Nagy a várakozás a Slipknot új lemezével kapcsolatban, azonban nem csak emiatt került rivaldafénybe az utóbbi időben a gárda. Corey Taylorék ugyanis szakítottak egyik ütősükkel, ráadásul nem felhőtlen légkörben, úgyhogy ezúttal is van dráma a banda körül.

Slipknot – Megfogyatkozva fordulnak rá a nyáron érkező lemezre

„Az új album olyan, mintha újra felfedeznénk a Slipknotot”

2018 őszén adott ki egy új dalt a Slipknot, azóta tűkön ülve várják a rajongók az új albumot. Az egyelőre cím nélküli hatodik lemez ezúttal is Greg Fidelman producerrel készül Los Angelesben, és annyit már tudni, hogy 2019. augusztus 9-én jelenik meg. Tehát a nyári fesztiválokon akár már új dalokat is hallhatunk, de ezek a bulik még biztosan nem az új anyag turnéját jelentik.

Az albumról már korábban is írtuk, hogy igen súlyos lesz, Corey Taylor azóta pedig azt is elárulta, hogy saját depressziója és ennek köszönhető válása nyomott eltörölhetetlen pecsétet a dalokra. A banda ütőse, M. Shawn Crahan nemrég azt mondta, hogy az első albumra emlékeztető hangulat uralkodik az anyagon, hogy az új generáció is felfedezhesse azt, amit a régi rajongók még anno 1998-ban.

„Azt kell mondjam, hogy az új album olyan, mintha újra felfedeznénk a Slipknotot. Szóval mintha nem kapnánk még egy esélyt, mert nincs szükségünk rá. Itt voltunk, de olyan, mint újra felfedezni minket, mint idősebb emberi lényeket. Volt egyfajta háborúban részed 1998-ban, de most 2019-ben újra háborúba indulsz.”

Chris Fehnt kirúgták a csapatból

Bármilyen lelkesen nyilatkozott a gárda korábban arról, hogy milyen pozitív légkör uralkodott a dalszerzős folyamán a csapatban, ennek némileg ellentmond az, hogy kitették Chris Fehn ütőst. A csapattal 20 évet lehúzott ritmusfelelős végig abban a tudatban volt, hogy a zenekar bevételei egy céghez futnak be és ez fizet a tagoknak részesedést, azonban Corey Taylor és Shawn Crahan külön cégeket is birtokol, melyek szintén a Slipknothoz köthetőek. Ezt megtudva azonnal jogi lépésekhez folyamodott, melyeknek az lett az eredménye, hogy kitették a csapatból.

„Chris tudja, hogy miért nem tagja tovább a Slipknotnak. Csalódottak vagyunk, hogy a gyanúsítgatás és a követelés mellett döntött, minthogy folytatta volna azt, ami ahhoz szükséges, hogy a Slipknot része lehessen. Előnyben részesítettük volna, ha más utat választ, de a fejlődés az élet elválaszthatatlan része minden téren.”

Sokat nem látni kívülről az ügyből, azonban Donnie Steele, a zenekar alapító gitárosa – aki 2011-ben beugrott basszusgitározni három évig Paul Gray halála után – elmondta, hogy működnek a dolgok a csapatban, ezzel együtt megvédte Christ.

„Ne hibáztassátok! Senki sem szereti a hazugságot és a lehúzást. Ezt első kézből tudom. És az a helyzet, hogy a legtöbbjük nem tud dalokat írni. Abban a három évben, amíg velük turnéztam igazából több időt töltöttem dalszerzéssel és a stúdióban, mint magával a turnézással. Minden a többi tag háta mögött történik. Egyszerűen így viselkednek.”

Bárhogy is lesz, a banda megy tovább, készül a stúdióban az új album és hangolnak a koncertekre, melyek közül egyet tuti megnézünk, méghozzá 2019. június 26-én a VOLT Fesztiválon. Ugye te sem akarod kihagyni? Ha nem, akkor kattints IDE és gyere velünk!

*

Forrás: loudersound.com, blabbermouth.net, blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: