Napjaink egyik legsikeresebb rockbandája a Foo Fighters, akik mindig képesek újat húzni és meglepni rajongóikat. Ezúttal sem tettek máshogy és előhúztak néhány ritkaságszámba menő koncertfelvételt.

Foo Fighters – Mindig képesek meglepni rajongóikat

Grammy-díjat zsebeltek be legutóbbi lemezükkel

Még nincs két éve, hogy megjelent a banda legutóbbi sorlemeze, de a Foo Fighters máris újból tenyerén hordozza rajongóit. A 2017-es Concrete And Gold remek fogadtatásban részesült, ugyanis több országban simán bezsebelte a listák első helyét, többek között az Egyesült Államokban, ahol a nívós Billboard lista első helyén nyitott. Mindennek tetejébe Run című dalukkal Grammy-díjat is nyertek A legjobb rockdal kategóriában. Pedig nagyon rizikósra vették a figurát a srácok, ugyanis Greg Kurstin még sosem készített rocklemezt, ennek ellenére Dave Grohlék különösebb gondolkodás nélkül kérték fel producernek.

„Úgy gondoltam, hogy izgalmas lenne vele dolgozni, mivel a Foo Fightersszel nem igazán dolgozunk olyan emberekkel, akiket nem ismerünk. Pár éve ismerem Greget, azelőtt találkoztam vele, hogy stúdióba vonultunk volna, és felismertem abból a zenekarból – a Bird And The Bee-ből –, amiben játszik. Nem is tudtam, hogy egy kib.szott producer. De úgy voltam vele, hogy mivel haver és elnyerte az év producere díjat, miért ne csinálnánk egy rocklemezt? Amit egyébként még sosem készített azelőtt.”

Dave azt is elárulta, hogy Greg a The Sky Is A Neighborhoodban hallható vonós szekciót és dallamokat mindössze öt perc alatt hozta össze, vagyis egy zsenire leltek személyében.

Legyél részese a Foo Fighters-sztorinak!

Igaz ezúttal új dalokat nem kaptak a rajongók, de a csapat előbányászott egy rakás nehezen hozzáférhető élő felvételt, amiket a következőképpen vezettek fel: „Egy gyönyörű nap arra, hogy belekukkantsunk a Foo File-okba! Mit szólsz néhány nehezen beszerezhető koncertfelvételhez?”

A szóban forgó felvételek a 00950025 című digitális EP-n jelentek meg 2019 júliusában, melyek közül kettőt 1995-ben, egyet pedig 2000-ben rögzítettek Ausztráliában. Itt azonban nincs vége a meglepetéseknek, ugyanis IDE kattintva beküldheted a saját Foo Fighters-sztoridat. A csapat ezeket összegyűjtve szeretne valami különlegeset alkotni hűséges rajongóinak.

„Sosem tudhatod, mit rántunk elő az ingujjunk alól, de szeretnénk hallani felőled! Lőttél egy jó képet a cimboráiddal egy Foo-koncerten? Esetleg van egy emléked, ami egy Foo Fighters-albumhoz, dalhoz kapcsolódik? Vagy csak szeretnél egy üzenetet küldeni a zenekarnak? Szeretnénk találkozni veled! Oszd meg Foo Fighters-sztoridat és csatolj bármilyen fotót, videót vagy emléket, melyen szerepelsz!”

Persze addig sem kell unatkoznod, amíg kiderül, hogy mi lesz ebből, ugyanis a csapat a Sziget Fesztiválon lép fel 2019. augusztus 13-án, amiről nem érdemes lemaradnod, ha odavagy Dave Grohlékért.

*

Forrás: rollingstone.com, rollingstone.com, loudwire.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: