A dán énekesről talán a kétezres évek elején lehetett elmondani utoljára, hogy izzik körülötte a levegő, hiszen már vagy 10 éve csak alkalmankénti turnéi és nosztalgiázásai kapcsán lehet hallani róla. Egy ideje ugyan belengetett egy lehetséges új albumot, azonban ez még mindig nem akaródzik érkezni, úgyhogy összegyűjtöttük, hogy mi történt az utóbbi időben az ablakrepesztő sikolyairól ismert dalnokkal.

King Diamond – Mikor lesz már új lemez?

Még mindig a régi anyagok körül sündörögnek

10 év. Ennyi ideje, hogy nem hallatott magáról King Diamond, már ami a lemezeket illeti, mert a turnék kapcsán szerényen, de időnként odateszi azért magát a dán énekes. A Mercyful Fate élén kultikussá vált frontember saját névre hallgató bandájával 2007-ben adott ki albumot utoljára Give Me Your Soul … Please címmel, a folytatás pedig azóta is a levegőben lóg. Persze nem véletlen a késés, mivel a 61 éves énekest egészségügyi problémák (hátfájdalom, szívműtét) hátráltatták, ezért robbant nagyot a hír 2014-ben, hogy újra turnéra indul. Ezt követte az új anyag ígérete, amit viszont azóta sem tudott beteljesíteni.

Először egy különleges turné, az Abigail lemezt ünneplő körút szólt közbe, aminek anyagával állítólag még mindig szöszöl a banda, mivel DVD-vel szeretnék meglepni a rajongókat.

„Igazából még mindig folyamatban van, mivel van több opció is – különböző felvételek, stb. –, szóval döntenünk kell, melyek a legjobbak. Tehát még dolgozunk rajta, és egyelőre nincs megjelenési dátum. Sajnáljuk, de nagyon-nagyon jól akarjuk megcsinálni.”

Időközben az énekes saját, házi stúdióját is felhúzták, de sajnos ez sem gyorsította meg a munkálatokat, mert Andy LaRocque gitárossal jelenleg a koncertfelvételt csiszolgatják. Mindenesetre jó hír, hogy néhány apró kapavágás azért már történt az ügy mielőbbi tető alá hozásához.

„Nem igazán mondhatnám, hogy elkezdtünk rajta dolgozni, de amint lesz egy kis időnk, belevágunk a dalszerzésbe. Amit csinálunk az, hogy mindkettőnknek van stúdiója és fájlokat küldözgetünk egymásnak. Ha van olyan dolog, amin változtatni kell, akkor beszélünk róla és megváltoztatjuk.”

King Diamond – Mikor lesz már új lemez?

Egy új Mercyful Fate-lemez is a kalapban van?

Miközben King Diamond saját anyagain ül, addig két egykori csapattársa, Michael Denner és Hank Shermann új bandát alapított Denner / Shermann név alatt. A zenekar gyors egymásutánban kihozott egy EP-t, valamint egy stúdióalbumot, melyen társaik Snowy Shaw dobos, Marc Grabowski basszusgitáros és Sean Peck énekes voltak.

„A lemez valóban megmutatja, hogyan értünk össze így öten zenekarként, dalszerzőként. Olyan stílusú műveket tartalmaz, melyeket szerintem a rajongók várnak tőlünk, szóval úgy hiszem, hogy ez az album egyfajta tisztelgésként szolgál majd a hihetetlen rajongóink előtt világszerte. Ezzel ismerjük el az évek során felénk irányuló, mindhalálig tartó hűségüket.”

Nemcsak a lemez borítója, hanem a dalok is tagadhatatlanul a Mercyful Fate örökségét idézik meg, így nem csoda, hogy a rajongók is elismerően bólogatnak a riffekre. Persze Hank szerint még egy új Mercyful Fate-lemez sem lehetetlen, hiszen mindenki jó formában van, és még nem is annyi idősek, hogy ennek összekalapálása gondot jelentsen. Az időzítésen persze sok múlik.

„Néhány éve beszélgettem King Diamonddal: amikor lesz rá lehetőség és idő, valamint értelmét is látjuk, akkor összehozzuk. Természetesen a rengeteg rajongó kedvéért is, akik nagyon szeretnék látni és hallani a Mercyful Fate-et. A Metal Blade-del még mindig van egy albumra szóló szerződésünk, szóval személy szerint nagyon szeretnék elkészíteni egy utolsó, nagyszerű lemezt. Talán néhány különleges koncertet is adhatnánk – ez szintén lehet egy opció –, de ennek a megfelelő időben kell történnie. Biztos vagyok benne, hogy ez valamikor összejön. Nagy szégyen volna, ha mégsem.”

Nyilván ehhez először King Diamondnak kellene leszállítania a koncertlemezt és az albumot, úgyhogy drukkolunk az elképesztő hangi adottságokkal megáldott dalnoknak, hogy minél előbb pontot tudjon tenni a két ügy végére.

*

Forrás: teamrock.com, blabbermouth.net, metalblade.com

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: