Jump, Panama, Hot For Teacher – csak három dal a sok közül, amiket szinte mindenki ismer attól függetlenül, hogy mennyire ásott bele valaha is a Van Halen életművébe. A ’80-as évek egyik meghatározó csapata még ma is aktív! Nemrég koncertlemezzel jelentkeztek, a jövő azonban ismét újabb kérdéseket vet fel, melyek közül a legfontosabb, hogy ki lesz a banda énekese?

Van Halen – Ismét Sammy Hagar a mikrofon mögött?

Váratlan koncertlemez David Lee Roth-tal

2015 februárjában szinte a semmiből pörgött fel a Van Halen szekere, miután egy kanadai rádióállomás kiszivárogtatta a hírt, hogy márciusban új koncertlemezzel (a fellépés valójában 2013. június 21-én volt Tokióban) jelentkezik a zenekar. A Tokyo Dome Live In Concert Eddiék első olyan élő kiadványa, melyen a klasszikus felállás énekese, David Lee Roth áll a mikrofon mögött, így a csapat elkötelezett hívei nagy örömmel fogadták, bár a megjelenés után rengeteg negatív hang is előtérbe került, hiszen sokan nem voltak elégedettek a hangzással, valamint David énekével.

Többek között a 13 évig az Eddie mellett szolgáló Sammy Hagar is beszólt, ő a követezőket mondta az anyagról:

Davidnek van néhány igazán nyers énektémája a lemezen. Igazából megpróbálom távol tartani magam a kritizálástól, azonban máris ezzel kezdtem ezt az interjút, szóval egyszerűen lehetetlen így tennem. Egy kis távolságtartással csak annyit tudok mondani, hogy: Mégis mi a francot akartak a srácok ezzel a lemezzel?”

A kritikák ellenére azonban a 2007 óta a majdnem klasszikus felállással működő csapat sikeres észak-amerikai koncerteket zavart le, többször léptek fel népszerű tv show-kban is.

Új lemez Sammy Hagarral?

Az utóbbi években meglehetősen sok egészségügyi problémával küzdött a korszakalkotó gitáros, azonban ezek nem őrölték fel, 2012-ben (14 év után) pedig ismét kiadott egy lemezt, természetesen David Lee Roth-tal. A Different Kind of Truth nagyon jó kritikákat kapott, bár sokak szerint nem ér fel a régi klasszikusokhoz, de ezt Eddie is tudja, szerinte el kell telnie legalább 10 évnek ahhoz, hogy az emberek ezeket a dalokat akarják hallani a koncerteken.

Mindezek ellenére új album készítése is képben van, a gitáros nemrég elárulta, hogy megvan az elegendő mennyiségű anyag hozzá, egyszerűen csak a megfelelő alkalmat kell megtalálni ahhoz, hogy ezeket a végső formájukba lehessen pofozni.

És hogy kivel? Azt egyelőre nem tudni pontosan, hiszen hiába dolgozik Daviddel a zenekar 2007 óta, egyes interneten keringő pletykák szerint újból elhagyta a zenekart, így megnyílt az út a rajongók másik kedvence – és a szakmailag magasabb ligában játszó – Sammy Hagar előtt.

A probléma csak az, hogy Hagar jelenleg a Van Halen-klasszikusokat is a repertoárjában tudó The Circle-lel, valamint a Joe Satrianit és a Red Hot Chili Peppers dobosát, Chad Smith-t is a soraiban tudó Chickenfoottal mozgolódik, így nem biztos, hogy kapható lesz egy új Van Halen-korongra. Továbbá kijelentette, hogy ugyan hajlandó elsimítani az Eddie és a közte levő nézeteltéréseket, azonban Michael Anthony basszeros nélkül nem megy bele a reunionba, azt pedig kötve hisszük, hogy a gitáros kitenné fiát a zenekarból Sammy kedvéért.


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: