Nemrég negyedik albumát is leszállította a brit The Wombats. A srácok bár még nem olyan régóta vannak a palettán, azonban ez semmit sem jelent, hiszen fülbemászó laza indie rockjukkal sokakhoz utat találnak. Új lemezükön azonban az előző eresztéshez képest kicsit lazábbra vették a figurát, viszont ez nem azt jelenti, hogy mellőznünk kell a gitárokat.

The Wombats – Lazábbra vették a figurát

„Zeneileg és interperszonálisan is közelebb kerültünk egymáshoz”

Első lemezük megjelenése óta 11 év telt el, tehát nem mondhatni, hogy nagyon régi banda lenne a brit The Wombats, ennek ellenére a liverpooli csapat eddig összesen egymillió lemezt adott el világszerte, a különböző online stream oldalakon pedig 200 millió lejátszásnál járnak, ami hatalmas szám. Legutóbbi lemezük óta három év telt el, így már esedékes volt egy új album, amit 2018 februárjában le is szállított a csapat.

A Beautiful People Will Ruin Your Life című anyag Matthew Murphy frontember szerint kicsit lazább elődjénél, ugyanakkor megpróbál kicsit érettebbnek is tűnni.

Egy olyan albumot akartam készíteni, mely sokkal lazább, visszafogottabb és nem üt arcon minden alkalommal, amikor hallgatod. Minden szinten, így zeneileg és interperszonálisan is közelebb kerültünk egymáshoz. Az előző lemez arról szólt, hogy találkoztam valakivel Los Angelesben, az életem pedig a feje tetejére fordult a sok bulizás miatt, ami bajba is kevert. Ez a lemez mindez ellen küzd, és megpróbálok felnőtt életet élni, de végül elbukok.”

„Nagyon izgalmas egy gitárközpontú bandában lenni”

Az albumot kísérő kislemezdalok sokakat talán megleptek, hiszen nem annyira vadak, mint az ezt megelőző lemezt felvezető nóták, azonban a gitár most is ott van mindenhol, és ez a jövőben is így lesz Murph szerint.

„Van abban valami, ahogy ez az új album szól. Nagyon tetszett, hogy nagyszerű dalokat írhattam ebben a gitárcentrikus, organikus stílusban, és úgy érzem, ebbe az irányba kell haladnunk minden más helyett. Nagyon izgalmas egy gitárközpontú bandában lenni. Úgy értem, nyilvánvalóan nem ez dominálja a színteret és a listákat, de nem mondanám, hogy halott vagy haldoklik. Olyan, mintha egy fura vihar közepén lennénk ebben a pillanatban.”

A banda frontemberének ráadásul további nagy csokor dal vagy dalötlet van a fiókjában, és azt tervezi, hogy azt a huszat – ami most is bevetésre kész – egy másik projekthez, de felhasználja hamarosan.

„Volt néhány maradék dal, amit nem használtunk fel az új The Wombats-lemezhez, szóval úgy voltam vele, hogy ezek tényleg nagyon jók, tehát valamilyen módon napvilágra kell kerülniük. De azóta sokkal több van, úgyhogy csak várnak a sorukra, szóval meglátjuk, mi történik.”

Azonban a rajongóknak – így neked sem – kell aggódniuk, mivel a The Wombats 2019-ben is teljes gőzzel megy előre az új anyagot népszerűsítő turnéjával, mely hozzánk közel is elér, ugyanis 2019. február 14-én a bécsi Gasometerben játszanak. Ott leszel velünk? Ha igen, akkor kattints IDE!

*

Forrás: nme.com, warnermusic.com.au


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: