Az atlantai srácok igen színes muzsikája sokakat megmozgat, hiszen nagyon elmésen vegyítik a sludge, a heavy, a stoner, az alter és a prog elemeket, ráadásul legutóbbi albumukra olyan slágeres dalok is felkerültek mint a The Motherload. 2017-re azonban valami még komolyabbal és még sötétebbel készülnek, ugyanis a friss hírek szerint dupla album, valamint progosabb hangvétel várható Brent Hindséktól.

Mastodon – Dupla albummal futnak neki 2017-nek

Kövérre hízik ez a masztodon

Bizony, hiszen a 2014-es, nagy port kavart Once More ‘Round The Sun folytatása igazán grandiózus lesz, pedig ha Brenték csak simán szinten tartanák jelenlegi formájukat, akkor az is elegendő volna az újabb nagy sikerhez.

A csapat hatodik albuma egyébként a nívós Billboard listán a 6. helyig kúszott fel az első hétben, ami azt bizonyítja, hogy az atlantai kópékra bizony kíváncsiak az emberek.

Az újszülött masztodon [ormányos, elefántszerű őskori állat] a srácok szerint nagyra hízik majd, hiszen olyannyira belelendültek Brendan O’Brien producerrel a munkába, hogy két albumra való dal is összejött. Igaz, ehhez kellett a gitáros-énekes, Brent Hinds zsenialitása is.

„Az első lemezt egyedül írtam, míg a másikat Brann és Troy, a Once More ‘Round The Sun próbái közben. Az én részemnek a címe Cold Dark Place, ami egy csúnya szakításról szól, szóval elég sötét, gyönyörű, kísérteties, ijedt, éteri és melankolikus zenét írtam. A többiek másféle lemezt hoztak össze, de azt még nem hallottam, így nem tudok róla mit mondani.”

Mastodon – Dupla albummal futnak neki 2017-nek

Progosabb és sötétebb lesz

Brent ugyan elárulta, hogy mi inspirálta a zeneszerzésben, de Brann Dailor, a csapat dobosa – és nem mellesleg kiváló másik énekese – is megosztotta a nagyérdeművel, hogy milyen tematika köré íródott a lemez.

„Az elmúlt néhány évben akadt néhány betegség családjaink körében, melyek közül egy csomó a rák volt, tehát alapvetően erről szól majd az album, de nem szó szerint. Szóval ez hozott minket össze, hogy tudhassuk, miről írjunk, hiszen ha valaki rákkal küzd – Bill édesanyja akkor lett beteg, amikor távol voltak egymástól – akkor nem sok mindent tehetsz.”

Mastodon – Dupla albummal futnak neki 2017-nek

A témaválasztásra pedig az is rátesz egy lapáttal, hogy még progresszívebb hangvétellel operálnak majd, mint legutóbb. Dalok és ízelítők ugyan még nincsenek, de egy rosszul sikerült Brent-szólót azért megosztottak velünk a srácok.

Saját próbatermet is építenek

A basszusgitáros, Troy Sanders nemrég elárulta, hogy nemcsak a lemezzel, hanem építkezéssel is foglalkoznak mostanság, hiszen szülővárosukban, Atalantában próbatermet dobnak össze maguknak.

Azonban nem fukarkodnak a fiúk, mivel a helyi bandákra is gondoltak, szóval sajátjukon kívül még jó néhány termet felhúznak, hogy azokat megnyissák az ígéretes jövő előtt álló csapatoknak.

Mastodon – Dupla albummal futnak neki 2017-nek

A munkálatok azonban még hónapokig eltartanak, úgyhogy közben bőven tudnak az új anyagra koncentrálni, ami már csak a Los Angeles-i keverésre vár.

„Már itt van a szatyorban a lemez, úgyhogy most egy időbeosztást készítünk a hogyan továbbról. Szóval minden összejött, úgyhogy 2017 egy mozgalmas és gyümölcsöző év lesz a Mastodon számára.”

Ráadásul a fiúkkal személyesen is találkozhatsz 2017-ben, ugyanis a NovaRock Fesztiválon ők is fellépnek, ahová utazást szervezünk! Érdekel? Nálunk a bérleted is egyszerűen megválthatod az utazásod mellé! Kattints az utazás részleteiért IDE!

*

Forrás: http://teamrock.com/news/2016-12-08/mastodons-new-album-concept-tackles-the-horrors-of-cancer, http://teamrock.com/news/2016-11-04/mastodon-share-studio-snippet-of-new-song, http://teamrock.com/news/2016-10-03/mastodon-building-new-rehearsal-studio-for-atlanta

Oszd meg barátaiddal a Facebookon: