Hosszú idő után 2017-ben új albumot adott ki a kaliforniai Incubus. A srácok hat évet vártak az új lemezzel, miután elmúlt években leginkább csak koncerteztek 2010-es visszatérésük után. A banda ez idő alatt teljesen feltöltődött, így egy új impulzusokban gazdag albumot tettek le a 8 képében.

Incubus – Teljesen feltöltődtek

A sikeres kezdet

Valószínűleg mindenki hallotta már az Incubus nevét, ha másról nem, akkor talán két legismertebb daluk, a Drive, valamint a Wish You Were Here miatt mindenképpen. A csapat nem éppen ma kezdte a zenélést, első albumaikat a ’90-es évek második felében zúdították rá a világra, a legnagyobb áttörést pedig 1999-es Make Yourself lemezükkel érték el, amikor egyre népszerűbbé vált a nu metal.

A srácok zenéje egyébként nem az a tipikus nu metalos egyveleg, hiszen jó adag alternatív rock és funk is megbújik a háttérben, mindenesetre joggal kerültek előkelő helyre a kaliforniai srácok. Az első lemezek után sikert sikerre halmoztak, majd egy időre leálltak, 2010-ben viszont ismét a lovak közé csaptak és kiadtak egy albumot If Now When címmel.

„Hosszú idő után elérkeztünk arra a pontra, amikor olyan erőssé váltunk, hogy úgy éreztük, teljesítettük összes célunkat. Mit csináljunk most? – merült fel a kérdés. Nyilvánvalóan rengeteg mindent csinálhattunk volna, de úgy éreztük, hogy mindannyiunknak szüksége van egy kis időre, hogy felfedezzünk dolgokat, és megnézzük, hogy milyen a világ másik része.”

Ismét felszabadultan a stúdióban

A banda ezután csak a koncertekkel foglalkozott, először stúdióba 2015-ben vonultak be, amikor elkészítették Trust Fall (Side A) EP-jüket. Az anyagnak ugyan több felvonása végül nem lett, de megszületése igen fontos volt több szempontból is. Először is a srácok levedlették magukról a kényszer súlyos terheit, már ami a stúdióidőt illeti. „Ezelőtt soha nem mentünk stúdióba időbeli korlátok nélkül.” – mondta Mike Einziger gitáros, aki magára vállalta a produceri feladatokat, melybe az énekes, Brandon Boyd is besegített.

Továbbá ez volt az első kiadványuk új kiadójuknál, az Islandnél, ami a Deftonesszal közös turnéval együtt felszabadított valamit a csapatban.

„Olyan volt, mint egy feltöltés, valamint egy szép emlékeztető számunkra, hogy a közönségünk nagyszerű, és még mindig akarnak minket látni élőben.”

Hamarosan Bécsbe jönnek

A csapat ezzel a hozzáállással fordult rá nyolcadik lemezére, melynek egyszerűen a 8 címet adták. Az album érdekessége, hogy producerként Skrillexet hívták meg, aki régi jó barátja az Incubusnak. Az új album szintén az Island Recordsnál jelent meg, méghozzá 2017 április 21-én. Az első kislemezdal, a Nimble Bastard rögtön igen magasan, a Billboard-lista negyedik helyén nyitott.

„Brandon írta szöveget, és egy olyan emberről szól, aki felülkerekedik a legnehezebb körülményeken, és mindig a talpára esik. Egy nagyon szórakoztató és energikus dal.”

A pozitív fogadtatás eredményeképpen pedig a zenekar megy tovább, ráadásul már zajlik is aktuális turnéjuk, melynek európai köre augusztusban indul. Szerencsére a csapat Bécsben is fellép, méghozzá augusztus 29-én az Arénában. Ugye jössz velünk? Kattints IDE a részletekért!

*

Forrás: ultimate-guitar.com, nme.com, rollingstone.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon:

Hozzászólások