50 éves az Aerosmith. A csapat egy hatalmas Las Vegas-i koncertsorozattal ünnepli a jubileumot, ami a zenekar egyes tagjai szerint akár egy új lemezt is kicsalhat belőlük.

Aerosmith – Csak lazán és könnyedén

Fő az egészség

Rég írtunk Steven Tylerékről, akik mintha eltűntek volna, azonban 2019-et annak szentelik, hogy Deuces Are Wild turnéjukon ünneplik a csapat fennállásának 50. évfordulóját. A banda 17 koncertet szervezett le Las Vegasba erre az évre, ezen felül pedig még néhány amerikai várost is meglátogatnak. A zenekar tagjai mintha jobban lennének, igaz Joey Kramer dobos kihagyott tavasszal egy bulit kisebb balesete miatt, melyben válla sérült, de például Joe Perry rosszulléte már nem téma.

„Jól vagyok, nincsen semmilyen problémám. 2016-ban kimerültség miatt lettem rosszul, míg Billy Joel koncertjén [2018 novemberében – a szerk.] nem kaptam levegőt, ezért kellett leülnöm. A következő dolog, amire emlékszem, hogy oxigént adtak nekem. Krónikus obstruktív tüdőbetegségnek hívják ezt, amit az évekig tartó dohányzás okozott. Azonban felhagytam a cigivel és egy kortyot sem ittam azóta, szóval egy ideig még itt leszek.”

A koncertsorozat egyébként igazi sikertörténet, a banda sem gondolta volna, hogy olyan nagy durranás lesz, ami sokakat megmozgat. Mindez pedig úgy tűnik, elindított valami nagyon fontosat az Aerosmith háza táján.

Vajon lesz új album?

Ez a valami pedig egy új album ötlete, amiről nagyon régóta szó van a csapatnál. Legutóbbi lemezük ugyanis 2012-ben jelent meg Music From Another Dimension! címmel, ennek pedig sokan várják a folytatását. Perry nagyon pozitívan áll hozzá, és azt nyilatkozta több alkalommal is, hogy ha eljön az idő, akkor mindenképpen beugranak a stúdióba.

„Úgy gondolom, hogy egy ilyen helyzet – amikor nem kell minden este másik városban fellépni és másik színpadokon – ismét kitárja az ajtót előttünk a kreativitás felé. Mindez annak köszönhető, hogy kissé megváltozattuk a paradigmát. Szóval úgy gondolom, hogy jó esély van arra, hogy ebből egy új lemez szülessen.”

Brad Withford gitáros ugyanakkor elárulta, hogy egyáltalán nincs sok anyag a talonban, de mindez nem jelenti azt, hogy ne tudnának valamit leszállítani a hű rajongóknak.

„Van róla beszélgetés, de ez csak beszélgetés. Nem arról van szó, hogy van már negyven dalunk, amit meg lehet vágni, vagyis nincs egy rakás anyagunk. Ennek ellenére be tudunk menni a stúdióba és csinálni valamit, mondjuk feldolgozásokat vagy bármi mást. Az a lényeg, hogy lazán és könnyedén fogjuk fel a dolgokat. Egyébként is erről kellene szólnia a dolognak, nem?”

Bárhogy is lesz, reméljük, hogy legalább koncerten láthatjuk a rocklegendákat Európában. Ahogy eddig is, ránk számíthatsz, szóval ha megtudunk valamit, akkor mindenképpen szólunk neked!

*

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: