Alice Cooper hihetetlen pali. Azok közé a veterán rockerek közé tartozik, akik nem rettenek meg, hogy már a sokadik ikszet töltik be, hanem fiatalos lendülettel csak és kizárólag előre tekintenek. Egy biztos: hiába jelentkezett nemrég új lemezzel, hamarosan megint hallhatunk tőle valami újat.

Alice Cooper – Még mindig a fejlődés útján jár

Messze a nyugdíj

2017-ben jelent meg Paranormal című albuma Alice Coopernek, amit alaposan megturnéztatott a vén shock rocker. Legutóbb azt nyilatkozta, hogy ha senki sem megy el a koncertjeire, akkor visszavonul. Nemrég ezt egy kicsit módosította, és most úgy érzi, hogy ha egyszer is előfordul az, hogy a soron következő albumát, esetleg koncertjét nem gondolja a legjobbnak, akkor leteszi a lantot. Azonban ilyen nem fordulhat vele elő mostanában, nagyon biztos magában és csapatában, melyben olyan kiválóságok vannak, mint példádul a modelleket megszégyenítő szépségű Nita Strauss, aki egyébként a húrokkal is jól bánik.

„Mindig is a legjobb zenészeket kerestem. Amikor Orianthi lelécelt Richie Samborával – mely munkakapcsolat úgy gondolom, hogy remek volt –, akkor rátaláltam Nita Straussra. Ő szintén egy hatalmas gitáros, leszámítva, hogy más stílusú játékos: egy tekerőgép. Ő az, aki képes úgy játszani, mint Eddie Van Halen. Úgy gondolom, ő egy más dimenzióba helyez minket.”

Nita ráadásul 2018 novemberében kiadta első szólóalbumát Controlled Chaos címmel, mely nem mindennapi gitározást hordoz magán.

A világostól és szórakoztatótól az agresszívig és sötétig, a békétől a káoszig ez az album egy lehetőség arra, hogy a hallgató bepillantást nyerjen a személyiségembe, valamint abba, hogy mi zajlik az elmémben.”

Nem ír dalokat a Hollywood Vampiresnek

Alice szólóbandája tehát köszöni szépen, jól van, úgyhogy akad idő Hollywood Vampires nevű szupergroupjára is, melyben a filmsztár Johnny Depp és az Aerosmith veteránja, Joe Perry penget. A banda második albuma már nagyban készül, sőt a finisben van, de Alice egy hangot sem írt a lemezre, aminek megvan az oka.

„Az a vicces, hogy nem írok semmit sem a lemezre. Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen már megírta a kilencven százalékát. Én a szövegeken végzek egy kis műtétet. Számomra érdekes Johnny szemszögéből énekelni, amit igazából én akartam, hogy így legyen. Ez egy kicsit kihívás számomra, mert figyelnem kell a szövegekre, hogy megértsem, mire gondol.”

Mindenesetre az üdvözlendő, hogy a csapat első, feldolgozásokat rejtő lemeze után végre saját nótákon dolgozik. Alice ennek ellenére kimaxol mindent, amit szólózenekarában van, ennek köszönhető, hogy 2019-re is temérdek koncertet beharangozott, melyek közé – nem kis meglepetésre – Pozsony is bekerült, ahol az Expo Arenéban ad egy fergeteges koncertet. Az őszi koncerten mi is ott leszünk, úgyhogy nem árt, ha időben csatlakozol hozzánk ITT.

*

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: