Végre némi újdonsággal szolgált az Apocalyptica, ráadásul nem akármivel, ugyanis elkészült friss lemezük, mely Eicca Toppinenék szerint teljes mértékben instrumentális lesz.

Apocalyptica – Száz százalékban a cselló uralja majd az új albumot

Koncertfelvételen is megörökítették a jubileumi bemutatkozó lemezt

Rég hallottunk az Apocalyptica tagjairól, és ez nem meglepő, hiszen már 2016 óta debütlemezükkel turnéznak, mely körnek ősszel érnek a végére. A banda mindeközben megörökítette egyik fellépését, melyen eljátszották a teljes 1996-os bemutatkozó albumot. Mindez pedig 2018 decemberében került boltokba Apocalyptica Plays Metallica By Four Cellos – A Live Performance címmel CD-n és DVD-n, úgyhogy a rajongók nem maradtak újdonság nélkül.

Ráadásul időközben olyan dolgokra is volt idejük, mint felvenni a Sabaton egyik lemezen még meg nem jelent dalát, ami Fields Of Verdun névre hallgat. A csatametalosok basszere, Pär Sundström szerint a finnek energikus koncertje ihlette meg őket, ennek köszönhető a közreműködés.

„Tavaly Madridban néztem meg az Apocalyptica koncertjét, és teljesen ledöbbentem azon a varázslatos hangulaton, amit teremtettek. Ez pedig izgatottá tett, hogy vajon ezek a fantasztikus zenészek mit tudnának csinálni egy Sabaton-dallal. És mi volna még szórakoztatóbb, mint feljátszatni velük egy olyan dal sajátos verzióját, amit még nem adtunk ki?”

„Most egy instrumentális lemez került az érdeklődésünk középpontjába”

A kizárólag a csellóra való összpontosítás mindennek tetejébe arra ösztökélte a finn zenészeket, hogy egy teljesen instrumentális lemezzel rukkoljanak elő. Mindez azt jelenti, hogy éneknek nem lesz nyoma az új albumon, a srácok tehát visszatérnek a gyökerekhez.

„A legutóbbi három album, a Worlds Collide, a 7th Symphony és a Shadowmaker bizonyos értelemben testvérek, hiszen megjelenésüket több kislemez is követte, masszív rádiós jelenléttel és turnéval, majd a turné után újra stúdióba vonultunk és nekiláttunk a következő lemeznek. Imádtunk ezt a folyamatot, és mindhárom albumot nagyszerűnek tartjuk, de most mégis szükség volt négy évi csendre. Kellett egy kis friss levegőt szívnunk és ez a szünet nagy hatással volt az új anyagra.”

A szóban forgó albumot pedig már fel is vette a gárda, úgyhogy ha minden jól megy, a jelenleg is futó turné végére véglegesítés és akár 2019 végén megjelenhet. Erről még nem beszéltek, de Eicca Toppinen szerint őrületes dolgok sülhetnek ki az egész koncepcióból.

„Az előző lemezeken gyakran kértünk fel neves énekeseket a dalainkhoz, akikkel nagyszerű volt együtt dolgozni. Másrészről most egy instrumentális lemez került az érdeklődésünk középpontjába, egy ilyen lemeznél nincs szükség kompromisszumokra és valami igazán őrült dolog keveredhet ki az egészből, olyan, amit még senki sem csinált.”

Bármi újat megtudunk, ahogy szoktuk, mindenképpen elmondjuk neked, szóval legyél résen!

*

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: