Hamarosan új albummal jelentkezik a brit Muse. Matt Bellamy-ék nagy sikerű Drones albumának folytatását egészen hamar összerakták, ezúttal azonban kicsit más összetevők is bekerültek a banda zenei mixerébe, úgyhogy mindenképpen izgalmas anyagra készülhetünk.

Muse – Sokkal több stílus és elektronika az új albumon

„A legfontosabb dolog az a fejlődés”

Ugye emlékszel, amikor Muse-koncerten csápoltunk? Na ugye! Nos, ismét nagy az esély arra, hogy valami hasonlóra kerül sor, ugyanis a brit banda összehozta legújabb lemezét, a 2015-ös Drones folytatását. A Drones egyébként egy igen jól eltalált anyag volt, ráadásul remekül szerepelt az toplistákon, hiszen mind a brit, mind az amerikai Billboard 200-ason első helyen nyitott, sőt ha ez nem volna elég, másik huszonegy ország albumlistájának tetejére is berobbant. Eladások terén sem kellett szégyenkeznie a bandának, hiszen csak a megjelenés évében 1,1 millió példányt adtak el az albumból, ami a 19. legjobban fogyó lemezzé tette a Dronest 2015-ben.

A banda azonban nem sokkal a turné vége után már azon agyalt, mihez kezdjen a stúdióban. Dominic Howard dobos szerint az is felmerült, hogy ne legyen több lemez, csak egyenként szórják el új dalaikat, azonban végül nem ez a forgatókönyv valósult meg. Az viszont biztos volt már az elejétől fogva, hogy valami újat kell kitalálni, ami a Muse-tól azért nem is áll olyan messze.

„Azt hiszem, itt az ideje, hogy kicsit ellazítsuk a gondolatainkat a stúdióban, és olyan új zenei területekre evezzünk, melyek szokatlanok, vagy ahol még nem jártunk. Azt hiszem, hogy ezt feltétlenül meg kell tennünk. Vannak ötleteink arról, hogyan fejlődhetünk. De a legfontosabb dolog az a fejlődés.”

„Műfajokat és korszakokat vegyítünk egybe, mind stílus, mind zene szempontjából”

Ezután hamar felgyorsultak az események, és 2017 májusában ki is adtak egy új dalt Dig Down címmel, mely – mint utólag kiderült – természetesen rajta lesz a hamarosan érkező lemezen.

Ezt követte 2018 februárjában a ’80-as éveket idéző Thought Contagion, mely nem véletlenül lett olyan, amilyen Matt Bellamy szerint.

„Műfajokat és korszakokat vegyítünk egybe, mind stílus, mind zene szempontjából. Ez egy arénahangzás és szintetizátorok. Ami azt illeti, van benne jó néhány szintetizátor, így elég epikus és himnikus dal lett.”

A Muse azt ötlötte ki, hogy az album összes dalához készít klipet, szóval nem volt meglepő, hogy az ekkor még kanyarban sem levő albumot már ennyi dallal beharangozták. A harmadik kislemezdal a Lance Drake rendező dirigálta klippel ellátott Something Human lett, melynek klipje erősen hajaz a Farkasbőrben sorozat stílusára.

„Az élet a turnén előhozhatja a benned rejlő fenevadat, ez a dal és videó pedig arról szól, hogyan szelídítsük meg a vadállatot abban a reményben, hogy ismét valami emberivé változik. Plusz a Farkasbőrben nagyon király!”

A legfrissebb hírek szerint pedig a csapat nyolcadik albuma a Simulation Theory címet viseli, és 2018. november 30-án jelenik meg. Ami biztos, hogy 2019-ben óriási turnéra indulnak, úgyhogy legyél résen, mert ha jönnek, akkor mi ott leszünk! Ja, és az biztos, hogy a koncertek látványosak lesznek, ezt Matt már meg is erősítette.

„A legnagyobb turnét hozzuk össze olyan dolgokkal, amiket még nem láttak az emberek, úgyhogy mindenki eldobja majd az agyát ettől. Valami olyasmivel rukkolunk elő, amit még senki sem látott. Mindig is érdekeltek minket a legújabb technológiák, szóval folyamatosan olyan új dolgokon agyalunk, amit korábban senki sem használt koncerten. Ha találunk valamit, akkor fel fogjuk használni.”

*

Forrás: sandiegouniontribune.com, nme.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: