Jó ideje zakatol a KISS búcsúturnéja, ami Gene Simmons szerint három éven keresztül szántja fel a világot jelentő deszkákat. Nos, a csapat úgy tűnik, hogy szorosan ragaszkodik ehhez a tervhez, ugyanis bejelentették, hogy már csak két évig láthatjuk őket a színpadon.

KISS – Pár év még mindenképpen van bennük

Ace szerint vele együtt sokkal több jegyet adnának el

Pár hónapja írtunk arról, hogy Peter Criss és Ace Frehley is kapott meghívót a KISS End Of The Road című turnéjára, nemrég pedig pont erről kérdezték Space Ace-t egy interjúban. A gitáros mindenképpen megfontolná a dolgot, de leszögezte, hogy az anyagiaknak rendben kell lenniük, mert nem akarja elvenni mások kenyerét.

„Remek lenne ismét turnéra menni velük, de ez nem az én döntésem. Úgy gondolom, hogy jelenleg jó a kapcsolatunk. Paullal küldünk üzeneteket egymásnak és dolgoztunk is együtt, ahogy Gene-nel is. Komolyan megfontolnám a dolgot, de a pénznek rendben kellene lennie. Nem fogom elvenni Tommy Thayer gázsiját. Velem együtt minden bizonnyal több jegyet adnának el. Van egy olyan érzésem, hogy összejön a dolog.”

Gene Simmons nemrég ugyan kijelentette, hogy egy-egy fellépés beleférhet, de turné biztos, hogy nem, mert sem Criss, sem Ace nem megbízható. Természetesen Frehley ezt sem hagyta szó nélkül és elmondta, hogy manapság már teljesen más a helyzet.

„Tudom, hogy az őrületbe kergettem a srácokat annak idején. Néha túl részeg voltam a hangpróbákon, de a józanság sokkal megbízhatóbbá tett. Nagyon izgalmas lenne a dolog és nemcsak nekem, hanem a rajongóknak is. Én készen állok, érzem az újjászületést.”

„Nem érdemes túl sokáig a színpadon lenni”

A banda hamarosan Ausztráliába és Új-Zélandra utazik, hogy onnan Japán felé fordulhasson és zárhassa a 2019-es évet. Az End Of The Road nagyon sikeres, ugyanakkor nem várt fordulata is volt az első körnek, mivel nemrég Gene kórházba került vesekő problémák miatt, aminek következtében műteni is kellett. Szeptemberben pedig két amerikai bulit kellett átütemezni ilyen-olyan okokból. Ez viszont nem állítja le gépezetet, pörög tovább a KISS, két évig még mindenképpen.

„Ez egy hosszú turné, de még van két évünk belőle. Eddig 93 városban léptünk fel világszerte, azonban visszatérünk. A valóság viszont az, hogy 70 éves vagyok, a végére pedig 72 leszek, amikor is eljön az idő, hogy lesétáljak a színpadról. Mindannyian látunk zenekarokat, akik túl sokáig ott maradnak a világot jelentő deszkákon. Le kell jönnöd onnan mielőtt megunnak az emberek. Úgy kell abbahagyni, hogy többre vágyjanak, azonban nem érdemes túl sokáig a színpadon lenni.”

Szóval kíváncsian várjuk a következő kanyar városait, ugyanis egyszer nem volt elég látni azt a frenetikus show-t, amit a világ egyik legnagyobb rockbandája adott. Reménykedjünk, hogy a tavaszi bécsi koncert után mondjuk Magyarországra vagy hasonlóan közel jön a banda. Gene szerint semmiképpen sem hagynák ki.

„Nem tudjuk pontosan, mikor, de ki nem hagynánk Magyarországot a sorból. Először Amerikában turnézunk, utána Ausztráliába megyünk, majd Japán következik, és csak utána landolunk Európában. Különben jól emlékszem az első ottani koncertünkre, a Kisstadionban volt. Amikor koncert közben megszólaltam magyarul a színpadon, a közönség egyszerűen lefagyott, nem hitték el, amit hallanak.”

*

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net, magyarnemzet.hu


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: