Lassan 45 éve tolja a szekeret a világ egyik legsikeresebb rockbandája, a KISS. A Paul Stanley és Gene Simmons nevével fémjelzett csapat elképzelhető, hogy az évi néhány koncert mellett hamarosan villant valamit, és ez akár egy új album is lehet. Persze ehhez először sutba kell dobniuk azt az álláspontjukat a veterán rockereknek, hogy nem éri meg lemezeket készíteni manapság.

KISS – Új album, reunion vagy egyik sem?

Gene 2017-ben is hozta a formáját

A KISS körül mindig forr a levegő, ha nem éppen a koncertek, akkor mondjuk Gene Simmons miatt. Szinte minden egyes interjúban temeti a rockzenét, vagy éppen valami más érdekességgel éri el, hogy folyamatosan ő legyen a téma. 2017-es legnagyobb sztorija az volt, hogy megpróbálta levédetni az ördögvillázást, amit rock- és metalberkekben egyértelműen Ronnie James Dióhoz kötnek.

„Biztos vagyok benne, hogy nem én csináltam először, de valószínűleg én tettem divatossá.”

KISS – Új album, reunion vagy egyik sem?

Gene szerint a jelet ő használta először a KISS Hotter Than Hell turnéján, egészen pontosan 1974. november 14-én. Persze kapott az arcába rendesen a basszeros, úgyhogy végül elvetette az ötletet. Viszont a húzással sikerült sokakat felzaklatnia, és elérnie azt, hogy róla szóljon néhány napig a rocksajtó. Dio volt annyira előrelátó, hogy még halála előtt a következőképpen nyilatkozott Gene-ről:

„Gene Simmons azt fogja mondani, hogy ő találta fel. Ennek alapján azonban minden más, például a levegővétel és a cipő is hozzá köthető.”

Vannak új dalok, azonban kérdés, hogy megjelennek-e

A 2012-es Monster óta többször is visszatérő téma egy új KISS-album lehetősége, aminek némi különleges színezetet adhat, hogy jövőre lesz 45 éves a banda. Ráadásul beindultak a pletykák egy esetleges reunionnal kapcsolatban is. Az új lemezről a legutóbbi hír, hogy Simmons szerint írtak dalokat, azonban ezek nem valószínű, hogy egyhamar megjelennek, aminek oka ugyanaz, mint eddig.

„Írtunk némi anyagot, nekem is van egy dalom, melynek címe Your Wish Is My Command. Kicsit himnikus, olyan, mint a Love Gun világa, viszont semmi nem ösztönöz, egy új lemezre. Nem azért dolgozom szét a valagam, hogy más pofátlanul letöltse a netről a zenémet. Ha egy vízvezeték szerelő eljön a házadba dolgozni, neki sem azt mondod fizetés helyett, hogy csak meg akartam köszönni.”

KISS – Új album, reunion vagy egyik sem?

Paul Stanley szerint pedig csak akkor van értelme új anyagot készíteni, ha művészi értelemben is akarják. Ugyanakkor a közönség mindössze csak tolerálja az olyan rockdinoszauroszok új dalait, mint ők.

„Ha letekered a hangerőt, beteszel egy Rolling Stones vagy Paul McCartney koncertlemezt és figyelsz, mindig hallatszik, hogy mikor játszanak új dalt, mert a közönség elhallgat. Tolerálják az új dalt, de amire várnak, az a Brown Sugar, a She Loves You, a Strawberry Fields, meg ilyenek.”

És akkor hogyan tovább?

Nos, a KISS mindenképpen elvan az évi jó pár koncertjével, ugyanakkor a tagok egyenként is csinálgatják saját dolgaikat. Stanley például arra készül, hogy Ace Frehleyvel dolgozzon együtt megint, míg Gene Simmons eddig kiadatlan dalait adta ki The Vault címmel egy különleges csomagban, persze borsos áron. Cserébe viszont személyesen ő szállítja ki a legdrágább variációt a rajongóknak.

És akkor még nem is említettük egy esetleges reunionnak a lehetőségét, mely többször is felmerült már, Így akár 2018-ban is esélyes lehet. Az ugyanakkor biztos, hogy Frehley nem csatlakozik újból a bandához 2002-es kilépése után nagy cimboraság ellenére sem. Frehley ugyan benne volna egy reunionban és talán Gene sem zárkózik el tőle. De Stanley biztos, hogy nem tekint vissza múltba, a Simmons, Stanley, Ace Frehley és Peter Criss felállású csapat hajnalára.

KISS – Új album, reunion vagy egyik sem?

„A zenekar jó, ahogy van, hiszen játszottam már Eric Singerrel azt hiszem, 25 évet és Tommy is már vagy 15 éve a csapat tagja. Nem gondolok a múltba való visszatérésre.”

Aztán, hogy a múló idő és az egyre kerekedő évszámok meghozzák-e majd a kedvet, azt meglátjuk. Mindenesetre mi mindig résen vagyunk, úgyhogy számíthatsz ránk.

*

Forrás: teamrock.com, teamrock.com


Oszd meg barátaiddal a Facebookon: