A Bon Jovi körül mindig történik valami, így nem meglepő, hogy az új év beköszönte után alig néhány hónappal már hosszú jegyzetek vannak a csapat neve mellett. Új dalok, listás sikerek, új turnékör van a banda számláján, de talán a legnagyobb dobás a Rock And Roll Hall Of Fame beiktatás, ahol Richie Sambora is együtt muzsikált Jonékkal.

Bon Jovi – A rock and roll halhatatlanjai

Ismét első helyen a This House Is Not For Sale

2018 sem indult eseménytelenül Jon Bon Jovi zenekarának. A legendásnak mondható banda ugyanis úgy döntött, hogy ismét kiadja 2016 novemberében megjelent This House Is Not For Sale című lemezét, melyen két új dalt is elrejtettek. A húzás igen sikeresnek bizonyult, hiszen ennek – valamint a koncertbelépők mellé ingyen járó albumnak, amit online igényelhettek meg a rajongók – köszönhetően ismét elkapkodtak 120 ezer példányt a lemezből, úgyhogy Bon Jovi megint bevette a Billboard lista első helyét.

A lemezen található két dalhoz egyébként klipet is készített a csapat: a When We Were Us egy koncertfilmszerű körítéssel nézhető, míg a Walls a klasszikus videoklipeket idézi, ugyanakkor igen komoly mondanivalója van.

„A dal az összefogásról szól, nem pedig a széthúzásról. Ez történik ugyanis mostanában a világban, falakat húz fel benned. Rengeteg metafora van, ami passzol ehhez. Olyan, mint amilyen a Keep The Faith volt, a korszak jegyeit hordozza magán.”

Megint együtt játszott a klasszikus leosztás

Ennyinél azonban nem állt meg a csapat, ugyanis az utóbbi idők egyik legnagyobb dobása az volt, hogy 2018. április 14-én beiktatták őket a Rock And Roll Hall Of Fame-be. A halhatatlan rock ikonok közé beválasztott csapat klasszikus felállása ráadásul nem csak pózerkedni ment el a gálára, hanem fel is léptek, így Alec John Such basszer és a pár éve lelécelt Richie Sambora is feltűnt a színpadon. Richie-nek már a próbák is nagyszerű élményt nyújtottak.

„A kémia nagyon hamar visszajött, egyszerűen a dolgok beleragadtak a reflexeinkbe. Ha 30 évig úton vagy és játszol, akkor a Rock And Roll Hall Of Fame csak egy újabb kör, és a jobbak közül.”

A nagy sikerek azonban nem hiányoznak neki, ugyanis jelenleg más projekten dolgozik: május 11-én jelenik meg első közös nagylemeze kedvesével, a szintén gitáros Orianthival. Az album RSO néven kerül majd a boltokba.

Visszatérve a Rock And Roll Hall Of Fame ceremóniára, a banda a You Give Love a Bad NameIt’s My LifeWhen We Were UsLivin’ on a Prayer szettel állt színpadra, szóval nagy volt az üdvrivalgás a nézőtéren.

Hogy mi mikor hallhatjuk ezeket a dalokat élőben, azt nem tudjuk, ugyanis a Bon Jovi 2018 májusában még Amerikában turnézik, utána pedig üres a naptáruk. Halkan azért emlékeztetnénk, hogy ebben az évben jubileumok is lesznek, ami akár alkalmat adhat arra, hogy egy különleges turnéval jöjjön el hozzánk, az öreg kontinensre Jon.

*

Forrás: sleazeroxx.com, ultimateclassicrock.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: