2018-ban kiadott Rainier Fog albumával ezúttal sem lőtt mellé az Alice In Chains, pedig volt rajtuk egy kisebb nyomás, ugyanis öt év után szállítottak le új anyagot. A lemezt hosszú idő után ismét a grunge fővárosában, Seattle-ben rögzítették, ami – mint utólag kiderült – nagy húzás volt a banda részéről.

Alice In Chains – A gyógyító erejű grunge

Akár Grammy-díjat is kaphat a Rainier Fog

Fontos dátum volt 2018. augusztus 24. az Alice In Chains számára, ugyanis Jerry Cantrellék öt év után végre kiadták új sorlemezüket, mely a Rainier Fog címet viseli. A csapat harmadik eresztése William DuVall-lal a mikrofon mögött ezúttal sem okozott csalódást, hiszen 12. helyen nyitott a Billboard 200-as listáján, míg a rocklemezek között kérdés nélkül foglalta el az első helyet. Ha ez nem lenne elég, az albumot jelölték a Grammy-díjra is A legjobb rockalbum kategóriában, úgyhogy bezsebelhet még akár egy igazán rangos elismerést is a közeljövőben.

A banda 22 év után tért vissza a grunge fővárosába, Seattle-be – ami egyébként saját otthonuk –, és szembenéztek azokkal a szellemekkel és érzésekkel, melyek az 1995-ös saját névre keresztelt album felvételei óta keringtek a helyen.

„Kíváncsiak voltunk, hogy azok a szellemek ott lesznek-e, amikor megérkezünk, de rengeteg év telt el, mi pedig egy teljesen más egység vagyunk, ráadásul egy más helyen, szóval többet nem jelentek meg. Mindenesetre nyitva hagytuk az ajtót, hátha, és nekiálltunk dolgozni. Sokkal inkább egy jó érzés volt otthon lenni és a saját városunkban rögzíteni a lemezt, ismét összekapcsolódni azzal a hellyel, ahonnan származunk.”

A banda tehát szembenézett tragikus múltjával (a szóban forgó múltbeli lemez után hunyt el korábbi énekesük, Layne Staley), és mindez afféle terápiás jellegű lemezfelvétel volt a srácok szerint.

„Az utóbbi két albumot Los Angelesben készítettük, és már baromira elegünk volt ott lenni hosszabb ideig. Nagyszerű volt ismét visszatérni a stúdióba, mindannyiunknak megvolt a saját elképzelése, milyen lesz, tisztító jellegű dolog volt visszatérni. Olyan volt, mint egy gyógyító foglalkozás.”

Science fiction mozit építenek az új dalokra

Bár maguk mögött hagyták az előző két album felvételeinek emlékeit, ennek ellenére ismét Nick Raskulinecz producerrel és Paul Figueroa hangmérnökkel dolgoztak az anyagon, mely hatalmasat szól, és méltó helyet követel magának az Alice In Chains életművében. A banda ráadásul itt nem áll meg, ugyanis Black Antenna címmel egy sci-fi filmet készítenek, mely videoklipek sorozata az új lemez dalaira. A filmek rendezője Adam Mason, aki nagy rajongója a csapatnak.

„Hosszú ideje rajongok a zenekarért, majd adódott a lehetőség, hogy megkötések nélkül, új felfogásban alkossak valami maradandót. A zene és a film nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz, a kép és hang kölcsönhatása igazán különleges lett.”

Sean Kinney dobos is igen lelkes a filmmel kapcsolatban.

„Mindig is játszadoztunk a gondolattal, hogy valamelyik lemezünk minden egyes dalához készítsünk videót. A Rainier Fognál ezt rendesen túltoltuk, és egy észbontó mozi lett a végeredmény. Minden klip a Black Antenna egy-egy részlete, ami a végén összeáll egy teljes filmmé.”

A videókról mindenképpen fogsz még hallani, nincs más dolgod, mint követni minket minden egyes platformon, így nem maradsz le semmiről!

*

Forrás: loudersound.com, loudersound.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: