December 31-én vezette utoljára saját rádióműsorát Nikki Sixx, a Mötley Crüe és a Sixx:A.M. zenekarok basszusgitárosa. A Sixx Sense With Nikki Sixx című műsor majdnem 8 éven keresztül működött, 2010 februárjától egészen 2017 végéig. A program a Premiere Networks/iHeartRadio műsorán futott és elképesztő gyorsasággal vált Amerika legtöbbet sugárzott rockműsorává: több mint 130 rádió adta az egész USA-ban és csaknem 3 millióan hallgatták minden héten világszerte.

Nikki Sixx – nyolc év után abbahagyta a rádiózást

A legnagyobb sztárok adtak neki interjút

Sixx rengeteg közismert zenészt, hírességet, celebet és több figyelemre méltó személyiséget is meghívott vendégként a műsorába: olyanok jártak nála a stúdióban, mint Sir Paul McCartney, Slash, Steven Tyler, a Metallica, Stevie Nicks és Dolly Parton, de még a boksz világbajnok Mike Tyson, a rendező Cameron Crowe és az egészségügyi szakértő celeb, Dr. Oz is adott neki interjút. Ezen felül a műsor feltörekvő zenészek számára is egy remek platformnak bizonyult, mert Sixx saját maga válogatta ki azokat a tehetséges embereket, akik akár a következő szupersztárok is lehetnek, és bemutatta őket a közönségének. Ilyen volt például az Awolnation, Greta Van Fleet és a Nothing More is, akik mind itt debütáltak a zenéjükkel.

„Amikor a Sixx Sense elkezdődött, az volt a célunk, hogy ne csak szórakoztassunk, hanem gondolkodtassunk el, ríkassunk meg és igen, alkalomadtán borzasszunk is el titeket. Köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen az utazáson és megengedtétek, hogy az életetek részei legyünk.” – nyilatkozták a Sixx Sense producerei a műsor megszűnésével kapcsolatban.

Nikki Sixx – nyolc év után abbahagyta a rádiózást

A Premiere Networks rádió vezetője, Julie Talbott büszkeséggel gondol vissza a műsorra:

„Amikor 2010-ben partnerséget kötöttünk Nikkivel, az volt a célunk, hogy létrehozzunk egy olyan egyedi műsort, ami egy igazi rocksztár nézőpontját mutatja be. Pontosan ezt is tettük. Büszkék vagyunk a közös munkánkra, ami az egyik legszélesebb körben sugárzott rockműsorrrá tette a Sixx Sense-t az országban. Sikerült létrehoznunk egy platformot nem csak a rockzene rajongóinak, hanem az előadók számára is. Megtisztelő volt Nikkivel dolgozni, a legjobbakat kívánjuk neki.”

Új év, új irány

Sixx azért hagyta abba a rádiózást, hogy 2018-ban új területeket is kipróbáljon: a fotós karrierje már most virágzik, A heroinnaplók című, 2007-ben publikált bestselleréből musical lesz a Broadwayn és ha ez nem lenne elég, még tévés próbálkozásai is vannak.

 „Úgy nőttem fel, hogy a rádióban fedeztem fel a különböző zenéket. Az, hogy a saját műsoromat vezethettem 8 éven keresztül, a legvadabb álmaimat is felülmúlta. Nem tudtam volna megcsinálni, ha nem lett volna egy csodálatos csapatom a stúdióban, ha nem lettek volna a vendégeim, a zenészek és a hallgatók, akik életre keltették a műsort. Inspiráló utazás volt és mindig is a rádió rajongója leszek, de itt az idő, hogy más területen is kipróbáljam magam.” – meséli a zenész.

Nikki Sixx – nyolc év után abbahagyta a rádiózást

2018-ban Sixx fotóiból kiállítás nyílik szerte a világon. A Conversation With Angels című kiállítás a hajléktalanságot és a drogfüggőséget mutatja be több olyan téma mellett, amelyek túlságosan is ismerősek voltak a zenésznek, mielőtt a fotózás megváltoztatta az életét. De ez csak egy a számtalan egyéb projektje mellett, amelyekkel tovább szélesíti a látókörét.

Sixxnek nem csak ez az egy rádióműsora futott: a Sixx Sense mellett a The Side Show Countdown With Nikki Sixx és a The Side Show Classic With Nikki Sixx programokat is ő vezette és ezek is megszűntek 2018-tól.

Nikki egy 21 perces videót is közzétett a neten, amiben elbúcsúzik ettől a 8 évtől.

 

Forrás: blabbermouth.net


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: