A világ egyik legismertebb és legsikeresebb metalbandája, a Metallica már 8 éve esedékes új lemezzel, azonban idén úgy néz ki, hogy a csillagok állása is kedvez James Hetfieldéknek, hiszen egyéb kötelezettségeik mellett megsokasodtak stúdiós feladataik is, ráadásul a friss nyilatkozatokban sem kerülgetik már annyira a forró kását.

Metallica – Új lemezre hangolvaLátványos évkezdés

Ugyan évek óta semmi hír a 2008-as Death Magnetic folytatásáról, azonban ez nem akadályozza meg Hetfieldéket abban, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek. A 2016-os év első legszaftosabb sztoriját is ők szállították, ugyanis a csapat egyik túlbuzgó ügyvédje felszólító levelet küldött a kanadai Sandman nevű tribute bandának, hogy hagyjanak fel a Metallica névhez hasonló elnevezések, valamint az eredeti logó stílusára hajazó embléma használatával mindenféle platformon, természetesen az élő koncerteken is. A 41 oldalas paksamétát a Sandman főnöke, Joe Di Taranto kapta kézhez január 9-ei londoni koncertjük előtt, amit így kommentált:

„Tegnap este, amikor megérkeztünk a londoni koncertünk helyszínére, a Metallica ügyvédei jóvoltából egy felszólító nyilatkozatot szolgáltak fel nekünk. Nagyon vicces! LOL!”

Metallica – Új lemezre hangolvaA sztori végére azonban záros határidőn belül pont került, ugyanis kiderült, hogy sem a Metallica tagjai, sem a menedzsmentjük nem tudott a levélről, amit a túlbuzgó ügyvéd készített és juttatott el a tribute zenekarnak, így az ügyintéző repült, míg a Sandman pedig folytathatta az anyabanda dicsőítését.

Újrakiadások után a kanyarba ért az új album is

A rázós évkezdet és az AT&T Parkban adott nagyszabású koncert után két igen fontos anyag újrakiadását jelentette be a csapat, méghozzá a ’83-as Kill Em All és a ’84-es Ride The Lightning lemezekét, melyek remaszterelve, bónusz tartalommal, az elvakult fanoknak pedig még box-szett változatban is elkészült az áprilisi Record Store Dayre.

A múltidézés után pedig egyre-másra jelennek meg a stúdiózgatásokat megerősítő képek, nyilatkozatok, melyek mind azt sejtetik, hogy idén igazából lesz okuk az örömre a Metallica rajongóinak – már ami az új lemezt illeti. A készülő dalcsokorról Kirk Hammet gitáros annyit elhintett, hogy egyértelműen súlyos és kemény, leginkább a Death Magnetic vonalán halad, amiben Greg Fidelman producernek is szerepe lehet, akivel az előző album után ismét együtt dolgozik a Metallica. A megjelenést illetően pedig Lars Ulrich dobos így fogalmazott néhány hete:

„Szerintem hamarosan kész leszünk vele. Hacsak nem történik valami durva. Nehezen tudom elképzelni, hogy nem jelenik meg 2016-ban a lemez.”


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: