Elképesztő karrier van a The Rolling Stones mögött, Keith Richards pedig még mindezek ellenére is képes azt mondani, hogy a nemrég bejelentett turnéjuk csak a kezdet. A banda ugyanis a 2016-os feldolgozásokat tartalmazó album után jelenleg saját dalokkal teli stúdióanyagon is dolgozik, fél évszázad ide vagy oda.

The Rolling Stones – Még csak most jöttek bele igazán

„Még nem fejeztük be, túl korai a Stones örökségéről beszélni”

Belegondolni is őrületes, hogy milyen régóta tolja a rockzenét a The Rolling Stones. Ne aggódj, nem kezdjük el taglalni a karrierjüket a vén rockereknek, és ha minden igaz, ennek még nincs is itt az ideje, hiszen a több mint ötven éve tartó karrier ellenére sem akar leállni a banda. A csapat nemrég bejelentett még egy kört a No Filter turnéból, Keith Richards pedig reagált is a friss nyári dátumokra.

„Még nem fejeztük be, túl korai a Stones örökségéről beszélni. Még van egy dolog, amit nem értünk el, és ez az, hogy meg kell tudnunk, milyen sokáig tudod ezt csinálni. Még mindig öröm ezzel a bandával játszani, úgyhogy ezt csak úgy nem engedheted el.”

Charlie Watts dobos szerint a rajongók tartják össze a bandát, hiszen őrületes látni, hogy egy-egy show alkalmával mennyire meg tudnak őrülni a csapat iránt. Ennek ellenére a dobos nem bánná, ha mondjuk vége szakadna a zenekar története.

„Szeretek dobolni, és szeretek Mickkel, Keithszel és Ronnie-val együtt játszani, a többiről azonban nem tudok nyilatkozni. Viszont nem zavarna, ha a Rolling Stones azt mondaná, hogy ennyi volt, vége. Nem tudom, mit csinálnék, ha befejeznénk. Keith folyton azt mondja, ha már elindultunk, akkor menjünk tovább. A legnagyobb aggodalmam mindig az, hogy bírjam erővel. Szerencsére nem úgy mennek a dolgok, mint régen, mivel minden egyes koncertünk között nagy szünet van.”

A mindig halál nyugodt és semmivel nem törődő Watts arról is beszélt, hogy sokszor közel állt már a kilépéshez, azonban nem tudta letenni a dobverőket.

„Minden alkalommal közel vagyok hozzá, és minden egyes alkalommal le is léptem. Egy hat hónapos amerikai munkára azt mondám, hogy: itt a vége, megyek haza. Két hét után, amikor már kezdesz bezsongani, akkor meg odaszól a feleséged: »Miért nem mész vissza dolgozni? Kibírhatatlan vagy. «”

Készül az új lemez, jönnek Prágába is

Aggodalomra tehát semmi ok, minden rendben a csapat háza táján, sőt Charlie szerint Mick és Keith is nagyon jól kijönnek egymással, amikor veszekednek, akkor is olyanok, mint a testvérek. Talán ez is az egyik katalizátora annak, hogy a banda új anyagon dolgozik. Bár Watts erről sem tud sokat.

„Nem én írom a dalokat, úgyhogy nincs döntő szavam. Amikor játsszuk őket, akkor nem igazán lelkesedem értük. Ha-ha. Micknek viszont együtt kell velük élnie, és a hangját adnia hozzájuk, Keith pedig órákat fogja hallgatni. Hogy őszinte legyek, nem tudom, hogy állunk ezekkel a dalokkal.”

Keith Richards azonban már beszédesebb volt, és elárulta, hogy készül a lemez, azonban még a kezdeti fázisban vannak.

„Olyan vagyok, mint Donald Trump: megvalósul, ne féljetek! Igaz, a dalok még korai szakaszban vannak. Van anyagunk, és bizony érdekesen hangzik.”

Mindenkori producerük, Don Was is úgy nyilatkozott, hogy a varázslat még mindig tart, szóval a a banda története folytatódik tovább, ráadásul a blues feldolgozásokkal teletömött Blue & Lonesome-mal csendesen bezsebeltek egy Grammy-díjat is januárban.

No Filter turnéjuk következő köre pedig Prágát is célba veszi, méghozzá 2018. július 4-én. A bulin természetesen ott leszünk, szóval ha szereted a Stonest, akkor gyere velünk, a további infókért pedig kattints IDE!

*

Forrás: loudersound.com, variety.com, nme.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: