Nemrég ünnepelte harmincéves fennállását a hajmetal egyik nagy sztárja, a Poison. Az elsősorban Bret Michaels nevével fémjelzett gárda olyan dalokkal tört be a köztudatba a ’80-as években, mint a Talk Dirty To Me vagy a Fallen Angel, és egészen a mai napig kitartanak, igaz volt pár komoly hullámvölgy karrierjükben. Nemrég ismét aktivizálták magukat, ráadásul az is felmerült, hogy akár új dalokat, esetleg albumot készítenének. Ezúttal azt jártuk körbe, hogy mi történt manapság Michaelsék háza táján.

Poison – Lesz új album, vagy sem?

Takaréklángon égtek az utóbbi időben

Tíz év telt el azóta, hogy új kiadvánnyal jelentkezett a Poison, ugyanis legutóbbi anyaguk, a Poison’d! 2007-re datálható. A lemez ugyanakkor csak feldolgozásokat tartalmazott, így ha tényleg saját dalok után kutakodunk, akkor bizony egészen Hollyweird albumig, vagyis 2002-ig kell visszatekernünk az idő kerekét.

A csapat történetében egyébként az első nagy sikerek utáni komoly mélypontot természetesen a hajmetalt gyakorlatilag kivégző grunge feltűnése jelentette a gárdának, azonban Richie Kotzen csatlakozásával egy kis új ízt vittek zenéjükbe, így próbálták átvészelni a nehéz időket. Ez sikerült is volna, azonban a Native Tongue turnéján kialakult ellentétek Kotzen és a többiek között, valamint Bret Michaels autóbalesete visszavetette a csapatot és csak hét év késéssel tudtak ismét lemezt kiadni, akkor viszont már megint C.C. DeVille gitárossal.

Innen pedig a korábban említett két kiadvány (Hollyweird, Poison’d!) és néhány komoly turnékör írható a zenekar számlájára, 2012 óta pedig csak néhány privát koncertet tudhattak maguk mögött. (Halkan hozzátesszük, hogy ebben a tanácstalanságon kívül az is szerepet játszott, hogy Bret inkább szólókarrierjének egyengetésével töltötte az időt.)

Nagyon valószínű, hogy legalább egy új dalt készítenek

A Poison az én gyermekem – ha érted, mire gondolok –, nem akarom megölni. Ugyanakkor meg fogjuk ölni, ha nem teszünk semmit. Egyszer csak elkezd majd automatikusan kifulladni. Szóval itt az idő, hogy csináljunk végre valamit. Ez az év mindenképpen a döntés éve lesz.”

Mindezt Rikki Rockett dobos mondta, aki az utóbbi években a leginkább szívén viselte a csapat sorsát. Pedig voltak komoly problémai, csak hogy a legsúlyosabbat említsük: 2015 júniusában szájrákot diagnosztizáltak nála, amiből szerencséjére kigyógyult egy év kezelés után. Szóval mindezek ellenére nyilatkozott és valahol nyomást is gyakorolt Bretre, aki már évek óta csak hamis ígéreteket tett lehetséges turnékról. 2015-ben még egy új bandát is alapítottak a csapat zenészei The Special Guests néven, mellyel Poison-dalokat játszottak, Michaels nélkül.

Végül pedig megtört a jég, és öt év után ismét turnéra indult a banda, méghozzá nem akárkivel, hanem a Def Lepparddal – akik a Hysteria 30. jubileumát ünnepelték –, valamint a Teslával. Az észak-amerikai portya nagyon jól sikerült, és mintha valamint meg is mozgatott volna a csapaton belül, ugyanis Rikki így nyilatkozott a körút után:

„Beszélünk arról, hogy legalább egy dalt felvennénk, és én tudom, hogy ez össze is jöhet.”

Poison – Lesz új album, vagy sem?

Bár Bret közben ismét inkább szólódalt hozott nyilvánosságra, pár nap késéssel ő is üdvözölte az ötletet:

„Számomra az lenne a legjobb, ha csak írnánk egy elképesztően hatalmas rockdalt, egy új Talk Dirty To Me-t. Esetleg bezárnánk magunkat a stúdióba mindenféle nyomás nélkül, talán még a házamba is elmennénk és csapnánk egy olyan falrengető bulit, mint annak idején.”

Szóval most itt tartunk a turné után, vagyis Bret részéről is megvan a hajlandóság a munkára, bár ő dalban, dalokban gondolkodik, míg a többiek inkább az albumformátumot preferálják. Nagyon reméljük, hogy a srácok alkotnak valami újat és nem állnak be a nosztalgiaturnézók táborába.

*

Forrás: blabbermouth.net, blabbermouth.net, metalwani.com

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: