Meghallgatást nyertek a rajongók imái, és visszatér Európába a Bon Jovi. A már a rockzene halhatatlanjai között levő zenekar egy ideje már nem járt az öreg kontinensen, úgyhogy épp itt volt az ideje, hogy felénk is megmutassák, hogyan játszanak manapság.

Bon Jovi – Európára hangolva

Az amerikai rock and roll zenekar

Annak ellenére, hogy nem szakadt bele a turnézásba a Bon Jovi, 2018-ban is elég eseménydús évük volt. Újra kiadták a This House Is Not For Sale lemezt, majd bevették a Billboard lista első helyét, utána pedig a Rock And Roll Hall Of Fame halhatatlanjai közé iktatták őket. Pedig Richie Sambora gitáros szerint – akivel hosszú idő után ismét együtt játszottak Jonék – a ’80-as években még nem gondolta, hogy tartós lesz a zenekar.

„Úgy gondoltam, hogy nagyobb léptekkel kellene afelé haladnunk, hogy egy zenekar legyünk. Jon azonban arra tartott, hogy csak egy frontembere legyen és semmi más. Én viszont mindenképpen egy amerikai rock and roll zenekart akartam látni.”

Szerencsére a dolgok máshogy alakultak, és sikert sikerre halmoztak, így válva a rockzene egyik megkerülhetetlen bandájává. 2018-ban pedig már olyan jubileumokat ülnek, mint például a klasszikus New Jersey lemezé, mely ebben az esztendőben lett 30 éves. Sajnos a banda nem készült különleges koncertekkel, ennek ellenére lehet, hogy hamarosan esedékes turnéjukon megemlékeznek majd az albumról.

„A turnék végén már nem énekelek a zuhany alatt”

A Bon Jovi nem sokat turnézott 2018-ban, ami nem csoda, hiszen kellenek néha szellősebb időszakok, és ezt Jon is tudja. Hogy új albumon agyal-e azt nem tudni, de ha új lemezre készül, akkor először ki kell pihennie a hosszú körutak fáradalmait.

„Az érzésnek mindenképpen meg kell lennie. A turnék végén már nem énekelek a zuhany alatt, 2014-ben például meg sem érintettem a gitárt.”

2019 azonban különleges lesz, ugyanis a csapat hosszú idő után visszatér Európába, méghozzá nyáron, hogy minél nagyobb helyszíneken, stadionokban játsszák azt a zenét, amit mintha pont az ilyen alkalmakra írtak volna. Jonék Oroszországban kezdenek és az összes fontos országon végighaladnak, Nagy-Britanniában például három koncertet is adnak. Nagy szerencsénkre a szomszédban, Ausztriában kettőt, úgyhogy a július 17-i bécsi koncerten mindenképpen ott leszünk. Ne hagyd ki az alkalmat és gyere velünk, mindössze annyi a dolgod, hogy kattints IDE!

*

Forrás: loudersound.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: