Remek albummal jelentkezett 2017-ben a Deep Purple Infinite címmel. A veterán hard rockerek azonban kisebb riadalmat is okoztak, mivel turnéjukat Long Goodbye Tourra keresztelték, ami miatt mindenki arra asszociált, hogy hamarosan befejezik. Erről egyelőre szó sincs, sőt a turné is rendületlenül zakatol tovább.

Deep Purple – 2018 a koncertek éve

Csak a jövőbe néznek

Négy év után 2017 áprilisában új albumot hozott ki a Deep Purple. A csapat nagyot szakított Infinite című lemezével, hiszen simán felülmúlták a 2013-as Now What?!-ot. Pedig nem volt egyszerű összehozni az anyagot, tervei legalábbis egyáltalán nem voltak a bandának Roger Glover basszer szerint.

„Ez majdnem olyan volt, mint a klasszikus második lemez szindróma, azt akartuk, hogy különbözzön az előzőtől. Nem szerettük volna, hogy a Now What?! kibővítése legyen, szóval az Infinite kicsit súlyosabb és talán töményebb is. De komolyan, általában csak jammelünk, és megnézzük, hogy mi sül ki belőle.”

Az új album ellenére azonban többször is szóba került a Ritchie Blackmore-ral való reunion is, hiába foglalja el magát a Rainbow-val a vaskalapos gitáros. Ritchie szívesen csatlakozna ismét a Purple-höz, erről több alkalommal is beszélt.

„Azt hiszem, ha érdekelné őket, és ha a menetrendünkkel is egyezne, benne volnék egy koncertben, de csak a nosztalgia miatt. Ennek ellenére nem hiszem, hogy a Deep Purple-t érdekelné a dolog.”

És igaza is van, hiszen a bandából mindenki azon az állásponton van, hogy ennek az összeborulásnak már semmi értelme nem lenne. Az egésznek legnagyobb szószólója Ian Gillan énekes, aki így foglalta össze a dolgot.

„Mindenki ismeri a történetet. Ritchie pont akkor hagyott el bennünket, amikor lejtmenetben voltunk, és amikor Steve Morse csatlakozott, elindultunk fölfelé. Ezt az újraegyesülést mindenhogyan lehetetlen lenne véghezvinni. Ahogy az évek telnek, egyre nehezebb, mert igazából ez a dolog már senkit nem érdekel.”

Talán a legfontosabb viszont mégis az a mondat volt, amiben röviden és tömören elmondta véleményét Blackmore jelenlegi teljesítményéről.

Manapság nagyon jól kijövök vele, de nem hinném, hogy Ritchie mostanság jól gitározik, és többnyire emiatt érzem úgy, hogy nem működne a dolog.”

Ian Gillan szólólemez és még több Purple-koncert

Ha már Ian Gillan, akkor érdemes megemlíteni, hogy az énekes a Deep Purple mellett mással is foglalkozik, például azzal, hogy felélesztette egyik legelső zenekarát, a The Javelinst. Gillan a ’60-as években énekelt a csapatban, és most több mint ötven év után elkészítették első lemezüket is.

„Ezek a felvételek 1963-ra vezethetők vissza, akkor ezeket a dalokat játszottuk, tizennyolc éves voltam. Most, pár évvel később nagy örömömre a régi cimboráimmal – Gordon Fairminer (szólógitár), Tony Tacon (ritmusgitár), Tony Whitfield (basszusgitár) és Keith Roach (dob) –, az eredeti felállás tagjaival újra együtt zenélhetek, és végre elkészült a régen várt lemezünk is.”

Persze mindez nem megy az anyazenekar rovására, ugyanis a Long Goodbye Tour 2018-ban is robog előre. A tavaszi európai körnek már vége, azonban hamarosan a tengerentúlon csapnak a húrok közé a viharvert hard rockerek, hogy az év hátralevő részében ott mutassák be Infinite című lemezüket a nagy klasszikusok kíséretében.

*

Forrás: billboard.com, blabbermouth.net, planetrock.com, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: