Bár a heavy metal szcénában jó néhány nagy hal úszkál Biff Byfordékon kívül, ennek ellenére a csaknem 40 éves Saxon továbbra is olyan minőséget képvisel, hogy vastagon kitűnik a pályatársak közül. A csapat az utóbbi időben rendesen ráfeküdt a régi lemezek leporolására, azonban legutolsó albumukat, a Battering Ramet sem feledték el, hiszen hamarosan ismét Európában köröznek 21. lemezükkel, mely egyesek szerint egyenesen a heavy metal esszenciája.

Saxon – A heavy metal esszenciája

A nehézségek sem vetették vissza őket

A brit zenekar 21. alkotása meglehetősen nehéz körülmények között született, ugyanis a felvételek előtt Nigel Glockler dobost agyi aneurizmával műtötték. Mivel az első beavatkozás nem volt sikeres, így még egyszer kés alá kellett feküdnie a brit ritmuslelősnek.

Szerencsére azonban minden a lehető legjobban zajlott a felépülés során, tehát semmi sem akadályozta meg azt, hogy pár hét múlva felvegye a csapat új sorlemezét, a Battering Ramet.

„Néhány dal elég brutális, de van a lemezen pár igazán dallamos cucc is. Minden Saxon-album különbözik az előzőtől, hiszen mi szórakoztatni akarjuk az embereket, és nem igazán szeretnénk minden alkalommal ugyanazokat a dalokat megírni.”

Ezt Biff Byford mondta a 2015 októberében kiadott anyagról, amit egyes szaklapok a heavy metal esszenciájának neveztek.

Ha végighallgatjuk az albumot, akkor erre mi is könnyen rájöhetünk, hiszen lényegretörő fémhimnuszokat találni a korongon (amiket olyan progos beütésű dalokkal cifráznak, mint például a Queen Of Hearts), melyeket Andy Sneap producer szakértelme emelt még magasabb szintre.

Nem merültek el teljesen az újrakiadásokban

A 2016-os évet rendesen megnyomták a britek, bár elsősorban az újrakiadásokra gyúrtak. Első körben az 1991 és 2009 között megjelent albumaikat adták ki újból bakeliten, természetesen feljavított minőségben és extrákkal megfűszerezve.

Mindezt Eagles And Dragons címmel adták ki, majd pedig a The Vinyl Hoard szállt le közénk, mely 500 példányban készült, és négy koncertfelvételt tartalmaz, természetesen szintén bakeliten.

Persze az élő teljesítményről sem feledkezett meg a Saxon, mivel 2016. október 7-én Let Me Feel Your Power címmel egy három helyszínen kiadott koncertlemezt virítottak, amit hatalmas bejelentésekkel fejeltek meg.

Ilyen például az, hogy 2017 tavaszán a londoni hard rock legendával, az UFO-val turnéznak az Államokban, de ami számunkra sokkal izgalmasabb, hogy hamarosan ismét Európában játszanak.

Saxon – A heavy metal esszenciája

A körút ráadásul elég rövid, és kevés állomást is érint, azonban bekerült a kalapba egy bécsi koncert december 7-én, ahol nem más lesz Biffék előzenekara, mint a Motörhead zakatoló riffjeiért felelős Phil Campbell gitáros új bandája, a Phil Campbell and the Bastard Sons.

Érdemes tehát készülni a decemberre, nem csak a karácsony miatt!


Téged is érdekel a decemberi koncert? Add meg e-mail címed, és, ha elegen leszünk, beszerezzük Neked a koncertjegyet és szervezzük az utazást!


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: