Pár hónapja már beharangoztuk, most pedig biztosra mondjuk: 2019-ben ismét Európába jön a Metallica. James Hetfieldék ugyan év elején lezúztak egy kanyart az öreg kontinensen, most azonban sokkal nagyobb helyszíneken lépnek fel, úgyhogy ha legutóbb lemaradtál, akkor nagy valószínűséggel most te is ott lehetsz a koncerten. Persze ha te is akarod.

Metallica – Betartják ígéretüket, és ismét Európába jönnek

Mindig dolgoznak valamin a háttérben

2018-as európai turnéjának végén ígérte be a Metallica, hogy visszatér Európába, és bizony betartják ígéretüket, így 2019-ben sem maradnak Metallica-riff nélkül az öreg kontinens arénái. A banda még mindig a 2016-ban kiadott Hardwired… To Self-Destruct lemezét turnéztatja, ezzel jönnek el ismét a legnagyobb városokba.

Azonban nem mondhatni, hogy csak ennyi történik a csapat háza táján, ugyanis folytatják újrakiadás sorozatukat, és a tavaly megjelent, felturbózott Master Of Puppets után az idén harmincéves …And Justice For All lemezt újította fel a banda Greg Fidelman segítségével. Az album rengeteg formátumban jelenik meg többféle extrával, ráadásul ezúttal nemcsak a csapat honlapján, hanem bármelyik lemezboltba betérve megvásárolható lesz a kiadvány, úgyhogy aki nem híve a netes vásárlásnak, az is könnyedén hozzájuthat a jubileumi pakkhoz.

Ezúttal lesz basszus is az …And Justice For Allon

Az album egyébként sokak szerint már bőven megérett az újrakiadásra, és nem csak klasszikus mivolta miatt. Az 1988-ban kiadott lemez az első eresztés volt Jason Newsted basszerrel, akinek játéka alig hallható a dalokban, de nem azért, mert hősünk nem ért a bőgőhöz. Az album keveréséért felelős Steve Thompson szerint Lars Ulrich különleges dobhangzást akart a lemezre.

„Följebb kellett tolnunk a dobhangzást úgy, ahogy szerette volna. Nem nagyon rajongtam a dologért, de ő folyamatosan azt kérdezgette, hogy hallom-e a basszusgitárt. Természetesen hallottam, lenyűgöző volt, Newsted odatette rendesen. Erre ő azt szerette volna, hogy annyira vegyem le a basszusgitárt, hogy csak alig lehessen hallani. Azt hittem, hogy viccel, de nem. Amikor lejjebb vettem arra a szintre, amit szeretett volna, akkor pedig azt mondta, hogy még toljam lejjebb 5 decibellel. Erre én hátrafordultam Hetfieldhez, és megkérdeztem, hogy komolyan gondolja-e. Teljesen meglepett a dolog.”

A lemez mindennek ellenére sikeres lett, de a ráncfelvarrás nem árt neki, 2018. november 2-án pedig végre meghallgathatjuk, hogyan is szólnak Jason Newsted basszusfutamai.

Visszatérve a turnéra, a banda előző európai kanyarja igen sikeres volt, pedig olyan helyszíneken játszottak, ahol a nézőszám erősen limitált volt. Így is milliós nagyságrendű bevételt kasszíroztak, ráadásul a koncertek nagy része teltházas volt. A 2019 augusztusában induló kör azonban lehet, hogy nem lesz ennyire kicentizve, ugyanis szabadtéren játszik a banda, tehát sokkal többen el tudják csípni a Metallicát élőben. Akár te is, hiszen augusztus 16-án Bécsben, augusztus 18-én pedig Prágában játszanak, ahova mi is megyünk. Ugye velünk jössz? Ha igen, akkor kattints IDE!

*

Forrás: blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: