2017-ben éppen az ötödik lemezét, a Man of The Woods-ot vette fel Justin Timberlake Hollywood egyik legmenőbb stúdiójában, mikor egy véletlen egybeesés folytán a Foo Fighters ugyanakkor, ugyanott rögzítette a legutóbbi albumát, a Concrete and Goldot. Hogyan került rá Timberlake a lemezre? És miért pont ő? Válaszok a cikkben.

Justin Timberlake – A titokzatos vendég a Foo Fighters lemezen

Man of the Woods

Timberlake 2013 óta nem adott ki nagylemezt. A 2006-os FutureSex/LoveSounds után egy interjúban azt mondta, nem akar több albumot készíteni, mert szerinte nincs értelme és nincs több mondanivalója. Ehhez képest 7 évnyi várakozás után 2013-ban hatalmasat robbant a The 20/20 Experience, a mostani lemezre pedig már „csak” 5 évet kellett várnunk. A Man of the Woods Timberlake szerint igazi amerikai déli zene, de modern hangzásvilággal.

„Az albumot a fiam, a feleségem és a családom inspirálta, de minden eddigi albumomnál jobban inspirálta az a hely, ahonnan származom” – mondta a Tennesse-ből, Memphis-ből származó énekes.

Az albumot egyébként a fiáról, Silasról nevezte el Timberlake.

„A neve azt jelenti: ’of the woods’. Ne mondjátok, hogy egy country albumot készítek!” – nevetett egy Instagram videóban.

Együtt az EastWest Studios-ban

Miközben az albumon dolgozott, a Foo Fighters éppen a 9. nagylemezét, a Concrete and Goldot vette fel ugyanabban a stúdióban. Azt már korábban is lehetett tudni, hogy Dave Grohl nagyra tartja Timberlake-et, de azt nem gondoltuk volna, hogy az egyik FF albumon is szerepelni fog. Grohl még a megjelenés előtt úgy jellemezte a színész-énekest, mint a „világ legnagyobb popsztárja” és „több mint egy popsztár”, és mindig kiemelte, hogy régóta benne van már a szakmában.

Justin Timberlake – A titokzatos vendég a Foo Fighters lemezen

Grohl a Rolling Stone-nak elmondta, az együttműködés tulajdonképpen úgy jött, hogy sokat lógtak együtt a stúdióban és összebarátkoztak.

„Viszkit ittunk a parkolóban. Baromi király arc volt. Az utolsó napja előtti estén megkérdezte: ’Énekelhetek a lemezeteken? Nem akarom erőltetni – de tök jó lenne, ha elmondhatnám a barátaimnak’” – végül így kapott vendégszerepet Timberlake a Make It Right című dalban, amiben a háttérben hallható „la la la” vokálokat énekli.

„Ő a legnagyobb. Mókás, okos, vicces, és nyilvánvalóan nagyon tehetséges. Szórakoztató vele lógni. A karrierje egy igazi utazás volt – a zenekar után, amiben énekelt, fiatalon szólókarrierbe kezdett aztán ott volt a színészkedés meg minden. Abszolút hitelesítette magát mint előadóművész és mint dalszerző. És, amikor bejött, hogy elénekeljen velünk egy dalt, akkora profi volt – csak ennyi volt [csettint]; a hanglejtése, az éneklése, minden tökéletes volt. Aztán odament a pult mögé és azt mondta: ’oké, vegyünk le egy kicsit a magas frekvenciából a háromrészes harmóniánál, vegyük hangosabbra ezt a sávot, mert ez az alaphang.’ Olyan volt, mint egy producer” – mesélt a közös munkáról Grohl.

Justin Timberlake – A titokzatos vendég a Foo Fighters lemezen

A Foo Fighters egyébként már a lemez megjelenése előtt sokszor elhintette, hogy egy hatalmas popsztár fog szerepelni az új albumon, ami biztos, hogy sok rajongót meglep majd. A közös munka után pedig ennyit mondott Grohl:

„Király volt. Megmondom neked – ez a srác viszi valamire.”

Man of the Woods Tour

Timberlake az új lemezt természetesen meg is turnéztatja; egy igazán nagyszabású, 10 hónapon át tartó koncertsorozatra indult 2018 márciusában, melynek során beveszi Kanadát, az Egyesült Államokat és Európát. Hozzánk legközelebb Bécsbe, a Stadhalle-ba érkezik augusztus 18-án, ahová mi is szervezünk koncertutazást. Részletekért katt!

Justin Timberlake – A titokzatos vendég a Foo Fighters lemezen

Forrás: vip.justintimberlake.com, billboard.com, blabbermouth.net, loudwire.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon:

Hozzászólások