Mi zajlik a Limp Bizkit háza táján? Talán a legnagyobb rajongókon kívül senki nincs, aki válaszolni tudna erre a kérdésre, a banda ugyanis a 2011-es Gold Cobra óta feltűnően csendben van. Koncertezés terén elég aktívak, de a 6 évvel ezelőtt beígért új lemeznek se híre, se hamva. Utánajártunk, mi a helyzet a bandával és az évek óta készülő lemezzel.

Limp Bizkit – Lesz-e még valaha új lemez?

2012 óta várunk

Nem mai sztori, hogy a Limp Bizkit „visszavonulót fújt” dalszerzés terén, hiszen már évek óta azt várjuk, mikor jelenik már meg a 2012-ben bejelentett Stampede of the Disco Elephants című lemez. Fred Dursték 2013-ban 3 dalt is megmutattak a készülő anyagról, de a 2014-es Endless Slaughter című szám után totális csend állt be az albummal kapcsolatban. Érdekes, mert 2017 júliusában Durst azt írta az Instagramján, hogy már másfél évvel korábban elérhető volt online a lemez (erről olvass bővebben korábbi cikkünkben), viszont 3 hónappal később Wes Borland, a banda hírhedt gitárosa azt mondta, hogy Durst még mindig a stúdióban dolgozik. Szóval ha igaz is, amit az énekes állít, nem sokan tudhattak róla, ha még maga a zenekar sem volt képben ezzel kapcsolatban.

Egy 2017-es interjúban Borland azt állította, még mindig nincs kész a lemez és nem is tudja, hogy készen lesz-e valaha:

 „Nem tudom. Amit meg akartam a lemezen csinálni, már megcsináltam az elmúlt pár évben, és azt gondolom, Fred csak próbál rájönni, hogy mit akar csinálni. Tudom, hogy most a stúdióban van és dolgozik rajta, de nem vagyok benne biztos, mit csinál. Tulajdonképpen arra várok, hogy befejezzen valamit, hogy elkezdhessem keverni és editálni az anyagot, bármi is legyen az. Van 28-29 dalunk és bármelyiket is választja ki, hogy megcsinálja rajta a vokálokat, hazaviszem és csinálok belőle egy lemezt.”

Limp Bizkit – Lesz-e még valaha új lemez?

A gitáros azt mondta, mikor utoljára hallotta a készülő lemezt, hangzásában hasonlított a korábbi slágerekre.

„Olyan a hangzása, mint a Gold Cobrának vagy a Chocolate Starfishnek. Ugyanaz a hangzás. Nem dönt le semmilyen új korlátot” – jó hír is a klasszikus Bizkit fanoknak.

Ha a dalszerzésben nem is, a koncertezésben aktív a banda

2018-ban meglehetősen aktív a banda, már ha koncertezésről van szó. Tavasszal Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon koncerteztek, nyáron pedig az európai fesztiválokat veszik be szép sorjában, köztük a VOLT Fesztivál nagyszínpadát is. Arról, hogy a turnén kívül mik a tervei a zenekarnak 2018-ra, Borland így nyilatkozott:

„Fogalmam sincs. Nem én vagyok a Limp Bizkit főnöke, az Fred. De azt hiszem, most dolgozik. Hogy kész lesz-e jövőre? Ki tudja? Nem tudom! Dolgozni akarok rajta, készen állok, hogy bármikor dolgozzak rajta, de ez attól függ, hogy mik az ő tervei. Ezzel nincs semmi gond és nagyon jó barátok vagyunk, de én csak azt irányítom, amit irányítani tudok” – mondta a gitáros a Stampede lemezre utalva.

Limp Bizkit – Lesz-e még valaha új lemez?

Senki nem akar új albumot?!!

Egy kicsit úgy tűnik, a banda pesszimistán áll hozzá az új anyag kérdéséhez. Egyszer egy interjúban Borland szájából a következő hangzott el:

„Senki nem akar új Limp Bizkit albumot.”

Később, 2017 decemberében ezt az állítását megmagyarázta és aki ismeri a zenekart, átérezheti a vívódást, amin keresztülmegy a banda.

 „Senki nem akarja igazán, de meg kell csinálnunk, hogy a promoterek érdeklődjenek a banda iránt és adhassunk nekik valamit, amiről tudnak beszélni, hogy ezáltal folytathassuk a turnézást és koncertezhessünk. Amikor azt mondom, hogy különösképpen senki nem akar egy új Limp Bizkit lemezt, az azért van, mert nagyjából átalakultunk egyfajta nosztalgikus dologgá, ahol az emberek csak azt a 11 dalt akarják hallani, amit kihoztunk és ennyi. Feltűnően esik a közönség érdeklődése, amikor olyan számot játszunk, ami nem a My Generation, a My Way, a Break Stuff, a Nookie, a Rearranged, az N2 Together Now, a Take A Look Around, stb., stb… Kivéve azé a kb. 50 elöl lévő emberé, akik azt mondják: ’Ó istenem, a Stuckot játsszák!’ Szóval amikor azt mondom, hogy senki nem akar egy új Limp Bizkit lemezt, ez nagyrészt emiatt van.”

Borland mindezek ellenére bízik abban, hogy a későbbiekben sokkal aktívabban fogja nyomni a zenekar, de nyilván ez nem csak rajta múlik.

„Nem voltunk annyira aktívak, amennyire szerettem volna. Mindig azt remélem, hogy több mindent fogunk csinálni és azt hiszem, jövőre így lesz” – utalt a 2018-as évre.

És hogy mi mit tehetünk azért, hogy a Bizkit bátrabban hozzon ki új, akár másféle dalokat is? Tessék elmenni a koncertekre és ugrálni az „új” számokra is! Például a VOLT-ra, velünk!

Limp Bizkit – Lesz-e még valaha új lemez?

Forrás: loudersound.com, limpbizkit.com, limpbizkit.com/live


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: