Elindult a KISS utolsó, The End Of The Road névre keresztelt turnéja. Gene Simmonsék már Észak-Amerika városait ostromolják minden eddiginél látványosabb koncertjeikkel, hogy aztán Európában is megmutassák újból, miről is szól a rock and roll.

KISS – Maximális fordulatszámon búcsúznak

„Ha egyszer játszunk a városodban, akkor ennyi volt”

Még egy fél éve sincsen, hogy bejelentette a KISS, hogy elindulnak utolsó turnéjukra, de a szóban forgó körút már el is startolt. Nem sokat hagyták ülepedni Paul Stanley-ék a tényt a rajongókban, hogy a csapat hamarosan leteszi a lantot. A turné persze jól elhúzódik majd, hiszen a világ minden szegletében szeretnének köszönetet mondani a rajongóknak, plusz arról se feledkezzünk el, hogy a KISS színpadi szerelése nem holmi farmerből és pólóból áll, tehát a veterán rockerek nem nyomnak le egyhuzamban négy-öt koncertet.

„Szép komótosra vesszük a dolgokat, mivel mi nem egy olyan nagyszerű banda vagyunk, akik pólót és edzőcipőt hordanak, majd felbukkannak valahol egy gitárral.”

Gene Simmons jól tudja, hogy megy ez, szóval nem véletlen, hogy három koncertnél többet a jelenlegi turnén nem is játszanak egyhuzamban. Azonban ha eddig még nem döntötted el, hogy meglesed-e a világ egyik legsikeresebb rockbandáját, akkor érdemes Paul Stanley szavaira hallgatni.

„Egy biztos, hogy ez az utolsó turné. Ami pedig ezután lesz, azt nehéz megmondani. A turné lehet, hogy három évig tart, azonban ha egyszer játszunk a városodban, akkor ennyi volt. Ezzel mondunk egy nagy köszönetet neked.”

„Ez őrülten jó lesz, teljes mértékben KISS”

Azt már korábban is tudtuk, hogy a The End Of The Road egyszerűen lenyűgöző lesz látvány szempontjából, azonban a turné kezdete előtt egy majdnem félórás videóban leshettük meg, hogyan néz ki az utolsó hadjáraton a KISS színpada. Ami biztos: a banda nem lőtt mellé azzal pár hónapja, hogy ez lesz a legrobbanékonyabb és legnagyobb show, amit valaha csináltak.

„Csak magunk miatt mindig próbáljuk magasabbra emelni a lécet, de amikor más zenekarok látnak minket, akkor úgy érzik, hogy jobbnak kell lenniük. Viszont most hadd mondjak valamit: jobb, ha mindenki elkezd gyúrni, mivel sokkal jobbak leszünk! Ez őrülten jó lesz, teljes mértékben KISS. Várunk téged a The End Of The Road turnén!”

A körút pedig már el is kezdődött, méghozzá 2019- január 31-én Vancouverben, ahol húsz dalt játszottak olyan lemezekről, mint az 1974-es debütalbum, a Hotter Than Hell, a Dressed To Kill, a Destroyer, a Love Gun, a Dynasty, a Creatures Of The Night, a Lick It Up, az Animalize, a Hot In The Shade, a Psycho Circus és a Sonic Boom. Mindebből látszik, hogy nagyon sok helyről merítenek, úgyhogy érdemes meglesni őket.

Mi mindenképpen ott leszünk 2019. május 29-én a bécsi Stadthalléban, ha pedig te is csatlakoznál, akkor iratkozz fel ITT várólistánkra, ugyanis jelenleg csak ezzel tudunk szolgálni.

*

Forrás: blabbermouth.net, loudersound.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: