Feléledt Csipkerózsika-álmából a finn rockbanda, a The Rasmus. A srácok 2012-ben hallgattak el, azonban nem örökre, hiszen nemrég remek hírekkel rukkoltak elő, miszerint új albummal és kisebb európai turnéval köszöntik a rajongókat a hosszú böjt után.

The Rasmus – 5 év után újból lendületben a finnek

A rajongókhoz megérkezett a levél

Érdekes karriert futott be a finn rockbanda, hiszen a nagy sikert hozó 2003-as Dead Letters album előtt négy lemezt már kihozott a Lauri Ylönen vezette gárda. A korábbi funkos, popos felhangokkal tűzdelt attitűdöt kissé megváltoztatták a srácok, és a darkos elemek vezérelte Dead Letters meghozta számukra az igazi sikert, hiszen azon kívül, hogy rengeteg díjat zsebeltek be a slágerlisták leigázása után, az album majdnem kétmillió példányszámban is elfogyott, vagyis a banda legsikeresebb lemezévé avanzsálódott.

The Rasmus – 5 év után újból lendületben a finnek

A lemez húzódalai közül az In The Shadows aratta a legnagyobb sikert, de nem sokkal maradt le mögötte a Guilty és a First Day Of My Life sem. Az énekes, Lauri Ylönen pedig a lányok kedvencévé vált kifejező előadásmódjával és a védjegyévé vált szomorú tekintettel, valamint a hajába tűzdelt varjútollakkal.

„Minden dal egy levél valakihez. Ez lehet egy bocsánatkérés, egy vallomás vagy segítségkérés. A halott levél [utalás az album címére: Dead Letters – szerk.] egy olyan üzenet, ami sosem ért célt, ugyanis a címzett nem volt megtalálható, így azt visszaküldték a feladóhoz.”

Ezúttal az édenbe vezetnek minket

A Dead Letters után ugyan voltak sikeresebb albumai a csapatnak, azonban ugyanezt a sikert nem tudták megismételni, bár a nagyobb európai fesztiválokra így is minden évben meghívójuk volt a srácoknak. A sikert ráadásul szólóban is megpróbálta meglovagolni Lauri, aki szólóalbumot adott ki 2011-ben New World címmel. A könnyedebb hangvételt megütő szerzeményekre az énekes szerint azért volt szükség, mert semmiféleképpen nem fértek bele a The Rasmus stílusába.

The Rasmus – 5 év után újból lendületben a finnek

A 2012-es újabb roham (a saját névre keresztelt stúdióalbum) után azonban pihenőre vonult a csapat, a banda frontembere, Lauri Ylönen pedig Los Angelesbe költözött. Élményeit és a változással járó új impulzusokat pedig beleépítette friss ötleteibe, melyek egy teljes albummá álltak össze, és a hírek szerint 2017 őszén jelennek meg. A friss dalok közül egyet, a Paradise-t azonban már meg is osztották a rajongókkal.

„Az éden meglehetősen relatív dolog. Egy ember pokla valakinek maga a mennyország lehet.”

A srácoktól tehát az elkövetkezendő időszakban több mozgolódást várhatunk, aminek első felvonása az új dalok és lemez, majd pedig az őszi európai turné, aminek 2017. november 16-án a bécsi Simm Cityben is lesz megállója. Mondanunk sem kell, hogy mi ott leszünk. És te?

*

Forrás: therasmus.com, blabbermouth.net

Tarts velünk a The Rasmus bécsi koncertjére! Az utazás részleteiért és a foglaláshoz kattints IDE!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: