a java! Ugyanis érkezik a Within Temptation is a Novára. A holland bandáról nemrég hosszasan írtunk, úgyhogy ha IDE kattintasz, jó pár kiváló dallal körülölelve bemutatjuk neked Sharonék Resist című friss lemezét.

A hangulatot a fura nevű Me First and the Gimme Gimmes fokozza, mely csapatban ott nyomja a Foo Fighters gitárosa, Chris Shiflett is, úgyhogy ha egy kicsit mást szeretnél tőle hallani, akkor ez a te punk bulid lesz! Persze ha ő is jön, hiszen a csapat egy igen nagy szupergroup, amibe néha-néha más nagyobb kaliberű csapatból ugranak be egymás helyett a tagok.

Különleges bulit ígér a Grammy-díjas Wolfmother. Az ausztrál rockbanda Andrew Stockdale vezetésével száguld előre, és jelenleg is a nagy sikerű Victorious albummal turnéznak. Na meg persze a régi nagy kedvenc dalaikkal. Itt még mindig nincs vége, erről pedig Rob Zombie fog gondoskodni talpalávalójával. A horror filmek terén is igen járatos énekes saját bandájával tutira szétszedi a színpadot, hiszen energikus és látványos bulijuknak senki sem tud ellenállni. Hamarosan új albumuk is jön, amit John 5 gitáros így vezetett fel: „Úgy gondolom, egyértelműen ez a legjobb album, amit eddig összehozott Rob. Tuti, hogy ez az ő Sgt. Pepper lemeze.”

A fővonalban két gárda játszik, az egyik az Ausztriában is igen sikeres Die Ärzte, akik talán nálunk nem fürdőznek akkora népszerűségben, de érdemes megsasolni őket, mert jó kis punk-rockot tolnak. Slash azonban már gondoljuk, hogy neked is ismerős, úgyhogy be sem mutatjuk külön, hanem csak reméljük, hogy nem hagyod ki annak ellenére a buliját, hogy idén már egy önálló koncerten elcsíptük, nyáron pedig a VOLT fesztiválon és a Nován is látni fogjuk. Nem lehet vele betelni!

Ha nem akarsz lemaradni a négynapos Nova Rock fesztiválról, akkor kattints IDE és gyere velünk. Nem fogod megbánni!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: